Drága Lacim, - mindenekelőtt kézszorítás, hurrá és gratuláció. Mire e sorokat megkapod, már bizonyára meg is jött a kiadód s aláírtad a szerződést. Örömömbe önzés is vegyül: ha egyszer Te már benne ülsz a kocsiban, talán majd engem is beprotezsálhatsz majd. De ennek, persze, két feltétele van. Az egyik, hogy Te jól benne ülj; a másik, hogy írjak. Az utóbbi mintha sikerülni kezdene… (a propos: nem ad ki történelmi életrajzokat? mert ez esetben II. József, az én örök peches császárom, aki Belgiumnak is ura volt, talán érdekelné?) Az előbbi pedig nemcsak „mintha”. Álomszerű dolog az ilyesmi, ha velem történik, el se hinném. Ilyen pesszimista volnék magam iránt? Mert hiszen a színházi magazinokban, Tolnai Világlapjában, amelyeket Lakatos küldött) nemcsak azt látom, hogy semmi sem változott csak a nevek, meg a stílus vált kissé méltóságteljesebben csizmakopogóssá, - hanem hogy már az én nemzedékem tagja is egymásután érkeznek be, - nemcsak Márai valóságos Babits-utód, hivatalos nemzeti költő, nemcsak Tamási, a hajdani nyomorgó milliomos és ünnepelt, de a kis Erdős Jenő, Bóka Laci, Jankovich Feri, Trencsényi-Waldapfel stb is nevet szereztek már. Arra következtethetnék ebből, hogy talán én sem leszek mindig mostohagyerek… Majd meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy a sikeredet nemcsak kiharcoltad, hanem megérdemelted, mert a két könyved, amelyből most egy lesz, egyformán igen finom, halk és érett dolog. Sajnálom, hogy a Túlsó parton kézirata elveszett.

Ami az utazást illeti: írtam már a követségnek, hogy szeretnék az érvényes, de régi s közös útlevél helyébe külön-külön passzust a kettőnk számra, - Piri szerint ezt valószínűleg hamar elintézik, - de nem elég hamar, hogy 5.-e előtt felutazhatnék, vagy [?]. Így hát ez, ha ugyan, őszre marad. Mert hiszen, előbben, nyaralóhelyeden is meglátogathatnálak, de szeretném a Veled való találkozást az én drága, kissé hűtlen Párizsommal való találkozással is egybekötni. Mindig telhetetlen voltam…

De hogy én is jelentsek valamit jó: már majdnem befejeztem a hosszú novellámat (kb. 110 oldal) amelyről már írtam (falusi történet, itteni élményt s hazai emlékeket keverek benne, hőse egy vénlány), - aminek az a jelentősége számomra, hogy az Érz. utazás után először jutottam túl az első húsz lapon, szépirodalmi dolog írása közben. Véleményt nem mondok róla, - a Te dolgod lesz, ha majd olvasod, - azt hiszem, nem rossz. A fontos, hogy megint összebarátkoztam az írással. Még egy másik hosszú novella-tervem van, a kettő együtt, vagy egy harmadikkal, kitesz majd egy kötetet. A Pantheonnak, vagy másnak. Ezenkívül két dolgot készítek most elő: egy kis könyvet Francia parasztok címen, amelyben szociográfiai módszerességgel, de könnyedén s anekdotázva elmondom az életüket, - a járás életét, - ahogy megfigyeltem; s ettől függetlenül egy kisregény (250-300 oldal) amelyben regényszerűen, mozaikokból rakom majd ki egy szomszéd falu történetét. A te permetelő, babuikáló barátodból igen szorgalmas és munkás ember lett, aki máris aggódva hallgatja az órák ütését s kevesli a napok hosszúságát s aki egy-egy mondatának sikere már-már jobban érdekel, mint világesemények. De azért ne túlozzunk…

Írjátok meg azonnal az érettségi eredményét. Németh már vagy egy két-három hónapja nem írt. Megunta, hogy a Klára-fordítást reklamálom nála? Rubio azt hiszem nem ostobaságból, hanem erkölcsi áldozatkészségből oly derűlátó mindig. Úgy osztogatja a eszményeit, még ha nincsenek is, mint egy önzetlen pénzhamisító a bankjegyeit a szegényeknek. Erről az oldaláról ismerem. Az én borúlátásomon legalább bevált s azt hiszem, ezentúl is be fog válni. Egy százéves háborúban költséges bizakodónak lenni; be kell rendezkedni benne s kihasználni hosszabb-rövidebb szüneteit. Ölellek F