Kedves Barátom,

Mint öreg ember, aki eredendő mélabúval tűnődik el mindenen, ami jó volt és elmúlt, persze bánatosan nézek a lepergett és tovalibbent augusztus után az ő lelket emelő három nagy ünnepnapjával. Értem alatta az augusztus 15-ét, Mária mennybemenetelével, a 18-at, ami a dicsőségesen uralkodó császárunk, I. Ference József születése majd, meg aztán, persze a 20-át, Szent Istvánunk emlékezésére, aki, fájdalom, hiába hagyta jobb kezét boldogtalan hazánkra, amelynek sorsát azóta is bal kézzel igazítják… Az ember szíve sajog belé, ha elgondolkodik felette.

Ezzel kapcsolatban hadd mellékelek ide, a maga épülésére, egy német újságkivágást az igen konzervatív Frankfurter Allgemeine-ből való, ami a német nagyipar és bankvilág lapja. Az újság száguldó riportere a magyarországi megfigyeléseiről számol be, persze elég sommásan. Úgy látszik, valamivel jobban mennek otthon a dolgok. De tartok tőle, talán felületes megfigyelő az ipse és összetéveszti a rezignációt a megelégedettséggel. De persze az is meglehet, hogy a kiállt sok szenvedés után már ez a valamelyest relatív jobb sors is kielégíti az embereket. Egyébként a Voltaire Pangloss-a is mindig azzal a fenntartással állítja, milyen jó világban élünk, hogy hozzáteszi: minden lehető világok közül ez a legjobb. Így a mieink is nyilván azt gondolják, hogy az adott viszonyok és adott lehetőségek között még ez az ő mostani világuk, viszonylag, de csakis viszonylag, a legjobb. Sajnálom szegényeket és a legmélységesebb részvétem keszkenőjét lengetem az életem elrobogó vonatja ablakából feléjük.

Az otthoni viszonyokkal kapcsolatban említem, hogy az immár Budapestre hazaköltözött LÁTÓHATÁR első számát megkaptam minap. Annak idején, mint emigráns magyar folyóiratra fizettem elő; most, meglepetésemre, azt látom, hazaköltöztek, otthon jelenik meg a lap, magasztalván mindent, amit Csepel és Újpest nyújt és ócsárolva a kinn rekedt emigránsokat, mint árulókat, mint amerikai rabszolgákat stb. stb.

Ezek után hadd köszönöm meg 21-éről kelt szíves levelét. Ami a feleségem egészségét illeti, hát igen szépen összeszedte magát, újra sokat foglalatoskodik a konyhakertjében. Gondozza az állatait is, mint annak idején Noé és családja tette a bárkán. Az étvágya is valamelyest javult, most még csak az kell, hogy megint kiegyenlítse a súlyveszteségét. Ha még sopánkodik, hát nem az egészsége vesztén, hanem a nőttön-növekedő drágaságon. Aminek értelme persze az: emeljem fel a konyhapénzét. Holott e tekintetben már régen elértem a legszebb súlyemelési rekordokat. De mit tenni? Volgai hajóvontatónak érzem magam: „Ej uchniem” Húzom a kötelet tovább, az Aux Ecoutes szolgálatában. Holott ugyancsak fáraszt a dolog, mert lassan-lassan kiszikkad az agyam és mind ritkábban jut eszembe valami új, ami engem is mulattat. Márpedig ez az egyetlen igazi mérték. Jó az, ami önmagunknak is tetszik.

Igen valószínű, hogy több esztendei várakozás és rengeteg protekció megmozgatása után, valahára megkapom az óhajtott telefont. Már közölték velem a jövendő telefonszámomat és bekaszírozták a bevezetési költségeket. A postán kapott felvilágosítások értelmében ez a két dolog a legfontosabb: hogy befizettem a berendezési költséget: 30,200 frankot és hogy kaptam egy számot. Ezek után virtuálisan már úgy nézhetem a dolgot, mintha rendes telefonelőfizető lennék. A többi már most csak idő kérdése. Ez igen megnyugtató, képzelheti. Ami a számot illeti, 99% százalék valószínűsége van hogy ez lesz: EAUBONNE, 45-29. Bár még megtörténhetik, hogy technikai okokból ezen változás esik. Mint látja, ez tehát egyelőre még néma szám. Hogy úgy mondjam: ne szólj szám, nem fáj fejem. A többi, Isten kezében.

A Times Literary Supplementjében azóta is láttam a könyve hirdetését, finom környezetben, jó helyen. Ami Bay barátunkat illeti, nem hallat magáról. És nem hallat magáról Gara barátunk se, aki immár két levelemet hagyja válasz nélkül, sejtelmem sincs miért. Csak nem haragítottam meg akaratlanul valamivel? Nyugtalanít a hallgatása, mert igazán sajnálnám, ha valahogyan talán megsértettem volna. Holott a lehető legjobb érzéssel vagyok iránta.

Mint minden levelemben teszem, ezúttal is megkérem, ha Párizsba jön és találkozni kíván velem, tudassa legalább 4-5 nappal előre, hogy eszerint rendezzem a dolgaimat és az időmet.

Ami a Halász Ernőre vonatkozó kérdését illeti, ezelőtt két héttel kaptam tőle levelet. A nyaralásból tért haza és azt írta, jól megvan. Úgy látom, hogy a párizsi útjának dolga elodázódott.

Egyébként forog minden tovább a maga keserű levében. A világ nem valami szép, amiben élünk. Még szerencse, hogy a fák tovább zöldelnek, és hogy a madarak vidáman fütyörésznek, csicseregnek, dalolnak, kinek hogyan adta a Gondviselés. Ebből én mindváltig új reményt merítek, rövid lejáratúkat csak, de reményeket mégis. Ha csak tudnám, reményt mire? De sebaj, ha tárgya nincs. Nekem a remény is elég.

Baráti köszöntésekkel az egész ház nevében, és meleg kézszorítással,

Adorján Andor