Édes Gyulám,

            Hálás köszönetem a prózaversekért[1]. Kitűnőek és természetesen fel fogom őket használni, valamint 16-ki soraidat[2]. Irásodat kitűnően olvasom, az ne okozzon gondot Neked.

            Komoly újságot közölhetek: a tanulmány (nem írom azt, hogy tanulmányom) megjelenik majd magyarul, némileg kibővített formában[3]. Sőt úgy tűnik angolul is. A szöveget eddig két-három szakember látta, mindenkinek tetszik, sőt nagyon tetszik. Ezzel nem lesz baj, ha csak Te nem fedezel fel valami szamárságot a tanulmány utolsó harmadában, amit nem láttál. Egészségileg Oslo után változatlanul kitűnően vagyok. Szeretném, ha ezt Te is elmondhatnád magadról. Gondolom, közben láttad Palit. A lehető legkomolyabb PEN meghívásod van Dániába a hölgyekkel együtt. Nagyon jó volna, ha minél előbb ki tudnál menni. Nagy terveim vannak, amelyeket, remélem, meg is tudok valósítani.

            Hiszem, hogy Ika meggyógyult, Flórát sok szeretettel üdvözlöm, Téged a régi barátsággal ölellek

                        László

Most olvasom Dobossy László cikkét[4] az Illyés kötetről franciául. Kissé letört. Az alexandrinusokat ugyanis 13 szótagos versnek nézi (!), a 6-osokat 7-eseknek. És ha neki jelentős költő kell, nem udvariatlanság-e nem annak tekinteni Frénaud-t, Guillevic-et, Emmanuelt, Rousselot-ot, Chaulot-t, etc…

[1] Közelgő csönd, Rendtevés, A szerelem és a halál dalai.

[2] A hivatkozott levél elveszett.

[3] Az ismeretlen Illyés, Washington, Occidental Press, 1966.

[4] Dobossy cikkében párhuzamosan elemzi Illyés válogatott versfordításainak gyűjteményét (Nyitott ajtó, 1963) és franciára fordított verseinek gyűjteményét (Hommage à Gyula Illyés, 1963). Illyés fordítói tevékenységével kapcsolatban megjegyzi: „költői egyénisége túlságosan határozott ahhoz, semhogy a maga modorát el tudná rejteni, alá tudná rendelni a tolmácsolt költő modorának. Különösen a halk hangú, szómuzsikába oldódó, benső fájdalmat kifejező költemények szólalnak meg nehézkesebben Illyés költői nyelvén, amely természettől fogva ércesebb, patetikusabb, epikába hajlóbb.” Illyés korábbi francia megjelenéseire kitekintve s a Hommage-t illetően hasonlóan kritikus hangot üt meg: „Úgy látszik tehát, Illyésnek – legalábbis eddig – kevés szerencséje volt francia tolmácsaival” később pedig: „Illyést még nem fedezte fel rangjához méltó francia költő.” Dobossy László: Illyés Gyula két könyve. Kritika, 1964. 7. sz. 47–49.

Publications

„Hadúr ?megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 147-148.