Kedves Kollégám,

Sokat tűnődtem, vajon mi lehet a hosszas hallgatása oka. Sőt, megvallom, nyugtalankodtam is, mert apránként két feltevés rögződött meg a gondolatomban, egyformán fájdalmas mindkettő. Az egyik, hogy talán a felesége őnagysága állapota fordult rosszabbra, a másik, hogy talán valami félreértés támadt köztünk. A lelkiismeretem ugyan tiszta volt, de mégis, hátha a legutóbbi levelemben akadt volna valami, ami a maga érzékenységét sértette… Annál nagyobb volt hát az örömöm, amikor a valahára befutott leveléből megtudtam, hogy mind a két hipotézisem téves volt. Jó lesz egy kis szerénységet tanulnom belőle: az intuícióm és a dedukciós képességem kétségtelenül sok kívánni valót hagy még.

Persze igen örülök most tudni, hogy a felesége teljesen kilábalt a bajból, bravó! És persze nem kevésbé örülök, hogy maga változatlanul jó szívvel van hozzám. Kár, hogy a nyár maguknál is olyan elázott volt. Úgy látszik az Úristen ez évben inkább a békákra gondolt, meg a kacsákra, mint ránk, szegény emberekre, akiknek olyan nagy szüksége volna napfényre, meg ami illúzió már ezzel együtt jár: hogy az élet csupa sugárzás, a kert csupa illatos virág és a fáinkon érik, érik, naponta zamatosabb lesz a gyümölcs. Hát mindebből persze nem lett semmi. El vagyok keseredve miatta. Virágnak a színét se láttuk, a gyümölcs éretlenül pottyant le az ágakról, ez utóbbi nem szimbolikusan értendő, de szó szerinti jelentésében.

Kedves levele a most múlt hét szerdáján érkezett ide és, különös véletlenségből éppen ezen a napon látogatott el hozzám Sanglé Ferrière barátunk, aki egyébként kétszer is érdeklődött időközben nálam, van-e hírünk maga felől. Persze azon nyomban tovább adtam neki a maga levele tartalmát. Ő is boldog tudni, hogy az adott körülményekhez képest jól vannak, különösebb bajok és csalódások nélkül.

Sajnálom, hogy a kétszeri párizsi vizitje során nem adott alkalmat a találkozásra. A rövid szemleútja meggyőzhette róla, nem túloztam az itteni drágaságról és a hotelviszonyokról szólván. Hogy a harmadik vizitjük októberben, valamivel huzamosabb lesz, legalábbis két napig tartó, talán mégis csak módot enged a találkozásra. Szívesen veszem tudomásul, hogy október 9-én és 10-én lesznek Párizsban. Nem merem invitálni hozzánk, mert tudom, hogy drága az ideje, már pedig ha ide ballag ki, a sok költségen kívül még legalább fél napot veszít is. Konfirmálja hát még, pontosan, valóban itt lészen-e 9-én, lehetőleg azt is: hol szállt meg. Hány órakor találom otthon. De vigyázat: legalább 24 órával eleve tudassa mindezt velem, merthogy a posta járat Párizs és Eaubonne között gyakran igen késedelmes és persze nagyon bánnám, ha nem jöhetnék már be megszorítani a kezét és kicsit eldiskurálni magával.

Sajnos, se Radványi Géza, se Gyomai címét nem ismerem. Írtam valakinek itt, akiről azt hiszem, hogy legalább Gyomaiét tudja. Még nem kaptam tőle választ. Talán vakációzik az illető. Ha feleletet kapok tőle, nyomban továbbítom.

Bolgár Lászlót nem ismerem, így hát persze véleményt se tudok adni róla. Hozzá kellene tennem: igen-igen elvonult életet élek, forgalmon kívül vagyok, inkább csak az emlékeimmel találkozok és társalgok, mintsem az élőkkel.

Ajánlanám azonban, hogy rám való hivatkozással írjon GARA Lászlónak, akit hírből talán ismer is. Címe: 29, rue Surcouf, Paris, 9ème. Gara elsőrendű fordító, ráadásul író is, akinek igen kitűnő, humoros regénye jelent meg, a bujdosó életről, az itteni német megszállás idején. Gara annak idején a numerus clausus miatt volt kénytelen kivándorolni ide, mindig igen tisztességes embernek ismertem, ráadásul igen talentomos is. Vele bizonyára nem lesz csalódása. Több magyar antológia jelent meg itt, próza is, vers is, többek közt Ady-t fordította, direkt kísérteties hűséggel, pontossággal anélkül, hogy a vers elvesztette volna a vers jellegét, lelkét. Gara Lászlóval együtt dolgoztam vagy 8 év hosszat, itt Párisban a VU és a LU című hetilapoknál. Hasonlóképen munkatársam volt a Pál utcai fiúk franciára való fordításában. (A könyvből épen most készült egy új kiadás, Hachette-nál). Gara moralitásáért teljes mértékben vállalom a felelősséget. Ha tehát jó fordítóra van szüksége: két kézzel kapjon rajta. Egyébként úgy tudom Flammarion is ismeri őt, vagy legalábbis Gara feleségét, (lengyel nő), aki sokat fordított Flammarion-nak, neveztesen Courth-Maler-né regényeit, ha nem tévedek.

Ha Flammarionék összehozzák itteni lapokkal igen jó dolog lesz. Egy valamire való francia hetilap legalábbis 10,000 frankot fizet egy 100-150 soros cikkért. Két cikket megírni egy héten igazán nem nagy sor, (elhelyezni már inkább). De talán többet is. Én egészen a legutóbbi időkig, ezen az alapon voltam honorálva a Francs-Europe-nál. Az Aux Ecoutes-nál, ahol immár 12 éve vagyok belső munkatárs, fix fizetésem van, havi alapon. A France-Furope-nál kizárólagosan külpolitikai cikkeket írtam, de innen most megválok az év végével, mert igen fáradt vagyok már, öreg is, és 76 éves koromban, 55 évi olyan kemény munka után igazán megérdemlem, hogy a kénytelen, végső elpihenésem előtt is belekóstolhassak kicsit a dolce far niente-be.

Hát már most kedves Rab Gusztáv, írja majd meg pontosan mikor lesz Párizsban, hol lelem. Feltétlenül bejövök majd a városba meglátogatni, ha csak történetesen le nem teper az emfizemám, amire sajnos, kicsit mindig fel kell készülnöm. Kivált ködös, nyirkos időben, vagy ha zápor támad. Hadd remélem azonban, hogy a maga tiszteletére szép idő lesz és így jobban sikerül majd palástolnom a roncs voltomat.

A remélt viszontlátásig is, barátsággal köszönti, igaz híve,

Adorján Andor