Kedves Kollégám,

hálásan köszönöm az annakidején küldött Nyugat-számot és a Jó embert, akit is azon egy-ültő helyemben el is olvastam. Miért nem adta ki nekem, hogy írjak róla a Korunkban? Mert annak ellenére, hogy Dienessel nem csókolózunk össze, írni mégis írhatok a lapjába. Ha még nem késő és súlyt helyez rá, hogy én üssem agyon, írjon. A könyv egyébként feleségemnek is, nekem is tetszett. Jó kegyetlenül van megírva, nem esik szentimentalizmusba s nem tudom: akarta-e, nem, de szörnyen „Kor- és jellemfestő”. Várom ezirányú szíves válaszát.

A levelemhez mellékelt Havas Imre úr igen kedves berlini barátom, aki regényekkel foglalkozik, de nem úgy mint mi ketten, hanem ügyesebben: elad regényeket, anélkül hogy megírná őket. Mi fordítva csináljuk, főként én. Most az öreg Magnus Hirschfeldnek, ennek a tudományosan disznólkodó vén buzeráncsnak egy őrült sikerű könyvével foglalkozik; egyébként diplomás közgazdász és a doktorátusa előtt áll. Ha valamiben a kezére tud járni, igen kérem, tegye meg s talán van olyan áruja, ami a vállalatnak „mint olyannak” megfelel. Képzelem, hogy mennyire megnőtt a dolga, amióta a drága öreg Ranschburg bácsi elköltözött s ezért nem is terhelem hosszabb levéllel. Elég belőlem ennyi is.

Aranyos kislányát, akinek a kis autók megnövelése körül kifejtett teóriájával itt Berlinben szép sikerem volt, hódolattal üdvözlöm. Felesége Őnagyságának kérem átadni kézcsókomat, Önt is a legszívélyesebben üdvözli készséges híve:

Pap József