Kedves Barátom,

bocsáss meg lustaságomért, és kérlek, ha szükség lenne rá, tulajdonítsad mulasztásomat annak a kapkodó, hajszolt életmódnak amit itt folytatok. Te szintén tudod, mi az külföldön idegennek lenni. Hát még idegen írónak. Hát még nem is csak akármiféle idegenben, de kifejezetten New Yorkban. Rád bízom hát, hogy pálcát törj-e fölöttem.

Szeretném hinni, hogy úgy vagytok most is, mint ahogy voltatok, amikor benneteket láttalak. Közben, igaz, elég sok dolog történt, de mindég abban reménykedem, hogy legalább barátaimat megkíméli ez a fergeteg. Lehet, hogy túlságosan vérmes remények ezek, de mi tartaná az emberben a pislákoló életet, ha nem az effajta remény.

Néhány hete ismét New Yorkban lakunk, élvezzük a csodálatos newyorki őszt, amely tart még most is. Közben én ezerféle dologgal próbálkozom, néha már elveszítve türelmemet. Mert ez az érdektelenség, részvétlenség, ami megtölti a várost, már igazán regénybe való. Hisz ha arról volna szó, hogy csak anyagot gyűjtsek és békés világ számára és tanulságára, egy szó panasz nem sok, de annyi sem hagyná el a számat. De sajnos, meg is kell élni, valami lehetőleg fel is kell mutatni, ez pedig nagyon nehéz. Mindenesetre a legtöbbet értem el, amit várhattam, de az európai civakodás folytán befagyott előadás, érdeklődés, stb. Amellett magyar vonatkozásban a munka csak annyit ér, mintha borsót hányna az ember a falra. Hát én hányom is még egyenlőre a falra a borsót, de már próbálkozom viszonylatok felé. Kötettel, darabbal, filmstoryval nehéz bejutni valahová, pedig faltörő kosommal már végigdöngettem az összes várkapukat. Holott, látom, még nem is tehetség kell hozzá, hisz ha ez kellene, nem bántatna a dolog, de mindég és mindenen felül szerencse, ez pdig nagy és ritka dolog.

Otthonról rendszeresen kapok levelet, így értesültem Irén néni operálásáról is. Örülök neki, hogy jól sikerült. Hallom, Nóra Londonban tartózkodik. Paliéktól is kaptam nemrégiben levelet, válaszoltam is rá. Bizony, szeretnék már körötökben lenni, egy becsületes és rendes Európában, amelynek építésén itt, ahogy szerény képességeimtől telik, teljes hévvel és meggyőződéssel dolgozom.

Nagyon sokszor ölellek, kedves Lacikám és kérlek, add át kézcsókomat Olgának és ölelésemet kislányodnak. Változatlan és mindég hűséges szeretettel ölellek, híved és igaz barátod

Reményik Zsigmond