Kedves Barátom,

Sietve itt újfent elnézését kérem, amiért legutóbbi kedves látogatását nem tudtuk úgy méltányolni, ahogyan illett és elvárhatta volna. Igazán, nagy zavarban vagyok miatta és a belátásához vagyok kénytelen apellálni, abban a biztos tudatban, hogy mentő körülményeket tud majd be a javunkra. Feleségem, szegény, nagybeteg. Ha csak sejtettem is volna, hová telefonálhatnék hasznosan magának, persze hogy megteszem. Így azonban nem volt más hátra, mint kénytelen-kelletlen magát is részeltetnünk a kínunkban.

Feleségem állapota azóta némileg javult, de ezt csak nagy fenntartással mondom. Ugyanis ha a vesegyulladása kissé enyhült, viszont a megejtett vérvizsgálat során kitűnt, hogy vagy 30%-kal több a cukra a kelleténél. A norma: literenként 0,90 – 1,10%. Holott nála az előfordulás aránya 1,42%, vagyis 0,32%-kal több a megengedett maximumnál. A vizsgálatot megejtő orvos még hozzá is tette a jelentéséhez azt, hogy „vérifié”, vagyis, hogy ismételten meggyőződött az analízis helyességéről. Már most az orvosunk dolga lesz úgy ápolni a betegét, hogy ne csak a veséje javuljon, de ezt a feles cukrot is megszüntesse. Az analízis egyéb kis rendetlenségeket is megállapított, ami a vérsejtek aranyát illeti. Egy szó mint száz, tartok tőle, még súlyos (ha nem is veszedelmes) próbák előtt állunk. A legnagyobb baj azonban, hogy szegény betegem igen türelmetlen, lázong a pillanatnyi rokkantsága ellen, amelyet olybá néz, mint holmi inzultust és lealacsonyítást… Viszont valamelyest vigasztal, hogy lassan-lassan megint jobb az étvágya és elég jól bírja az előírt diétát.

Ami a többi dolgunkat illeti, Bay még mindig nem válaszolt. Nyilván nem is fog. Nem tudok mit kezdeni vele. Talán nyaral valahol? Esetleg, szeptemberben majd újra írok neki, azzal az ürüggyel, hogy az előző levelem a vakáció során nyilván elkallódott. Más módot idevágóan nem tudok. Majd még megpróbálok Garával is beszélni, hátha neki volna módjában Bay előtt megemlíteni, csodálom, amiért nem felelt a levelemre. Ha maga más utat-módot lát, írja meg. Szívesen állok rendelkezésére, amennyiben ez valahogyan lehetséges.

Ha máskor Párizsba jön, írja meg mindig pár nappal előzetesen és adja meg a párizsi címét. Mert ha úgy adódnék is, amitől isten őrizz, hogy nem fogadhatók itt, hát én jönnék be a városba eldiskurálni magával egy-két óra hosszat.

Az egész ház, beleértve a beteget, szívélyesen köszönti. Én felül rá, még jó melegen meg is rázom a kezét…

Igaz barátja,

Adorján Andor