Kedves Tibor,

Én is sajnálom, hogy megirtad, illetve hogy így irtad meg két utolsó leveledet. Nem csak a belőle áradó tömény bizalmatlanság miatt – olvasása után az az érzése támad az embernek, hogy Téged az életben mindenki sorozatosan-becsapott –, hanem azért is, mert hivatkoznom kell, − Te kényszeritessz rá − bevezető mondatodra: „Az ember idegei talán nem csak akkor-nyugszanak meg, ha igazat adnak neki, hanem olyankor is, ha képes rá, hogy belássa, nincs igaza. Tapintatból és abban a reményben, hogy elbeszéléseid franciaországi megjelenése is előnyösén alakulhat, bizonyos eseményekről ugyanis eddig nem tájékoztattalak. Erre kettős okom volt: egyrészt az a munkásságod iránti szeretet és tisztelet, amelyet sajnálatomra kétségbe vonsz, másrészt az az előzőleg szerzett tapasztalat – pl; a „Vidám temetés” visszautasitása s későbbi elfogadása, valamint sikere – amely a főszerkesztők, de nem a fordító, változó véleményét tanusitotta.

Mivel azonban leveled hét pontja csupa nyilt vádat tartalmaz munkám, tevékenységem és „gárdám” ellen, kelletlenül bár, de el kell tekintenem mindenfajta kiméietességtől, s pőrén eléd kell tárnom a makacs tényékét.

1. Franciaországban – közléseddel ellentétben – nem 1961 márciusában jelentél meg utoljára. (Philemon és Baucis az Europe-ban, a Két asszony a Les Lettres Nouvelles-ben azóta látott nap­világot.) A publikációk gyér számáról egyébként nem csak én tehetek. Erről azonban a továbbiakban. És ez nem is döntő. A két még ez évben megjelenő nagy regényed stratégiailag is sokkal fontosabb mint egy pár elszórt irás folyóiratokban.

2. Való igaz, sem a „Számadás”, sem a „Cirkusz” mindmáig nem került be egyik francia folyóiratba sem. Azt, hogy ezek az elbeszélések „jók”-e vagy „rosszak” – a megjelenés szempontjából – nem én vagyok hivatott eldönteni. Én nagyon szeretem őket. Gyanusitó feltételezésed azonban, hogy ezeket a novellákat azért nem közölték, mert forditás hiján nem kerültek a szerkesztők iróasztalára, határozottan visszautasitom. A „Cirkusz”-t a Temps Modernes-hez, a „Számadást” a Preuves-höz nyujtottuk be. Mind a két folyóirat, sajnos, elutasító választ adott: az elbeszélésekre nem tartanak igényt. Párisi tartózkodásod idejen mindezt már tud­tam. Ha e leverő hirt nem közöltem Veled, annak az az oka, hogy biztam benne, sikerül az elbeszéléseket majd másutt elfogadtatni, ami meg is fog történni, csak éppen most nincs érkezésem arra, hogy róluk tárgyaljak szerkesztőségekkel.

3. Párisi utadnak valóban mélységesen örültem. Érthetetlen azonban számomra, hogy leveledből azt kell kiolvasnom, mintha örömemet összefüggésbe hoznád azzal a sajnálatos ténnyel, mely itteni mellőzésedet félévvel prolongálta. Elbeszéléseid közül addigra a „Cirkusz” és a „Számadás” már le volt forditva. Én akkoriban Ottlik könyve utolsó simitásait végeztem. Mit vártál tőlem? Hogy mindent félretéve újabb novelláid forditásába kezdjek?

Ezzel kapcsolatban egy őszinte kijelentésre kényszeritesz. Bizonyá Te is tudod, - vagy ha .nem, kérlek, vedd tudomásul -, hogy Párisban csak müfordítói. munkából megélni nagyon nehéz. S vonatkozik ez különösképp elbeszélések forditására, melyeknek megjelenése – magad is tapasztalhattad – néha kétséges. De ha egy elbeszélés meg is jelenik! A „Két asszony” honoráriuma – inkluzive iró és forditó, - 504 Fr. volt a Les Lettres Nouvelles-ben. Nekem, sajnos, meg is kell élnem valamiből. S jóllehet fanatikus hive vagyok a magyar irodalomnak, nem lehetek mindig mecénása is. Számomra a legtöbb novella vagy pláne versforditás: passzió. Effajta „félresiklásaimat” más téren végzett munkával hozhatom csak egyensúlyba, vagy akkor, ha a novellák kötetben is kijönnek. Ez lesz szerencsére a helyzet később a Tieiddel is. Szemrehányásaid – ha minden egyebet félretennék – ezért is bántóak.

