☰ Franco-Hungarian Literary Relations

Franco-Hungarian Literary Relations

GYA022

[Cambridge, Massachusetts]
Date: 03-05-1957
Language: Hungarian
Repository: Petőfi Museum of Literature
Document type: Typed letter
Publisher: Tüskés Anna (24-08-2017)
Folio number: 1

Tisztelt Professzor Úr, Drága Berci bácsi,

Hát én is meglógtam, mint a többiek, de hiszen nem lehet csodálni: ritkán viszik el az embert ingyen a világ túlsó felére… Bodor, Balogh, Hrubi Párizsban vannak, az egész német szak az utolsó szálig Bécsben, G. Vera Bécsben, más hirtelen nem jut eszembe akiről tudnék. Madame Kelemennel már váltottam két-két levelet franciául, (már amilyen esetlenül tudtam) Eckhardt Professzor úr pedig, az ő ismert módján, ha segíteni kell valakin, írt egy levelet a Harvardnak melyben igazolta, hogy a francia intézetbe jártam, s érdememen felüli dicséreteket írt.

Én itt tulajdonképpen orosz szakos vagyok, – mindenki arra beszélt rá inkluzive tíz év után viszontlátott apámat is – de felvettem egy francia irodalom kurzust is, amit M. Jasinski ad elő, az ismert sorbonnard, aki itt vendég-tanít egy-két éve már. Sokat gondoltam Berci bácsira Flaubert órákon, ezidén Rimbaudig jutottunk el, de jövőre a renaissance-ot szeretném felvenni, mert a XX.-ik századot angolul adják elő, ami nem volna baj, de ha már francia irodalom szeretném eredetiben hallani. Bécsben megnősültem, hogy a dolog romantikusabb legyen, egy musset-i szőkeség a párom, 19 éves és Zsuzsának hívják, amit itt sznobizmusból franciásan ejtenek. Ő is iskolába jár, házasélet week-endekre korlátozódik, ami fölöttébb ifju korunkra való tekintettel csak előnyös.

Ittlétemet tulajdonképpen tanulmányútnak tekintem, azt hiszem sohasem tudnék amerikaivá lenni, s nagyon szeretném az életben valamikor még lefordítani a kedves trubadúrjaimat, amire a Magvetőnél szerződésem lett volna, ha kiülöm otthon.

Arra kérném Berci bácsit, kizárólag mint magánszemélyt, hogy ha ideje engedi pár sorban írná meg: mi az egyetem véleménye az eliramodott tanulóiról? Nem hinném, hogy mindent elítélne, s nekem halálosan fájna a gondolat hogy soha többé ne mehessek haza Magyarországra, ami nem azt jelenti, hogy itthagynám ezt az Istenáldotta helyet, ahol egyszerre található az angolszász hagyományok négyszázéves légköre egybeszőve a modern Amerika gazdagságával; de nem tudom magam hosszabb időre elképzelni idegenben négy-öt évnél. Barátaim mind így gondolkoznak – Vázsonyi Vilmostól Bodorig – s így kérdésem egy egész fiatal értelmes generáció kérdése egy szeretett otthonlévő tanárától.

Válaszát várva nagyon sok szeretettel kívánok pihenést és optimizmust:

Makkai Ádám