Tisztelt Asszonyom,

Köszönettel vettem jó kívánságait az új esztendő alkalmával, és a küldött cikkeket Krúdyval a Magyar Nemzetben.

Nagyon sajnáltuk hogy nem voltunk Nizzába amikor itt járt. A levelesládánkba találtuk sorait. Reméljük ha ismét erre jár találkozhatunk.

Hogy tisztázzuk Krúdy fordításaim ügyét itt értesítem pontossan a helyzetet

1970-1971-ben fordítottam a két kis regényt: „Bukfenc” és „Az utitárs”. Pesti látogatásom után 1972 májusában, átadtam fordításaimnak egy példányát. Azután a Szindbád sorozatból „Szindbád titka”-t fordítottam, mely megjelent 1974. juniusba a „Nouvelle Revue Française”-be. Úgy gondoltam, hogy ezúttal ajánlhatnám a „Bukfenc” és „Az utitárs”-at saját előszavammal a Nouvelle Revue Française kiadójába. Sokáig nem kaptam választ. Azután beszéltem a kiadó egyik felelősével François Erval-al, aki megígérte, rövidesen válaszolni fog. Nem tartotta meg a szavát. Megkértem egy rokonügyvédünket, mivel hogy nem küldték vissza a két regény fordításom kéziratát, szólítsa fel a kiadót kézirataim visszaküldésére. 1976. október 1. az ügyvéd rokonom kapott választ a felszólításra: hogy még nem határoztak, mert tárgyalnak egy ügyben az Unescoval és a Budapesti Artisjus-al, de hogy a hónap végére végleges választ adnak. De még máig se kaptam meg se kézirataimat se választ.

Úgy tűnik, hogy a Magyar Nemzet cikkírója nem tudja, hogy időközben 1977-ben az Arion 10. számában megjelent 2 Krúdy novella francia fordításaim: „Vadlud kisasszony” és „Elaltatott kastély”. Ezek után a Le Livre Hongrois 1978 2. számába megjelent a Szindbád sorozatból „Addig ér az ember valamit, amíg a szüleje él”, francia fordításom.

Miután a Magyar Nemzetben Krúdyról megjelent cikk nagyon hiányos, ha úgy gondolja, asszonyom hogy érdemes, az itt közölteket nyugodtan átadhatja a cikk írónak vagy saját nevén is megjelentetheti.

Boldizsár tudja mind azt, amit Krúdytól fordítottam.

Tisztelettel és kézcsókkal boldog új évet kívánunk mi is kedves férjének is.

FGachot