Kedves Lacim,

            Ilyesmit az ember, ép-agyú, csak úgy tud végigolvasni, ha föltételezi – s bele éli magát – hogy már félszázada halott[1]. Engedd hát, meg, hogy sírhantjaim alól nyujtsam baráti jobbomat, köszönetül is, gratulációképp is. Hogy mit érzek irányodban, azt sose tudod meg, a köztünk hagyománnyá lett férfias szemérem folytán. De kívánalmamat közölni merem: adja az ég, hogy munkádhoz arányuljon a siker-keltette jóérzés.

            Megkaptam Chaulot lapját, nekem is megírta véleményét. Ha látod, köszönd meg nevemben: nincs velem a címe, nem tudok most még válaszolni.

            Közben Flora is megjött, elolvasta ugyancsak a tanulmányt, nagy élvezettel s elismeréssel.

            A dolog egyszerűsítése végett most ezt ajánlom. Veszek egy másik ív papírt, végiglapozom mégegyszer a kéziratot s a lapszám megjelenése után oda irom azt a néhány <áthúzva: megjegyzést> megjegyzést, a lehető legrövidebben, aminek tán még hasznát veheted[2].

Lacikám, mégegyszer átolvastam mind a 84 oldalt s most – egész meghatódtam tőle. Nem ismétlem, amit Chaulot írt, dicsérőt rólad, de azt hiszem, igaza van.

            Gondolom, kiismered majd magad a mellékelt jegyzet-ben. Adom át Flórának, akinek szintén volt egy-két – merőben egyéni – észrevétele.

Munka közben esett kezembe az Élet és Irodalom legujabb száma, benne Pierre Abraham nyilatkozata[3]: Remélem, férfias fölénnyel olvastad. Most én az egészet úgy fogtam föl, mint tisztelgést jelentőséged előtt! Ha tehát emmiatt <sic!> csak öt percig is szaporábban veszed a levegőt – nem tudod, milyen aspektusból kell nézned a világot. Kifogásunk csak az interjuvoló[4] ellen lehetne, ha bizonyosak lehetnénk abban, hogy tudta, mit csinál.

Örülnénk, ha mielőbb hírt hallanánk állapotodról, a munka szerencsés letétele után.

            Szeretettel ölellek,

                                    Gyula

[1] Gara minden bizonnyal a Poètes d’aujourd hui sorozat Illyés-számához készülő, eddig megírt szöveget küldte el Illyésnek.

[2] A megjegyzéseket tartalmazó dokumentum a mellékletben olvasható.

[3] 1964 augusztusában az Élet és Irodalom két cikket is felvonultat, mely a franciák a kádárista Magyarország iránti növekvő szimpátiájáról ad hírt. Az egyik írásban {Pierre Abraham|} költő ad számot magyarországi látogatása során szerzett benyomásairól, egy interjú keretében: a „kitűnő társadalmi közérzetről”, az irodalmi élet oldott légköréről beszél. A szóban forgó költő az Europe című francia folyóirat szerkesztője, mely 1962-ben magyar különszámot jelentetett meg. A számot a franciaországi  magyar emigráció erősen kritizálta, amiért nem közölt írást Füst Milántól, Németh Lászlótól, Lukács Györgytől. A szerkesztő így védekezett: „Az ’56-os magyar ellenforradalom (Kiemelés: K.B.)után nálunk bizonyos politikai szelek kezdték duzzasztgatni a magyar irodalom utáni érdeklődés vitorláit (...) ez a bemutatásra került művek válogatásán is nyomot hagyott; vagyis az a kép, amely közvetlenül 1956 után kirajzolódott a francia olvasó elé, minden volt, csak nem teljes. Az Europe célja elsősorban az volt, hogy kiegészítse a magyar irodalomról nálunk eddig kialakult képet.(...) Bárki magyar írótól örömest közlünk írásművet, ha küld nekünk. Csak azt nem szíveljük, ha irodalombírálat címén hidegháborús röppentyűkkel hadakoznak ellenünk.” Az idézet a cikk magyar fordításából származik, Élet és Irodalom, 1964. augusztus 1.

[4] Az interjút Timár György készítette.

Publications

„Hadúr ?megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 149-150.