Kedves Kollega Uram,

nagyon köszönöm hallatlan gyors és félreérthetetlen állásfoglalását, mely engem – ha kitart mellette – engem nagyon sok felelőségtől óv meg. Nekem azonban a gyönyörű európai fejlemények látszólag nagyon sokban igazat adnak. Ha jobban ismerne, tudná, hogy én a legoptimistább emberek egyike vagyok.

Ez vonatkozik arra is, ha rendezett vallású vezetés stb. Ilyen kombinációhoz azonban sajnos a Pantheon múlt szinte inkább ballaszt, mint előny.

Ön értékelésében ma is tulajdonképen az egy év előtti bázison áll, mindőn a helyzet azóta mindenképen lényegesen rosszabbodott, viszont nekem egy bizonyos fokig a jövőt is számításba kell vennem, amit azonban Ön sem hagyhatott volna számításon kívül.

A személyzeti regiere vonatkozó megállapításaim természetesen a könyvvizsgálat eredménye, aminek annyiban is igaza van, hogy egy középkiadónál csak investiciós politikából ritkán fektet értelmes ember úgy pénzt be, hogy azért a személyzeti költség számlán ellenértéket ne kapjon. Ez így volt Önnél és ennek így kell lenni a mi esetünkben is.

Vállalatának értékmegállapításánál sajnos ma nem elegendő a puszta számszerűségek figyelembevétele, mert legsikeresebb publikációinak jövő értelme a nullára szállt. A mai viszonyok melletti törlesztés pedig ez értékek felszámolása alapján vált elsősorban lehetségessé. A gondolat és annak végrehajtása absolut értelmes volt, de azt nem tudom konsequenciaként vállalni, hogy ez a vállalat értékállóságára bizonyíték lehessen.

Ha én erről ennyit írok, az csak azért történik, mert nem szeretném, ha erősen subjektív értékelése alapján később komoly csalódásai lehetnének és viszont én szívesen tartom nyitva az Ön részére továbbra is a kaput.

Az Ön ajánlata 190.000.- frank + 40.000.- pengő + 10.000.- pengő vagyonváltság + a megfelelő leírás az adósok számlán tulajdonképen kerek 20.000.- pengővel haladja meg a múlt júniusában elhangzott ajánlatot és összesen 120.000.- pengőt jelent, ha ezt így nézi és ezt helyesnek tartja, akkor tényleg nem lehet közöttünk további tárgyalásnak helye, azonban ebben az esetben nem értem az Ön febr. 25.-i sorait, melyben jó üzletnek mondja azt amivel mindkét fél elégedett. Mert én a magunk részére, még az európai viszonyok figyelmen kívül hagyásával is, az ilyen transakciót csak öngyilkosságnak minősíthetném. Ezt pedig akarattal és tiszta fejjel ritkán csináljuk. Én biztos nem abból a fajtából való vagyok.

Én tökéletesen megértem az Ön eladó-argumentumait, mivel azonban Ön nem fog mindennap abba a helyzetbe jutni, hogy holland forintért adhassa el magyar vállalatát, nagyon csodálom, hogy Ön nem akarja látni a vevő argumentumainak helyességét. Ha pedig, kiderülne, hogy más is tudja ezt az előnyt nyugtatni, csinálja meg nyugodtan meg avval, mert én magamnak sem fogok soha szemrehányást tenni, hogy én egy ilyen drága és kockázatos üzletet a magam részére nem kötöttem le.

Mivel utolsó pont egy szerénytelen kérdés: nem gondolja, ha mi 120.000.- pengőt Magyarországon investálni akarunk, akkor az én kiadói fantásiámmal és ismereteimmel talán mégis inkább valami teljesen újat építek fel, ahol régi dolgok értékelésében kellemetlen csalódások nem érhetnek?!

Én ezek szerint a magam részéről a korrekció lehetőségét eme elméleti megfontolásokon túl azért sem tudom elképzelni, mert ahogy e pillanatban hallom, itt már a részleges mozgósítás első lépései megtörténnek és ha ez itt így van, akkor ez Párisban is csak így lehet és ebben az esetben talán mégis az egyetlen értelmes meggondolás és megoldás az egy déltengeri szigetecskére való áttelepedés lenne.

Szívesen köszöntöm, mindig készséges és igaz híve: Kollár Kálmán