4. A „Két asszony”-t először Gera György ajánlotta még Budapestről a Les Lettres Nouvelles-nek. Nadeau az elbeszélést még egy lektorral olvastatta el s csak- azután döntött közléséről. Ekkor nekem időm, sajnos, tényleg nem volt, ezért ajánlottam della Faille-éket, miután Te Kassaiért, akit én kitünő fordítónak tartok, nem nagyon lelkesedtél. Sajnos, a forditás elkészültekor della Failleék Korzikán voltak, én pedig Ostendében, szabadságon, teljesen groggy [?] Ottlik regénye után. Mielőtt azonban a novella kötetben kijön, ugyis lektorálni fogom. Amennyiben a fordításban hibákat találok, ezeket majd reparálom. Akkor ma­teriális lehetetlenség volt.

5. Félreértéseink eloszlatásához vezetne, ha Te fordulnál a szerkesztőségekhez és megtudakolnád, miért nem hozták elbeszélésedet. (Preuves, Temps Modernes) Az, hogy Sartre idő­közben kéziratot kért Tőled, talán csak megerősíti a mondottakat, nevezetesen azt, hogy a „Cirkusz”-ra nem reflektáltak.

6. Az e pontban foglaltakra már válaszoltam.

7. Azt a feltevésedet, hogy regényedet nem én forditom, a leghatározottan visszautasítom. Hogy jut ilyesmi az eszedbe? Hogyan irhatsz ilyesmit? Talán azért, mert az egyik fejezetből először tévedésből ki nem javitott példányt kaptál? Ez elismerem, nagy hiba volt részemről. (Egyébként a fejezetet éppen most, a később, kijavitottan visszaküldötthöz képest is, még egyszer alaposan átnézem.) De kinek volt. olyan sürgős, hogy ezt a fejezetet megkapja? Ki huzta ezt ki belőlem, <…> mond­hatnám, az irógépből? Olyannyira, hogy ǀ:a:ǀlázas sietségben azt se ellenőriztem, hogy melyik példány megy el Hozzád? – Minderre kár volna a szót vesztegetni, hisz mindenki – a kiadó, párisi barátaim, közös ismerőseink – tudja, hány órát dolgozom naponta hosszú hónapok óta regényed forditásán. A minőség? Nem volna okosabb, ha a végleges szöveg alapján – a döntést a kiadóra és a lektorokra biznánk?

S ez már önérzeti kérdés is. Nem dicsekvésképpen mondom: eddigi forditói működésem nem hozott sok szégyent számomra Franciaországban. Aligha; hiszem, hogy Te <…> irói, sőt forditói munkásságod terén bárkitől utmutatásokat fogadnál el. Arra kényszeritesz tehát, hogy kijelentsem: ezt a szakmát – a magyarról franciára való forditást – jobban ismerem, mint Te. A döntés és birálat jogát – ajánlom – testáljuk az ille­tékes kritikusokra.

Még két bekezdés válaszképpen:

Munkabeosztásom miatt senkitől – így Tőled sem – vagyok hajlandó szemrehányást elfogadni. Hogy más irókkal „megcsallak? Az bizony előfordul. ǀ:Ritkán.:ǀ Meg is kell élnem s eszerint kell ǀ:néha:ǀ tevékenységemet is időzitenem. Forditoi „gárdámra” tett megjegyzéseidet, ne haragudj, illetéktelennek tartom. ǀ: Lásd még az Ottlik fordítást, melyet a „gazdámmal” csináltam.:ǀ Azt a vádat, hogy nem fordultam Kelemen Imréhez, akit egyébként magam is kitünő forditónak tartok, végképp érthetetlennek tartom. Hogyan? Innen Párisból kértem volna a segitségét? Te mégis csak közelebb voltál hozzá s gondolom, müveid franciaországi megjelenése legalább annyira a Te, ügyed, mint, az enyém. Ha ő forditana Tőled novellát vagy akár a Feleletet, én ezt örömmel venném.

S végül: milyen megoldást ajánlanék, hogy biztosítsam munkáid épségét? Türelmét, nyugalmat és jóindulatot azok iránt, akik müveidet tolmácsolják, illetve ebben a munkában résztvesznek. Én is, „gárdám” is nehéz, fáradságos munkát végzünk irásaid itteni megjelenése érdekében. Bizalom nélkül közös céljainkat semmiéppen sem érhetjük el.

Hived

Gara László