Kedves barátom!

Megint ezer éve nem tudunk egymásról semmit. De szerencsére nem is történik semmi, s így nyugodtan el lehet az ember. Hallom, hogy a Szépirodalmi kiadja egy könyvedet, de nem tudom melyiket. Az én nagy Teleki László monográfiám most van nyomdában, s őszre meg is jelenik. Egyébként az a tervem, hogy megjelenése után, valamikor októberben mégis kijövök 8-10 napra Párisba, mert már nagyon öreg vagyok, s szeretnék még egy-két ottélő barátommal is találkozni, no meg Páristól is búcsúzni, mert sohasem lehet tudni, meddig tart az élet. Tavaly nyáron kaptam is egy olyan szívinfarktust, hogy hajszálon múlt „rongyéletem”. Azóta nem dohányzom – de azért az ereim szűkek és eléggé sántikálok.

Írni két okból írok: egyrészt elvileg kérdezem, lehet-e majd akkor ősszel szó arról, hogy nálatok lakhassam /amit te vetettél fel, s én szemtelenül visszatérek ajánlatodra/. A másik kérésem: tudnál-e egy meghívó levelet küldeni dr. Vezér Erzsébet /Budapest, XI. Mészöly utca 4./ nevű Ady-kutató tanárnő részére. Oka az, hogy ilyen levél nélkül itt csak két hetes vízumot kap, holott vagy hat hétre kellene kimennie. Semmiféle terhet rádnézve nem jelent, sem lakás, sem anyagi tekintetben – ezért kezeskedem. /A hölgyhöz egyébként – csak a rend kedvéért közlöm – semmi különösebb közöm nincs, csak annyi, hogy rokonszenves munkát végez, s {Hatvanynak volt segítője./

Mi újság van még? Ördög tudja – irodalomban semmi érdekes, ez biztos. Magam nagyjából megvagyok, dolgozgatok ezen-azon, nagyrészt történelmi dolgokon. Veled? Nyugdíjba mentél valóban? S a família? Írj alkalmilag, örülnék, ha hallanék rólad valamit.

Olga, s Juci kezét csókoltatom, téged régi szeretettel és barátsággal köszöntlek /s köszönöm szívességedet/. Horváth Zoltán