Kedves Barátom!

Mindenekelőtt azt szeretném örömmel közölni veled, hogy könyved ügyét – annak ellenére, hogy a helyzet nem változott és hetek óta nem lát egyetlen könyvkiadó sem vevőt – sikerült előre vinnem. Legalább is annyira, hogy a leállított nyomdai munkát ismét fel tudtuk venni és ebben a pillanatban kéziratod kiszedve áll Magda asztalán, aki éppen a korrekturát végzi. Olyan megállapodást létesítettünk a Márkus nyomdával, hogy ki is tudjuk nyomatni. Más kérdés, hogy ha elkészült kihozzuk-e vagy eltesszük a viszonyok stabilizálódásáig, mert ma maximálisan száz példányt tudnánk eladni s e száz példányért a könyv elveszítené újdonság jellegét s később nehezebben lenne a piacon plaszirozható. Természetesen ebben a kérdésben várjuk a te véleményedet is, de az itteni helyzet ismeretében azt tanácsoljuk, hogy egyelőre maradjunk a könyv elraktározása mellett.

Ennyit a te ügyeidről. Most pedig válaszolok reám vonatkozó soraidra. Szerződésemre vonatkozó leveledet megkaptam, álláspontod tökéletesen egyezik az én felfogásommal s így azon vita közöttünk nem lehet. Hogy a kérdést egyáltalán felvetettem, annak két oka volt. Először is – minthogy szerződtetésem utólagos tudomásulvételed mellett történt, ildomosnak tartottam, hogy figyelmeztesselek rá, ha kedved ellenére van, itt az alkalom, hogy változtass. Másrészt nekem is kellett tudnom, hogy miképp állok. Eszem ágában sem volt, hogy tőled valamiféle végleges döntést kérjek. Abban is tökéletesen egyetértünk, hogy az első a Pantheon, mely nekem is nagyon a szívemhez nőtt. A felszabadulás óta persze – az elképesztő inflációs viszonyok közepette, amikor produkálni és valamiféle programot megvalósítani, akár jót, akár rosszat, lehetetlen – feladatom csupán arra szorítkozhatik, hogy a Pantheont fentartsam. Ezt teszem is legjobb tudásom szerint. Hogy azután ha eljön az az idő, amikor programot nem csak adni, hanem megvalósítani lehet, én leszek-e az, Te leszel-e az, vagy egy harmadik lesz, aki ezt megcselekszi, más kérdés. De mindenesetre szeretném, ha tudomásul vennéd, hogy a mai viszonyok között se Te, se én se egy harmadik valaki mást nem tehet, mint hogy igyekszik a vegetatív létet biztosítani, hogy a vállalat akkor is meg legyen, amikor már produkálni is lehet.

Őszintén megmondom, nagyon jól esett az a néhány mondat, mellyel elismered a Pantheon feltámasztása körüli munkámat. Bizony nem volt könnyű munka. Mikor összehívtam a társaságot, hogy most pedig megyünk tovább, valamennyien le akartak beszélni. Szakálosné elment Sömjénnéhez, hogy nem okosabb-e, ha a nála letétben lévő pénzzel, mint végkielégítési összeggel kielégítteti magát és más állás után néz. Ugyanígy látta a helyzetet Tiringer is. Ezt nem is szabad tőlük rossz néven venni, mert kiégve, vízzel elöntve, egy romvárosban igen valószínűtlennek tűnt, hogy a Pantheon feltámadhat. Magda is elhelyezkedett már akkor a Nemzeti Segélybizottságnál. Őszinte leszek: még magam is kételkedtem. Laci fiam volt az, aki a fiatalság vitalitásával ösztökélt, helyiség után rohangászott és hirdette, hogy az élet újra elkezdődik. Megírtam annak idején, hogy milyen nehéz volt. Nem volt egy székünk, egy asztalunk, a lakásomból cipeltük le mindent, hogy egy kis lyukban elinduljunk. Helyesen tettük, mert íme, minden nehézség ellenére élünk és élni is fogunk.

Az induláskor Székely-Kovácsék is, Szebenék is – bár egyéb érdeklődést nem igen mutattak Debrecenből, ahova egyik levelet a másik után írtam, hogy az induláshoz segítségüket kérjem – azt kívánták, hogy Tiringert azonnali hatállyal bocsássam el. Tiringer ugyanis meglehetősen kimutatta, hogy azokban az időkben nem Sömjént, hanem önmagát kívánta az „igazgatói” székben látni és öccse a részvények egy részének megszerzésére is tett kísérletet.

Ez a helyzet akkor sem változott, mikor én kerültem ide, mert helyettem is ő akart az élre kerülni. Ilyenformán meglehetősen utál és eleinte próbálkozott hátam mögött Sömjén özvegyéhez szaladgálni, de Sömjénné azonnal leintette és velem közölte fúrási kísérleteit. Azóta – látván eredménytelenségét – megszüntette ezeket a kísérleteket, de persze azért bennem a bitorlót látja aki azon a helyen ük, amelyik őt illetné.

Szóval családod álláspontját, az azonnali elbocsátást, egyéni érzésem szerint is tudtam volna osztani, de nem tehettem meg mégsem, mert húszegynéhány év után elképesztő végkielégítést kellett volna adni, ami a vállalatot tette volna teljesen immobillá, másrészt – mindenünk elégvén – szükségünk is volt rá, aki minden dolgot ismert. Végül pedig – ha nem is tetszik neki, hogy nem ő az igazgató, a munkáját elvégzi rendesen. S a Pantheon szempontjából ez az első nem az egyéni érzelmek.

Szeben Paliék is belátták, hogy igazam van. Így aztán a régi garnitúrával megy a verkli és remélem minden inflációs nehézség ellenére fog is menni.

Levelemet törökbálinti [?] fejezem be, ahova orvosom két hétre száműzött. [?] a gyomor kínlódások, amelyek téged is eleget gyötörtek míg idehaza voltál.

Szóval: nincs köztünk Laci semmiféle véleménykülönbség a Pantheont illetőleg és nincs ellentét [?] kérdésekben sem. Ellenkezőleg örülök őszinte levelednek.

Vándor Kálmán