Kedves Barátom,

December elsejéről kelt szíves soraira felelek itt. Boldog vagyok tudni, hogy sikerült valamelyes örömet szereznem magának, még boldogabb lennék, ha valami pozitív hasznát is látná a lelkesedésemnek. Köszönetre azonban igazán nem szolgáltam rá. Amit írtam, őszinte meggyőződésből fakadt. Hogy úgy mondjam, egyszerűen a reflexje volt annak, ami megindultságot, nehéz és fájdalmas sóhajt, bánatot és rokonérzést maga kiváltott belőlem. A visszhang szerepét játszottam az egészben. És ugyan kinek jutna eszébe megköszönni a visszhangnak, hogy kegyes volt visszaütközni, ami hangot belé kiáltottak.

Hogy miért szedték „Gaston”-nak a maga nevét, sejtelmem sincs róla. Mint említettem már, jómagam sohase olvasom egyetlen soromat nyomtatásban, így hát ezt a fura kisiklást se vettem észre. Az én kéziratomban, amelynek mását egyébként megküldtem Önnek, persze mint „Gustave” szerepelt. Az azonban igen jól meglehet, hogy Flammariont említeni én feledtem el. Mindegy, ez ma már a régmúlté, és se maga, sem én nem igen érünk rá az elmúlt ősidőkbe nézni vissza.

Igen örülök, hogy szíves volt írni Paul Lévy-nek. Bizonyára jól esett neki. Közelebbit nem tudok erről, mert a fia halála óta P. L. csak nagy ritkán jár a szerkesztőségbe, ami pedig engem illet, hát jobbadán egyáltalán nem mutatkozok ott többé. Hideg van, esik az eső, én meg fulladozok abban a nyirkos, ködös időben. Egyáltalán, nagyon, nagyon fáradt vagyok és unom már kicsit az írást, pláne ezt az anonym firkát, a nevem alatt meg nem akarok dolgozni, mert mindig tartok tőle, hogy valamely hatalmasnak a táljába találok lépni, akaratlan és egy szép napon holmi kiutasító végzést kapok. Most az a szándékom, (azaz szándéknak már régi, csak a kiviteléhez nem volt energiám), hogy felmondom szolgálatomat a lapnál. Már egyszer megtettem, az eredmény az volt, hogy P. L. befogta a fülét, kijelentette, szót se hallott abból, amit mondtam és a hónap végén felemelte a fizetésemet. Tartok tőle, ha megint felmondok, újra emel, és amilyen elvetemült és elvtelen vagyok, még képes vagyok elfogadni, és tovább szolgálni, mint Jákob, amikor Rachel helyett Leát kellett elvennie feleségül. (Megjegyzem, Jákob szempontjából az üzlet jó volt: két feleség és csak egy anyós.)

Ha igaz tehát, Újév alkalmával felmondok még pedig hat havi tartammal. Hetvenhét éves vagyok. Húsz éves korom óta hírlapírok, miért ne élvezhessek még kis békét is és nyugalmat itt a földön, nem pedig csak alatta.

Hogy Bruxelles-be utazik rokoni körben tölteni a karácsonyt, csak helyeselni tudom. Ha azután visszajön onnan és Párizsnak veszi az útját, el ne mulassza tudatni velem. Persze hogy örömest jövök el találkozni magával, vagy ha éppen egészségileg igen le volnék törve, hát talán maga fárad ki ide Eaubonne-ba hozzám ebédre. Akkor aztán lesz időnk bőven elbeszélgetni elevenekről és holtakról, akarom mondani: tervekről és illúziókról.

Időközben a feleségem is elolvasta a Voyage dans le Bleu-t, igen tetszett neki, csak éppen a végét találta kissé romantikusnak, nagyjában ugyanaz volt az impressziója, ami nekem. De hát ez nem fontos. Csomó keresés ez a kákán.

Feleségem szépen felgyógyult, hála istennek. A régi szép étvágya is visszatért. Kezd az orcája is valamivel rózsásabb lenni, szóval tele vagyok reménységgel. Már ami engem illet, hát nem olyan sima a dolog. Sokat szenvedek, fuldoklok és ráadásul a szívem is kezd lázadozni, szemtelenkedik és mindváltig magára tereli a teljes és aggódó figyelmemet. Sok bajom van vele. Megjegyzem, a haláltól nem félek cseppet se, de nagyon fáj a gondolat, elhagynom a házam népét, akit egytől egyig úgy szerettem; külön fájdalmam, megválnom a nagyszerű kutyámtól, aki akkora, hogy másutt bornyúnak is beillene és fáj a gondolat elhagynom ezt a házat, ezt a kertet, megválnom ezektől a komoly és gyönyörű fáktól, amelyeknek, titkon, mind egy-egy nevet is adtam, akiket név szerint ismerek és akiket a nevükön szólítok reggel, amikor jó reggelt kívánok nekik, az ablakon keresztül és este, amikor jó éccakát és kedves álmot kívánok nekik, mielőtt magam is ágyba mennék. Ezek a szép, nagyszerű fák! Látni kellett őket most ősz végén, amikor mind strip-tease táncosnét játszottak és levelenként vetkeztek meztelenre. Most itt állnak csupaszon.

Isten vele, kedves Barátom. Kívánok magának kellemes, boldog ünnepeket. Gondolom, milyen keserves dolog lehet ez most magának, az első karácsony, amit társtalanul tölt el.

Szívből köszönti, barátja,

Adorján Andor

U. I. Küldtem pár példány Aux Ecoutes támpéldányt. Megkapta-e?