Kedves Dormándi úr,

bocsánatot kérek a hosszú hallgatásért, de a levelezés nem kenyerem. Most viszont már valóban kötelezőnek érzem, hogy jelentkezzem – sajnos nem jóhírrel. Több hónapos vitatkozás és csatározás után a mi « útitársunk » elhalálozott – legalábbis, mint nálunk megvalósítható filmtéma.

Azt hiszem nem kell magyaráznom mennyire sajnálom, hiszen ha az ember el kezd foglalkozni egy témával, előbb utóbb úgy beleéli magát, hogy teljességgel magáénak érzi. S mit tagadjam én is így voltam már ezzel. Sajnos, mint azt jeleztem is bszélgetésünk során, az ilyenfajta, némikép áttett, nem nagyon cselekményes, inkább pszihológiájában és filmi megvalósításában érdekes lehetőséget hordozó téma nem tartozik a közkedveltek közé. Nem az első ilyen « halottam » « Az útitárs », több volt már s félek még több is lesz.

Most várom könyvének megjelenését s amint példányhoz jutok belőle, elolvasom – hátha a « hosszúék » sikeresebb útitársnak mutatkoznak majd. Amint elolvastam – engedelmével – újra jelentkezem.

Ha jól emlékszem említette, hogy esetleg ezen az őszön Budapestre látogat. Sor kerül-e vajjon erre az utazásra ? Ha igen, kérem értesítsen – rendkívül örülnék ha simét találkozhatnánk.

Szívélyes üdvözlettel

Bán Róbert