Édes Gyulám,

nem is tudom, hogyan köszönjem meg Neked jelenlétedet, gondoskodásodat, aggodalmaidat. Tudod, hogy a férfiak szemérmesek; ne kérj tőlem semmi elnézést, csak annyit, hogy az „osloi szép napok” során[1] visszaadtad nekem az életkedvemet, de munkakedvemet is. Amint ezt örökbecsű tanulmányomban meg fogom írni, Te a barátaidhoz nem pusztafi vagy, hanem korzikai, ennek minden elszánt implikációjával. Könyörgök, ezt hidd is el.

            Azt hiszem, most már tíz-tizenkét napon belül befejezem a könyvet. Egyébként háromnegyed óra múlva konzultálok Cs-vel[2], aki átutazóban van Párisban. Azt hiszem, minden nehéz problémát (számomra nehéz) megoldottunk. Most már semmire nincs szükségem, legföljebb még egy pár prózaversre, és egy-két kritikára, (ha egyáltalán van) a két legutolsó kötettel kapcsolatban. De ha nincs, az se baj. Flórát, Ikát sokszor ölelem Veled együtt

                        László

Már tettem lépéseket az október felé esedékes útra (a hölgyekkel természetesen). Erről majd legközelebb.

[1] Az oslói nemzetközi Pen Klub-gyűlésen együtt töltött napokra utal.

[2] Cs. Szabó Lászlóval.

Publications

„Hadúr ?megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 143.