Kedves Laci,

Erősen el voltam foglalva az elmúlt hetekben. Délelőtt dolgoztam egy helyen, hogy a minimum legalsó határát megkeressem, délután és este a várost és környékét jártam s egy magániskolának próbáltam növendékeket keresni. Ezt a foglalkozást nagyon szerettem, mert sok mindenféle embert láttam, az anyagi eredmény azonban, talán a nyár miatt, igen csekély volt. Közben itthon volt és van is még a fiam, akit bevettek katonának s e napokban vonul be négy évre a repülőkhöz. A fiatalok könnyen bánnak az idővel s talán igazuk is van. Engem azonban elszomorít a dolog. A másik fiamat el akarom hozatni nyárra, sajnos, még nem tudom, hogy szerezzem meg a pénzt az útiköltségére, de meg kell szereznem.

Közben elolvastam a könyvedet. Voltaképp a jó regény kritériuma az emberteremtés, s ennyi eleven figurát nem igen láttam az utolsó időben. Az emberek sokasága, a maguk teljesen felépített világával, mely ugyanabból az anyagból van, mint a másiké s mégis külön világ, bámulatos teljesítmény. Ugyanakkor illuzórikussá teszi a valóságot, relatívvá a fogalmakat arról, mi fontos, mi jelentős, mi nagy és kis dolog. Valamelyik kritikusod új naturalizmust szaglászott az írásaidban s azt hiszem, nem alaptalanul. A bújkáló romantikát is meg lehet találni benne, főképp kategorikus kijelentésekben, amikkel egy-egy karakternek éles határvonalat adsz, ellentmondva az óvatos belső jellemrajznak.

Rengeteg szeretet van abban, ahogy tömérdek gonddal merülsz el a hétköznapi emberek hétköznapjaiban s voltaképp kiállás ez minden ember külön és egyetlen élete s annak határtalan fontossága mellett.

Remélem, nagy sikere lesz a könyvnek s örülnék, ha figyelmeztetnél néhány érdekes kritikára.

Szeretném tudni, hogy állsz az egészségeddel s híreket kapni a család többi tagjáról. Megnövekedtek-e már? A Juci házasságára gondolok.

Mik a nyári tervek?

Mindnyájatokat sok szeretettel ölellek:

Miklós