Kedves Lacim.

            Itt megy ismét egy alapszöveg; puska, ahogy írtad.

            De ez életrajz; moralis „fejlődés”; nem költői. A megoldásra tanács: olvasd ugy, hogy legyen melletted <áthúzva: a> egy-egy korabeli verskötet (és más „mű”) és toldj be annyi verset illusztrációul, amennyi kell. És annyi bírálatot, mástól, magadtól. Igy tehát nem marad el a könyv lényege sem: a költő bemutatása. Az utóbbiban tán Cs. is tudna adni <áthúzva: másoktól> anyagot.

            Nem írtad meg, <betoldás: hogyan> használhattad-e az eddigi részeket.

            Sem azt, mi Seghers eredménye a Kulturával.

            Ebben a percben hozta a postás már Tihanyba írt lapodat.

            Örülök a Kortárs beli versekről való véleményednek[1]. Vegyük be ezeket is?

            Én annak idején elég rendszeresen írtam a Journal Litteraire-be. (Nem a Nouvelles Litteraires!) bírálatot és az akkori Quotidien-be. De ezt (és a kis revue-ket se) emlegessük. Kérkedés íze volna, jelentéktelen dolgokkal.

            Itt vagyok már Tihanyban. Flóra minden szombaton-vasárnapon itt van. Arra kérlek, ide írj, ha csak lapot is a kívánságodról vagy a <áthúzva: munkáról való> a munka haladásárol.

            Jacques Lemarchaud írt – saját kezűleg! – igen szívélyesen megerősítve, hogy a darabot kiadják s <betoldás: kimondva> reményt még az előadást illetően is.

            Szabolcsi egy hónapja tán a Népszabadság egyik vasárnapi számában Iró és társadalom címmel a vates-ségtől tiltott el igen erélyesen[2]. Ha adat kell, nézd meg, mosolyogva.

Szeretettel ölellek:

                                    Gyula és Flóra

Kérlek, adj postára ide Tihanyba néhány példányt a Hommage-ból, díszkiadást is, el tudom adni s így végre vagyonhoz juthatsz!

[1] A Szokásaim, ti és a Hebridák és Számoá között című versekről van szó.

[2] Népszabadság, 1964. március 22, Szabolcsi Miklós: Író és társadalom. Szabolcsi a cikk elején Illyés Express-ben megjelent interjújára hivatkozik, s ennek kapcsán fejti ki, hogy a népvezér-művész szerep a ’20-as évektől időszerűtlen, hisz a proletariátus hatalomátvételével megszűnt a művészet és hatalom kettőssége. Véleménye szerint az író csupán részt vesz a társadalom vezetésében, együttműködve a nép igazi érdekeit képviselő politikusokkal, de a vezető szerepet nem monopolizálhatja.

Publications

„Hadúr ?megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 129-130.