Kedves Tibor,

Nem, nem vesz rá a lélek, hogy „kedves Dérynek” tituláljalak; mint Te engem „kedves Garának”. Akármit is gondolsz, a köztünk lévő viszonyban, (legalábbis nálam) a tisztelet és az általad idézöjelbe tett szeretet a domináló. Ez elég fájdalmas részemre, de mit tehetek? (Persze, az idézöjel fájdalmas.)

Én se óhajtóm folytatni a számomra igazán gyötrelmesen kinos vitát; csak arról szeretnélek informálni, hogy jelenleg a G.A. revizióján dolgozom – a fordítással már vagy két hete készen vagyok.

Nagyon hálásan/fogadom megjegyzéseidet és ragaszkodom ahhoz, hogy a kefelevonatot idöben átnézhesd és igy az esetleges félreértésekre felhivhasd a figyelmemet. Természetesen a revizió alatt igyekszem az elirásokat kiküszöbölni és remélem ez részben sikerülni is fog.

Mint mondtam, leveled igen hasznos volt számomra, de ugyanakkor, (bár mint irod, föleg árnyalati eltérésekre hivod fel a figyelmemet), az a nézetem, hogy magyar vagy ha akarod német mércével mérsz. Tudnék a könyvről olyan fordítást csinálni – ezt nagyon kérlek, hidd el – amely elképzelésednek jobban megfelelne, de állitom, hogy ez viszont nem felelne meg a kiadónak és főképpen a kritikának.

Azt nálam is jobban tudod, hogy szóról szóra sohasem lehet forditani, de ezenkivül vannak a francia nyelvnek bizonyos szerkezeti ǀ:és:ǀ fonikus törvényei, amelyeket az ember, pláne fordításban, sohasem hághat át. Ezenkivül olyan stilusbeli szempontok is akadnak, amelyeket Ti odahaza nem is ismerhettek. Körülbelül harminc év óta és – mind erösebben – az egész francia irodalom lehetőleg elveti a jelzők halmozását, ami pedig magyarul megengedett, söt néha szépiti a stilust. A mai francia avantgardista irók arra büszkék, hogy teljesen jelzö nélkül irnak.

Hogy épp a jelzők terén mi a helyzet, arra egy ma megjelent cikk, melyet mellékelek, is bizonyiték. Nem osztom ugyan teljesen az iró véleményét, de mindenesetre elég jellemzönek tartom. Márpedig Te néha szándékosan elhagyott jelzöket kérsz számon: pedig hidd el, a mondat ilyen tömörítésére néha szükség van. Ugy vélem igenis érzem a könyv atmoszféráját és mindig igyekszem ahhoz hü maradni. Ragaszkodom az általad kreált remek barok stilushoz is, és éppen ennek érdekében úgy kezelem a szöveget, mint egy költeményt és annak megfelelöjét igyekszem a magam eszközeivel franciául visszaadni olymódon, hogy ez megfeleljen a francia stilus kivánságainak is.

Attól is félek, hogy nem egész pontosan értékeled a francia szavak sulyát. Te azt irod „Emberrel nem találkozott”. Én ezt âme qui vive-nek forditottam, ami szerintem ǀ: itt :ǀ az ǀ:ugyanolyan :ǀ egyedül lehetséges és <…> a magyarnak megfelelö megoldás. Szerintem, ha az âme qui vive helyett homme-ot irtam volna, megölöm a mondatot. Felhozhatnék Neked még tizenöt más példát, <…> de azt hiszem talán ennyiből is érted, mit akarok mondani.

Kelemennek rövidesen irok egyes novellák és a Felelet forditása ügyében. Esetleg ö is megnézhetné majd annakidején a kefelevonatot, mert az ö franciaságában és stilusérzékében bizom,- de ez még nem aktuális azonnal.

Ami a Két asszony tiszteletdiját illeti, illetve ennek Rád esö részét, erröl már leveled birtokában beszéltem Timárral, a Szerzöi Jogvédö Iroda nemrég Párisban járt vezetöjével. Mivel a pénz már nálam van, csak komplikálnám a dolgot, ha vissza­utalnám a Lettres Nouvelleshez; viszont mint magánember (csak a valutaközpont engedélyével utalhatok át pénzt). Tehát abban egyeztünk, meg, hogy a Seuil-nél fizetem be, amely majd novelláid jogának legközelebbi elszámolásakor utalja át ezt a – sajnos – nagyon kis összeget.

Sok üdvözlettel
jó hived

Gara László