Kedves Laci!

Már vagy öt ízben megpróbálkoztam a legkülönbözőbb módokon, hogy Veled érintkezésbe lépjek, de nem tudván mi jutott el hozzád azt hiszem leghelyesebb, ha mindenről beszámolok:

Szeben Paliék teljes egészségben meg vannak, e pillanatban Prágában ülnek, Svájcba szeretnének kijutni. Négy hete mentek el Budapestről. Alice és Feri szintén jól vannak. Csak szegény Engel Paliról nincs hírünk. Őt a múlt nyáron deportálták és azóta nem került elő. A családi körülményekről, azért nem írok többet, mert úgy tudom, hogy Aliceék egy levelét megkaptad és a részletekről bizonyára tájékoztattak.

A Pantheonnál a helyzet a következő: egészen a m. év teléig együtt csináltuk a dolgokat szegény Sömjénnel. Többször el akarták vinni, de amíg a nyilasok nem jutottak uralomra, mindig sikerült kihoznom a munkaszázadokból. Amikor Szálasi uralomra jutott, bezártuk a Pantheon Vilmos császár úti raktárába. A tisztviselőgárda a világon mindennel ellátta, de szegény nem bírta idegekkel. Egy hét múlva hazament – lesz ami lesz – Rövidesen el is vitték a fiával együtt Teresienstadt-ba. Mikor Teresinestadot az amerikaik felszabadították még élt. Akkor jött a kiütéses tífusz, mely napok alatt végzett szegénnyel.

A Pantheon Vilmos császár úti helyisége az ostrom alatt leégett. Az egész Angol-Magyar Bank házkomplekszum a tetőtől a pincéig kiégett és így megsemmisült a teljes kötött könyvraktárunk, teljes irodafelszerelésünk. Romok alá került a kasszánk. Röviden: egy szög sem maradt. Elpusztult Szondi uccai raktárunk legnagyobb része is. Bomba felszakította a vízcsöveket és embermagasságban állott a víz. A megsemmisítésre ítélt zsidó-könyveket itt dugtuk el. Köztük volt crudóban a Te könyveid maradványa is. Elsősorban a „Túlsó parton” című könyved, amelyet egyébként messze kimagasló értéknek tartok az utolsó évek termésében. Sajnos ott a vízben megsemmisült.

Ó utcai raktárunk maradt meg, ahol nagyobbrészt crudók voltak, mégpedig a legrégebbi kiadványaink, amelyekkel nemsokat kezdhettünk. Ez a kép tárult elém, amikor Budapest felszabadítása után először az utcára léptem. Az első pillanatban úgy látszott, hogy a Pantheon nincsen. Mégis élünk, sőt nemcsak élünk, hanem eredménnyel dolgozunk. Minden fizetési kötelezettségünknek pontosan eleget tudunk tenni. Ugyanis a szerencsétlenségben volt némi szerencsénk. Mikor a nyilasok megvonták iparengedélyünket, nem állítottuk le a munkát, hanem titokban tovább dolgoztunk. Különböző kis nyomdákban, könyvkötőknél papírt dugtunk el és új kiadványainkat is tovább szedettük. Így Szabó Dezső életrajzát, Ammers Küller: Quist ezredesét, Bíró József: Grafológiájának új kiadását, Maróczi: Sakk könyvét, stb. Végezetül – és ezt elsősorban kellett volna írnom – a feltámadásban igen nagy része van a Pantheon tisztviselő gárdájának. 24 évig voltam, mint újságíró alkalmazott és amikor meghívtatok a Pantheonhoz igazgatónak nem akartam olyan antiszociális munkáltató leni, mint az én gazdáim voltak. Mikor Budapest ostroma megkezdődött, minden alkalmazottnak teljes felmondását és végkielégítését kifizettem azzal, hogy ha megmaradunk visszaadják, ha elpusztulunk, nincs követelésünk a vállalatnál. A felszabadulás után, amikor kasszánk romok alatt volt, bankbetéteink hozzáférhetetlenek voltak, egymásután jöttek a Pantheon tisztviselői, letették asztalomra a nekik kiosztott pénzt. Egyetlenegy nem akadt, aki akárcsak tíz pengővel is kevesebbet adott volna vissza. Volt már pénzünk az induláshoz. Egy kis szobát béreltem ki, lakásomból lehordtam a bútorokat, hogy legyen minél ülnünk és elindítottunk. Tiringer, Szakálosné, és Frikker voltak mellettem az indulásnál, akikhez csakhamar csatlakozott Barna Márta és Tarján Magda, akiket természetesen azonnal visszavettünk. Szabó Dezsővel indultunk és Quist ezredessel /az utóbbi egyáltalában nem vált be/ Közben átvettük Szebeni Pali irodáját, új raktárt béreltünk a Károly körúton, oda áthordtuk a megmentett crudókat és kezdődött a második etap: a crudókból könyvet csinálni. Azóta vagy 100-150 könyvet produkáltunk és, ha nem is ugrálhatunk, élünk, mozgunk és egész sereg új könyvünk van előkészületben. Így egy psychológusok által írt antológia /Hermann Imrétől – Noszlopiig/ „A beteg néplélekről és gyógyításáról” egy másik könyv Baktaytól /Szangraha/ Kerekesházínak egy könyve arról, hogy a magyarság mit adott a világnak. E hónap végén jelenünk meg Perlaky: Mazarin bíborosával, októberben Hedberg: Furcsa Karszten-jével, novemberben hozzuk ki új kiadásban Werfel: Érettségi találkozóját, decemberben pedig az én könyvemet. Ezeken kívül is tárgyalásban vagyunk egy sereg íróval, így a Moszkvából hazatért Gergely Sándorral. Most válogatunk amerikai könyvek között is, amelyek a legfrissebbek közzé tartoznak és az amerikai misszió útján jutottak el hozzánk. Azt hiszem egy véleményen vagyunk, amikor közlöm Veled, hogy Berendné túltengését egy lépéssel igyekszem háttérbe szorítani. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyáltalában nem adom ki, hiszen valljuk be, jó üzlet volt. De olyan könyveit, mint pl. amit legutóbb ajánlott kiadásra és, amelyben röviden arról van szó, hogy egy középkori zsidó orvos, miként ejt meg egy ker. hajadont és juttat aztán máglyára, mint boszorkányt, ma erősen nem tartom időszerűnek. Egyébként még egyszer hangsúlyozom, ha kevés is a pénzünk és nagyon meg is kell gondolnunk, azt mire fordítjuk, egyetlen fillér adóságunk sincs, minden kötelezettségünknek pontosan eleget tudunk tenni, amint látod termelünk is, nem is kis mértékben. De nagyon meg kell gondolnunk mit adunk ki, mert egy könyv kiadása közel 300.000 pengőbe kerül, tehát egy könyv sikertelensée is igen súlyosan esik a latba.

Nagyon megkérlek Horváth Zoltánnal küldj választ, írd meg elképzeléseidet is, de persze számolj azzal, hogy mi itt milyen körülmények között élünk. És légy nyugodt, becsületesen őrködtünk és őrködünk vállalatod és annak színvonala felett.

Olgának kézcsókomat, /Jucinak nem kézcsókot kell már küldeni?/

szeretettel ölel

Vándor Kálmán