Kedves Gyula,

            megint meghatottak soraid – mikor fogom már ezt a fura szentimentalizmust levetkezni. Persze, mit tagadjam, jó érzés olvasni, hogy van valaki, aki válságosnak tünő helyzetben azonnal sarkára áll. Nagyon köszönöm. Egyébként nekem sincs még véleményem az új variációról, bár sok mindenről megvan a véleményem. Mindenesetre nem nagyon örülök a változásnak: kulinak születtem nem pedig mandarinnak. Egyébként még nem tudom vajon a veled közölt figura tényleg végleges lesz-e; egyes jelek gondolkozóba ejtenek. Persze, azt mondhatod: egyesek, ahelyett, hogy hálát adnának a sorsnak… Lehet, - bár – hidd el: je trouve le procédé pour le moins cavalier![1] Jó, elég. Mégegyszer: nagyon hálás vagyok Neked.

Az egész dologban természetesen – vagy természetellenesen? – nem érdekel más mint az: be tudom-e fejezni megfelelő körülmények között a száz verset[2] – meg a tieidet. Ami Téged illet, minden megvan (legfeljebb egy-két „szürrealista” és kötetben még nem szereplő verset kérnék, ha gondolod). Viszont nagyon kérlek, küldj minél előbb anyagot a 100 vershez: ami szerepel a 7 évszázad-ban[3] annak a címe elég lesz; a kötet meg van.

            Tudtam, hogy az anyag kiválasztása igen kényes dolog lesz. Mellékelten az első bizonyíték: Gereblyés[4] szaktárs hozzám intézett kérelme[5]. Természetesen megfeleltem neki (némi kárörömmel, töredelmesen bevallom), hogy nem én vagyok a szerkesztő.

            A Françe-Hongrie e havi száma szemelvényeket közöl verskötetedből[6]. Ha visszakapom Párisba, majd megküldöm. Gannario[7] cikke több vidéki lapban megjelent: talán tudok majd egyet szerezni.

            E sorokat Tihanyba küldöm, bár Te Pestről irtál nekem. De gondolom csak rövid időre ruccantál fel fővárosunkba. Csak nem készülsz megint útra? – Flóra kezeit csókoltatja, Téged szeretettel és hálával ölel

                                    Gara László

[1] (francia): Az eljárást a legkevésbé sem találom lovagiasnak.

[2] ld. 22. levél.

[3] Hét évszázad magyar versei, szerk. Klaniczay Tibor et al., Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1954.

[4] Gereblyés László (1904-1968) költő, műfordító. 1924-től az illegális KMP tagja volt, 1929-től ’32-ig a Forrás szerkesztője. 1938-ban Párizsba ment, beállt a francia hadseregbe. A világháborúban német fogságba esett. 1945-ben tért haza, a Szabadság munkatársaként, majd a Nagyvilág szerkesztőjeként dolgozott. Később 1959-ben a párizsi Magyar Intézet igazgatója lett (1962-ig).

[5] Az említett melléklet nem került elő.

[6] A Françe-Hongrie 59. száma egy a Balatonnak szentelt különszám. Illyést mint a tihanyi remetét mutatja be, s ezeket a verseit közli tőle franciául: Szegénység, örökös éhség; Rue Budé; A tihanyi templom hegyen; Látogatók.

[7] A cikket nem sikerült azonosítani.

Publications

„Hadúr ​megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 74-75.