Kedves Barátom,

A ténynek, hogy tegnap valahára megint életjelt kaptam magától, persze igen megörültem, de bevallom, a sorai olvastán, ez a hirtelen fellángolásom meglehetősen lelohadt, annyira sajnálom a különböző testi és lelki megpróbáltatásait.

Mielőtt még a levele idevágó részeire kitérnék, hadd említem, hogy amikor derekas levele végére értem, sejtelmem nem volt, hová céloz az André Király levelével? Ugyanis semmi efféle nem érkezett hozzám. És ha a nemzeti történelmünk Endre királyairól tudok is, ám André Királyról mukkot se. Mára kelve tudósabb vagyok, amennyiben, külön boríték alatt, tegnapi lebélyegzés alatt újabb borítékot kaptam Dreux-ból, amelyben egyéb se volt, mint André Király levele, amelyet ezennel, ide mellékelten származtatok vissza a maga címére Talán még nem késő. Szorítsa meg nevemben a derék ember kezét és juttassa el neki a legjobb kívánságaimat.

Ugyancsak mellékletben elküldöm itt a Basler Nachrichten-ben megjelent két tárcacikkét, talán maga nem látta őket és örömére fog szolgálni ez a két „Beleg”. Nagyon örültem látni, hogy ilyen szép keletje van az írásának Svájcban is, amely a világ egyik legszebb, legtisztességesebb, de egyben legbutább és legkorlátoltabb országa, azaz nem is az ország az, hanem a népe. Kedves barátom, a maga univerzális érdekessége egyik értékes bizonyságát lássa benne, hogy még a svájci közömbösséget is le tudja nyűgözni.

De még nem végeztem a mellékletek fejezetével, mert mint látja, még egy kópiát fűzök e jelen soraimhoz: az André Bay címére feladott levelemét, hadd lássa nyomban, hogy a kívánsága tárt fülekre talált nálam. Remélem André Bay hajt majd a kérésemre. Minden esetre értesítsen felőle, mihelyt hírt kap tőle.

Ezzel a mellékletek ügye ki is van merítve. Azért bocsájtottam őket előre, nehogy valamelyikről megfeledkezzek, holott ezek bizonyára fontosabbak magának, mint ez az én itt következő merőben lírai természetű fecselyem.

Nagyon-nagyon elszomorított olvasnom, hogy betegeskedett. De az ilyen bélhurut-féle nem a kosztján fordult-e meg? Hol étkezik? Mit eszik? Okos dolog, ha diétát tart, még ha régebben akkor a vasszeget is megbírta és megemésztette a gyomra. Van-e jó orvosa? Ne hanyagolja el ezt a gyomorkérdést, mert az ember végezetül nem a szemével, de a gyomrán keresztül látja a világot. Anatole France valahol azt írja, hogy az ember honszeretete mindenekelőtt a gyomron keresztül nyilvánul meg: a nemzeti konyhánkat, a nemzeti ételeinket szeretjük és rajtuk keresztül a hazát, vagy a haza hiányát. A német meg azt mondja, der Mensch ist was er isst. (Az vagyunk, amit eszünk) Más a ravasz kínai, aki döglött kutyát eszik sok rizzsel, és más a magyar ember, aki már az anyai emlőn is gulyás meg paprikás levet szív magába. Egészséges gyomorral Schopenhauer nem lett volna pesszimista és beteg gyomorral Rabelais nem lett volna, az aki.

Hogy Párizsban járt (nem Rabelais persze, de maga és hogy mégse tudott kiugrani Eaubonneba, sajnálom, mert jól esett volna eldiskurálnom magával, mielőtt még elalszik a pislákoló lámpásom. Na, de talán még van benne olaj elég, hogy be tudjam várni a tavaszt és, az édes zephyr szárnyain, a maga jövetelét ide Halásszal, vagy Halász nélkül. Maguk mindketten ha együtt, ha külön, mindig igen kedvesek nekem.

Ami a LILIOM kudarcát illeti, sok igazság van abban, amit mond. De a bukás igazi oka mégis csak az volt, hogy a színészek nem értették a szerepüket, nem voltak percig se meggyőzők, se rokonszenvesek. A díszletek, mondják, csoda szépek voltak, csak a szereplők voltak balul megválasztva. Szegény LILIOM itt most hosszú időre beszüntette a földi létét. Nem magamat sajnálom az ügyben, mert hogy kapok-e vagy nem pár frankot már nem érdekel engem. Ami kevésre szükségünk van, csak megjön mindig. De sajnálom, hogy Molnár presztízse szenvedett egy újabb csorbát, még pedig a legszebb, a legjobb írása rovására… Milyen jó hogy a halottak már nem vesznek tudomást az ilyen hívságos földi dolgokról.

Hogy Roger Richard-dal nem vergődött zöld ágra, persze hogy bánom, de igazat szólván nem hiszem, hogy az én közbenjárásom koromfeketényit is változtatott volna a dolgon. Roger Richard-dal talán két-háromszor beszéltem ez életben, ennek is közel 20 esztendeje, talán már nem is emlékezik rám. De egyébként is, szent hitem, hogy Garával sokkal jobban jár, mint Roger Richard-dal.

A Plon-féle huzavona is nagyon megszomorító. De mit lehet tenni? A francia kiadók olyan különösek, az ördög se lát a veséjükbe. (De talán nem is érdemes) Persze nagy kár, hogy álígéretekkel kecsegtetik magát és lopják a maga idejét. Azt hiszem, maga sokkal jobban járna, ha volna valakije, aki a németországi kiadóknál vezetné be magát. Ezek legalább igazi üzletemberek, nem piszlicsárok, mint az itteniek, akik, ha csak nem világhíres íróról van szó, ki sem adnak könyvet addig, amíg vidéki könyvesek meg könyvtárak meg nem vettek vagy 3000 példányt, ami már fedezi a kiadó befektetését. Mentül nagyobb a kiadó, annál koszosabb a szokásaiban meg az erkölcseiben.

Az elkövetkezendő születésem napjára kifejezett jó kívánságait persze hálásan köszönöm. De a 80-ik évemet még csak jövő esztendőben töltöm be. Az idén még csak elindulóban vagyok a 80 felé. De így is, úgy is, már nagy kor ez, pláne hogy az átélt 2 világháború legalábbis duplán számít, ha nem háromszorosan. Mennyi küszködés, mennyi csatározás és minek? Megérte-e? Az egész végtére is csak arra jó, hogy az ember az önnön elomlását lássa, mintha nap-nap után a tulajdon temetésünknek lennénk a gyászkísérete. Majd meglátja még maga is, milyen szomorú egy ügy ez. Az öregek tiszteletét inkább a részvét magyarázza, sem mintha a hófehér szakállnak holmi reverecia járna ki. Azt hiszem, hogy ebben a vonatkozásban ama vad néger törzseknek van igaza, akik az öregedőt felmászatják egy kókuszfára, aztán jól megrázzák a fát. Ha az illető meg tudott kapaszkodni az ágak közt, vagyis még elég életerős, hát szépen le hagyják mászni és békén hagyják. De ha már nem volt ereje elég megkapaszkodni és leesik, hát levágják a drága öreget és megeszik.

Isten vele, drága Rab. Írjon hamarost: Addig is igaz barátsággal köszönti, az egész háznép nevében is, kókuszfára megérett pajtása.

Adorján Andor