Drága Lacikám:

mai postával kaptam meg leveledet, amit – lusta emberek szokása szerint, azonnal meg is válaszolok. Nagyon örültem gyors válaszodnak, annak a hírnek is, hogy ha úgy ahogy is, már ahogy lehet, de mégis víz fölött tartjátok magatokat ebben a rettentő áradásban. Ez talán a legtöbb amit manapság megtehet az ember. Magam is ezt kísérelgetem, olykor sikerrel, olykor sikertelenül, de sohasem csökkenő reménnyel, de mindég növekvő kitartással és konoksággal. Természetesen egy csomó hazugság és hitvány, rosszindulatú szájaskodás volt forgalomban személyemmel kapcsolatban, mindezek eleinte bizony bántottak ma már kihevertem őket és egészségem, szívem és lelkem egészsége a régi. Majd eljön az idő, amidőn mindezeket Neked szóval, közönségünknek írásban, hitvány kis csipkedőimnek pedig bunkósbottal elmagyarázom. Ma ennél fontosabb dolgaim vannak, nyilván neked is és mindenkinek. Egyenlőre itthon élek Dormándon és dolgozom, írom amerikai kötetemet, amely – helytelenül fejeztem ki magam – nem is annyira Amerikáról fog szólni, mint inkább amerikai utazásomról. Afféle napi dolgoktól távoltartom magam minden csábító meghívás ellenére, hisz úgysem hallathatnám igazi hangomat, hogy pedig tremolázzak, suttogjak és tolvajnyelven beszéljek, arról leszoktam lassan és különben sem illenék jól negyven egyéves hangszálaimhoz. Múlt levelemben jeleztem, hogy egy regényt adtam át Sömjénednek, aki azt halvány undorral visszaadta, jelezve gusztusaiban, félhangokban és sokat sejtető modulációval, hogy alkalmatlan, tehetségtelen munka. Ritkán értettem vele egyet irodalmi kérdésekben, de ezúttal deferálnom kellett, hisz saját magam munkájáról volt szó. Viszont kifejeztem abeli kívánságomat, hogy bárcsak jönnél haza mielőbb és a Pantheon igazgatói székében egy jó barát és egy játékosabb kedvű, fantáziadús diszponens is helyet kapna a szigorú és józan üzletember szomszédságában. Ezek után már Amerikai Balladámat sem merem neki benyújtani. De nem erről van most szó, nem efféle bagatell kis dolgokról itt ebben a viszonylagos nyugalomban, ebben a viszonylagos jólétben és biztoságban, amelyben élünk. Örülünk mindketten, Mária is, én is, hogy ha kilengésekkel és bizonyos kalandok árán is, de meg vagytok. Említetted, hogy Bercit látod hetenként. Nos, add át neki ölelésemet, mondd meg neki, ne hagyja magát félrevezetni, itt az ideje, hogy ne csak okosan, de világosan is lássa a dolgokat. Szerettem volna neki is külön levelet írni, egynéhány dolgot vele is közölni, többek között Antóniáról, akinek igaz és örök hálával tartozom. Úgy volt, hogy visszafelé utaztomban felkeresem, de sajnos más felé voltak csak utazási lehetőségeim. Ölelem őt is, változatlan szeretettel és barátsággal. Nem tudom Lacikám melyik dolgozatodról írsz leveledben? Mind hallottam, van a P.-nál egy köteted, vagy csak ígérted, hogy tavaszra küldeni fogod? Ha az lenne, úgy utasítanád Sömjén barátunkat, hogy bocsássa rendelkezésemre, nagyon örülnék, ha még melegében olvashatnám. Rokonaid, testvéreid jól vannak, Palival, Klárussal gyakran együtt voltunk, éppen holnap jön le ő is Dormándra, ahol majd beszélgetünk is Rólad. Az élet most télen meglehetősen lassan folyt, sok hó esett és még most sem olvad. Ez természetesen csak afféle csavargó természeteket befolyásol, mint amilyen én is vagyok, környezetem békésen üldögélt a rádió és terített asztalok mellett a jól fűtött szobában. Én viszont még ekkor is a trópusokon csatangoltam, legalább emlékeimben. Mondanom sem kell talán, hogy mily örömmel vennénk hazaérkezésteket, legalább is személy szerint és barátok részéről közölhetem ezt Veled, nem tudom más barátok és rokonságod hogy és miképpen ítélik meg a helyzetet. Általánosságban, bár eddig sem mozogtam túlságosan vakon ebben a világban, de mégis csak most látom, hogy mily korlátoltak, mennyire saját kis kötőfékükön lógva mozognak és gondolkodnak az emberek. Különösen emberek, akiknek élményhiánya szinte felháborító és mégis arra mernek vetemedni, hogy megítéljenek eseteket és helyzeteket, egyéni átélés híján. Mi már, Te is, én is és kívülünk még egy tarisznyára való barát eléggé el van látva élményekkel, biztos is vagyok benne, hogy jobban és nagyvonalúbban is tudjuk megítélni és megérteni az életet. Mindezekre tehát semmit se adj, mindég csak egyet tegyél, tartsd jó kondícióban és jó rendben a lelkiismeretedet, haladj azon az úton, melyet jó lelkiismereted szab eléd és amelyért szívesen felelősséget is vállalsz, elsősorban saját magad előtt. Feritől is múlt napokban kaptam levelet, tele van bizakodással ő is, nézetem szerint igen helyesen és igen okosan, másképpen semmi alapja nem lehet az életnek, még inkább egy törekvő és munkás életnek, amelyre mindnyájan rendelve vagyunk végeredményben. Bocsáss meg ezekért a haszontalan elmélkedésekért, gondold azt, mindkettőnknek volt ideje, nekem, hogy oktalanul bölcselkedjek, Neked pedig hogy okosan hallgassd az oktalanságokat. Nagyon szeretném, ha rendszeresen írnál. Addig is sok sok szeretettel ölellek, Olgának és Jucikának kézcsókom átadását kérve mindég és mindenben igaz és változatlan barátod:

Reményik Zsigmond

Drága Olga! Éppen holnap lesz három éve, hogy elindultunk Amerikába. Sokat gondolok mostanában erre az útra. Milyen jó volt veletek Párisban. Remélem eljön az az idő rövidesen, hogy újra együtt lehetünk. Gyertek haza augusztusban, ahogy Laci írta, borzasztó arra gondolni, milyen hideg volt és bizonyára van is még ott. Isten őrizzen, hogy még egy ilyen tél ott érjen Benneteket. Lacit sokszor üdvözlöm, Téged Jucival együtt milliószor csókol

Mária