Kedves Laci,

            „Vous ne remercierez jamais trop Ladislas Gara. Cet homme modeste, exquis, brulant d’amour pour la poésie est en train de faire découvrir la Hongrie poëtique – et de la faire aimer! – à des masses de gens qui n’en avaient pas la moindre idée. C’est grâce à lui que ...”[1] Nem folytatom, mert még azt hiszed, én találtam ki (s tanultam meg ilyen jól franciául). De, isten bizony, (s bármily hihetetlen előtted) ez a vélemény harapodzik el mind nagyobb területen. Védelek, védelek, de meddig sikerül?

            Az utazásról én valóban letettem. Nehány nappal leveled előtt Kerek Gábor ismét idetelefonált; nem mennék-e mégis egyedül, (Flóra „precedens” lenne, stb.) <áthúzva: ne> számomra tudnának valutát szerezni, de többet nem. Mondtam neki, a takarékoskodást én is helyeslem, de addig a pontig, hogy oszlassák fel az egész külügyi <betoldva: „kultur”> szolgálatot, saját magukat s menjenek el külön brigádban kapálni. Azt hitte, tréfálok! S ígérte buzgón: mindent megtesz.

            Leveled olvasta után jutott eszembe, <áthúzva: itt> ezek Párisból kaphattak valami szelet. Akárhogy volt, én Flóra nélkül nem megyek, most már becsületérzésből sem. Sőt legszívesebben most már őt magát küldeném a gyerekkel: nekik még élmény s öröm <áthúzva: volna> lenne s az ő örömük <áthúzva: volna> lenne nekem is igazi mulatság.

            Köszönöm, ha küldesz még példányt; s persze a kritikákat is megköszönöm, hadd lássuk hátsó tükörből is magunkat. (Az ugyanis mindig meghökkenti a kopaszt.)

            Itt, a rendes magyar világ árasztja szokásos lábszaggal vegyes rózsaillatát. Minél öregebb leszek, annál jobban bámulom magunkat: mennyi képesség jóra s rosszra. Tán jutott valami szemed elé, hogy darabomért milyen szépen megnyúztak, majd hintettek be sóval, hogy íze is legyen[2].

            Még leveled vétele előtt jártam ismerőseinknél[3]. A férj – tán tudod – Sztalinvárosban[4] dolgozik; a helyzet tehát lényegesen jobb; ezer forintot mégis otthagytam s eljövet ugy láttam, helyesen tettem. Függetlenül természetesen azután kapott rendelkezésedtől tettem. Amit a Kulturkapcsolatoktól értesítést kapok, rögtön elintézem. Vagy én érdeklődjem náluk?

            A régi barátsággal s szeretettel,

                                               I. Gyula

1956. III. 26

[1] „Sosem lehetünk elég hálásak Gara Lászlónak. Ez a szerény, kitűnő ember, lángolva a költészet iránti szeretettől, azon dolgozik, hogy megismertesse és megszerettesse a magyar költészetet olyan emberek tömegével, akiknek arról a leghalványabb fogalmuk sincsen. Neki köszönhető, hogy...” (a szerk. fordítása)

[2] A Dózsát ért kritikákkal kapcsolatban ld. 71.lábjegyzet.

[3] t.i. a bizonyos budai családnál. Vö. 7., 8., 9., 10. levél.

[4] Dunaújváros egykori neve.

Publications

„Hadúr ​megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 61-62.