Kedves Milán,

Vakációra utazásom előestéjén kaptam meg meghatóan kedves leveledet, a köszönetekkel, amelyeket igazán nem érdemeltem meg. Mit tudom én miféle gondolatok késztették Erzsit boldogságában arra, hogy felhívja figyelmedet „érdemeimre” a fordítás létrejötte körül: számomra ez csak egy régi adósság törlesztése volt, mert hiszen tudod, hogy már húsz éve abszurdumnak éreztem hogy a magyar irodalomnak ez a legexotikusabb (azt is irhatnám, a valóságnak megfelelőbben, hogy a zsidó-magyar irodalomnak ez az egyik legjellemzőbb) s ugyanakkor leguniverzálisabb műve Nyugaton ismeretlen. Talán olyanokat olvastam a könyvedben, amik a objektiven nincsenek is benne, de a leginkább az Énekek énekére emlékeztet azzal, hogy olyan sűrű benne az emberi szerelem és féltékenység, hogy az már túlcsap az emberen: a te Stőrr kapitányod Jónásnak is rokona s más zsörtölődő héber prófétáknak s talán az egész zsidó népnek is jelképe abban, hogy nem tudja nem szeretni azt a Méltatlant aki annyira megcsúfolja folyton stb. Egyszer talán meg is írom majd a könyvedről ezeket a gondolatokat, hacsak Te eleve nem intesz le – mert talán helyeselted, hogy Gyergyai (amit és meg is mondtam Erzsinek hogy nem helyeslek, mert szerintem nálad ez ép oly kevéssé mellékes körülmény, mint Franz Kafkánál), nem említette, hogy nem vagy fajmagyar, holott ezt errefelé meg lehet s talán kell is vallani. Szeretném egyszer hallani erről a véleményedet.

Előre köszönöm beigért műveidet: remélem, az Histoire de ma femme csak az első lesz a sorban, és különösen a Henrik-drámádat szeretném lefordíttatni, de talán mást? Nagyon kiváncsi vagyok a könyv sikerére! Épp most olvastam Pasternak: Zsivágó doktor c. nagy regényét: nagyszerű munka s bizonyára nem írtak ilyen lényeges, eredeti és emberi művet orosz nyelven Gorkij halála óta. S nagy sikere van, amit megérdemel, – bár okai esztétikán túliak. De ép tegnap mondtam a feleségemnek, hogy – bár egészen más hangban és intencióban – a Tiéd is van olyan remek és időtálló. Viszont hogy ezt felfedezik-e ebben a produkciós inflációban, ahol a kritikusok iróasztalán minden héten garmadába gyűlnek az új könyvek – lutri dolga. Ami engem illet, igyekszem felhivni rá a lehető legtöbbnek figyelmét. Legutóbb Altmannal, a Figaro Littéraire rovatvezetőjével és Pégu-vel, Sartre társszerkesztőjével igértettem meg, hogy elolvassák.

Én nem telegrafáltam Neked hetvenéves születésnapod alkalmából, – de sürgöny nélkül is tudod, mennyire becsüllek és szeretlek hősi oeuvre-dért s hogy még sok esztendőt kívánok, hogy úgy-ahogy befejezd, amit fáradhatatlan értelmed befejezni kíván. Feleségemmel együtt – s feleségednek kézcsókkal köszönt

Feri