Kedves Lacikám!

Utolsó válaszleveled megkaptam már elég régen. Válaszommal azért késtem, mert időközben én is elutaztam volt. Tán emlékszel, megírtam, hogy gyermekeim Bécsben élnek. Alkalmam volt Bécsbe utazni, s ezt az alkalmat természetesen megragadtam. A Munkás Testedző Egyesület alelnöke vagyok és az egyesület boxcsapata Bécsbe ment mérkőzésre, én pedig az egyesület képviseletében kísértem a csapatot. Tapasztalataimról, illetve benyomásaimról ha nem is annyit, de mondjuk a felét tudnám mesélni. Mint amennyit Te északi utadról. Egy levél keretében szinte belekezdeni sem tudnék. Gyerekeim kitűnően vannak. A boxcsapat kitűnően szerepelt, e tekintetben is sikerült az út. Végül pedig megtaláltam újból azt a bécsi kedélyt és hangulatot, melyről azt hittem, hogy az elmúlt évtized alatt végképp elveszett. Nagyon szerettem Bécset, azután nagyon sajnáltam, most pedig újból szeretem. A háború nyomai legalább olyan mértékben ott vannak még, mint Budapesten, bizonyos tekintetben még rosszabb a helyzet, de viszont kezdenek magukra találni a bécsiek. Elsősorban talán a zenei élet az, ami magához tér. Gyerekeimre legalább ez gyakorolta a legnagyobb hatást. Opera, hangversenyek, egyéb zenei események foglalják le legtöbb gondolatukat. Színházkultúra is kezd jelentős lenni. Az élet egyszerű, szegényes, de észszerűnek látszik. Egész Bécsben egy fagylaltot, egy cukrászsüteményt nem lehet kapni és ez például nékem sokkal szimpatikusabb, mint Budapesten, ahol a kirakatok tele vannak mindenféle jóval, de az én egy napra eső fizetésem egy fél fagylaltra sem elegendő. Egyáltalán az infláció lehetetlen állapotokat teremtett Budapesten és hogy Bécs ettől megmenekült, az társadalmi téren is egy sokkal egészségesebb állapotot hozott létre. Mondjuk így, Bécsre és Budapestre vonatkoztatva: ha egy halálos betegség után valaki kifekszik a napra és pihen, keveset dolgozik, az sokkal okosabbnak látszik, mintha első dolga erejének visszatértével elszaladni a bálba csárdást táncolni. Bécsben kevés az, amit meg lehet vásárolni, kevés az, amihez hozzá lehet jutni szórakozás, stb. tekintetében, de ami van, az hozzáférhető. Pesten minden van, de csak egy egész vékony kiváltságos réteg részére, a nemdolgozók részére. Jártam üzemekben, amennyire kívülállónak lehetséges, igyekeztem a politikai hangulatot is érzékelni és az a benyomásom, hogy minden téren hasonló a különbség a két város között. Hazajövetelem után újból belekerültem abba a kellemetlen és idegőrlő harcba, mely a jobb és baloldal között minden téren folyik és ami a produktív munkától a személyi ügyekre vonja el az energia jórészét, végig az egész vonalon.

Egy beosztottam kiment Párisba, megkértem, keressen fel. Ha ezt megtette, akkor részletesen referált Neked azokról az ügyekről, melyekre céloztam. Egy tízperces beszélgetésből sokkal értelmesebb képet kapnál az itteni viszonyaimról, mint akármennyi levélből.

Utazásodról néhány sort olvastam a budapesti lapokban. Irigyeltelek, de nem nagyon. Sokkal jobban irigyeltelek volna, ha végképp áttennéd székhelyedet az északi államokba. Egyébként – most jut eszembe – ha irigyelni tudnálak, akkor eléggé irigyelhetnélek Párisért is. Onnan északra menni nem olyan nagy távolság, mint innen akár csak Bécsig, vagy Prágáig – már nem a vasúti síneket, hanem a lelki kilométereket számítva. Ha nem tudnád, régi könyveidet megőriztem, s így nemhogy a régi háború képeskönyve, de még a Vihar is megvan. Nem hízelgő ugyan Rád nézve, mivel értékes holmimat mind széthordták 1944-ben.

Megérdemelném ennek alapján, hogy időközben talán már elkészült új könyvedet megküldd.

Családodról nagyon keveset közölsz. Feleséged dolgozik? Milyen sikerrel?

Kézcsókomat küldöm és ölellek szeretettel

Frici