Drága Lacim, - köszönöm jan. 6.án kelt kedves leveledet. Azóta már nekikezdtem a Van der Meemck fordításának, ötvenegy néhány oldalt elkészítettem belőle. Napi nyolc az adag. Nem sietek, mert jól akarom csinálni s más dolgom is van. De nem olyan szörnyű nehéz mint gondoltam. Eddig még minden orvosi kifejezést megtaláltam a Sauvageotban Csak azt nem tudom, hogy a „patron” szót mivel fordítsam: „prof” (ahogy, ha jól emlékszem, nálunk mondják), főnök, mester? Mindenkinek van egy kis bobája, illetőleg bibije. A könyv tényleg kitűnő, ámbátor egyenetlen. Szeretem az ilyen brutális, életszagú regényeket. Melyek odavisznek, ahol még nem jártam. A te könyved viszont odavisz, ahol jártam, de amit nem vettem észre. Közben megtaláltam az elejét is, kb századik oldalnál tartok, mindennap egyet kóstolok belőle. Szeretném könyvalakban forgatni, - este, az ágyban. Megvallom, hogy mellbevágó könyv, - egyike a legparadoxabbaknak, amiket valaha is írtak. Egy író, aki halk iróniával, azt mondja az olvasónak: érdeklődést, izgalmat, mesét, különc hősöket vársz tőlem? Azt ugyan várhatsz! Mert én egy olyan könyvet nyomok a kezedbe, amelynek célja, bebizonyítani, hogy érdekes az, ami nem érdekes s csak annak van jelentősége, ami jelentéktelen. Mert az élet ilyen: a dráma, a nagy, a feszültség, csak kivétel benne stb. stb. S előlép egy állomásfőnök a hascsikarásával s a gondolatával, egy jegyszedő, egy könyváruslány s nemsokára belénk vésődik mindaz, amit elfelejtettünk, aminek elfelejtésére vagyunk berendezve. Hogy jogos-e ez az eljárás? Hogy az olvasónak valóban joga van-e vagy nincs, azt követelni az írótól, hogy zökkentse ki a mindennapi kerékvágásból? Hogy az írónak joga van-e, abban is utánozni a legfőbb művészt, hogy az átlagemberek tömegét teremtse meg, míg [?] Erre majd akkor felelek, ha végigolvastam a könyvedet. Egyelőre csak azt konstatálom, hogy az író megjegyzései jobban lekötnek s izgatnak, mint az író alakjai; hogy ami legjobban megkapott az az atmoszféra rajza – az állomásé, a kávéházé, - s hogy a regény, mint regény kissé túlságosan lassan indul. Mindenesetre azt hiszem, lesz a könyvednek vagy nagyon nagy lesz a közönségsikere, vagy egyáltalán nem lesz. A magad szelíd, bölcs, higgadt módján – rendkívül vakmerő ember vagy. Kissé a Joseph Conrad regényhősére emlékeztetsz, a Typhon hajóskapitányára, aki úgy vezeti át a tájfunon hajóját, pipázva, aludva, mintha egy békés országúton kerékpározna. Ne haragudj e hízelgő megállapításért, amely talán kritika is. Gondoskodtál róla, hogy a Magyar Csillag megkapja könyvedet?

A világ kalapácsa: remek cím. A propos címek: Testek és lelkek, Test és lélek; bizony nagyon szürkén hangzik. Respektáljuk majd az eredetit? A propos Uri muri: öt évvel ezelőtt, amikor megkérdezted tőlem, hogy mely magyar író mely műve reprezentálhatná legméltóbban egyszer a magyar életet s a magyar irodalmat, azt feleltem az Uri-muri. Egyszer, hogy megegyezik a véleményünk, öregem!

Amit Márairól írsz – abban is megegyezik. Olvastam könyvének néhány jellemző részletét s ép annak alapján (meg Illyés egy-két [?] alapján) vontam le a következtetést a „nemzeti felelősségérzetről” amely őket [?], s amely a gerinctelenségnek, a köntörfalazásnak igen eredeti megnyilvánulása. Valami újfajta képmutatás alakult ki, a farizeizmusnak egy utálatos változata: „mi jók nemesek [?] műveltek bölcsek vagyunk ám”, egy pillanatban amikor vagy szégyenlősen hallgatni illenék, vagy dolgozva [?] , mint Adynak (ember az embertelenségben) De leszedném róluk a kenetet , ha… Egye fene őket.

Remélem, a fogorvosod hamar meggyógyul s átesel majd a szükséges kínokon. Nekem is be kellene mennem, de húzom, mert nincs aktív baj, csak éjszakánként sajog. Korona kellene, hasonló, - szeretném Kovács Gyurival betetetni, másban nincs igazi bizalmam. Rubis-nak, remélem, nem kell leamputáltatnia a bal karját. Bár kitelik tőle, hogy ezt is elveszti. Amilyen lassúak a barátai.

Rózsi csókját küldi Olgának s Jucinak s bocsánatot kér, hogy nem ír. Részben grafofóbiája van, részben meg reggeltől-estig dolgozik szegény, hol én diktálok neki, hol a pulykák, nyulak, csibék, kutyák, amelyeknek a gazdasszony távollétében ebben a csodaszép házban gondját viseli, s amelyek még álmában is kísértek. Neked is üdvözletét küldi – külön lelkemre kötötte, hogy írjam meg neked, hogy a Hammeau igen tetszik neki s a Polgármester is – ő már sokkal tovább tart mint én.

Szeretettel ölellek F.