Kedves Barátom,

„Valaki felakasztotta magát, az hozta ezt a rút időt!” mondaná halhatatlan kartársunk {Petőfi Sándor|}, ha, ami máiglan is pótolhatatlan veszteség, annak idején el nem esett volna a segesvári csatatéren. Hát én ezt a fagyasztóan rút időt azzal próbálom valamivel szebbé, kellemesebbé tenni a magam számomra, hogy diskuráni kicsit beállítok, legalább képzeletben, magukhoz. Ha ugyan seprűvel ki nem ver, mint alkalmatlan jövevényt.

Köszönöm legutóbbi szíves levelét, bár ugyancsak mélabúsan veszem ki belőle, mennyi izgalma, kellemetlensége van, és hogy a fordítónője mennyire próbára teszi a türelmét. Sajnos nem tudok mást tenni, mint osztani a felháborodását és a méltatlankodását. Fájdalom, ez édes keveset segít magán. Viszont nem látom, hogyan léphetnék közbe hatékonyabb módon. Voltaképpen hogyan jutott ehhez a hölgyhöz? Ki ajánlotta? Számomra legmeglepőbb az egészben az, hogy Gara igen dicséri és szerinte: kitűnő fordító. Ez a vélemény azonban ugyancsak szöges ellentétben van a magáéval. Persze, hogy számomra a maga véleménye a mérvadó, elvégre csak maga tudja eldönteni, hogy az a francia szöveg mennyire kongeniális a magáéval, micsoda ekhót vált ki magából; ráismer-e vagy nem tulajdon hangjára és a modulációira? Ha az utóbbi két levele után ítélek, hát legfeljebb a szavaira ismer rá, de nem a hangjára és az árnyalataira. Már pedig ha így van, hát nyilván baj van a fordítás körül. Maga pláne egész sereg megdöbbentő részletet hoz fel, ahol ez a hölgy egyszerűen meghamisította az adottakat, hozzá költ, elmetsz, denaturálja a szöveget. Hát biz ezen már aligha lesz áldás, félek. De nem tudok mit tenni, már pedig a fejcsóválgatásom, ha még olyan sűrű is és meggyőzött, a sajnálatos tényeken nem változtat.

Hogy Régnier rögtön írt, öröm tudnom, ha válaszol neki, juttassa el hozzá baráti köszöntésemet, hozzátévén, hogy a húgát, Juliette-t is sokszor üdvözlöm. Viszont, igazat szólván, nem tudom nem tette-e volna jobban Roger Richard-nak is írni, vagy pláne elsőbbed neki, már csak azért is, mert bár Regnier igen pontos és hű fordító, de azt hiszem, hogy Roger Richard-ban több a művészi készség, inkább író, mint Régnier. Richardnak egész sereg önálló írása is jelent meg és az Ember tragédiáját olyan virtuóz módon fordította, akár annak idején a szegény Gerard de Nerval a goethei Faustot. Már pedig ez utóbbi fordítás olyan tökéletes volt, hogy az öreg Goethe, ugyancsak kényes, jobbnak tartotta Nerval textusát, mint a sajátjáét. Úgy tudom, hogy a levelemben már annak idején aláhúztam a kvalitásbéli különbséget a két fordító között. Megjegyzem, Régnier igen megbízható, lelkiismeretes és korrekt úriember. És a feladatának biztosan jól meg is fog felelni. Legfeljebb a munkája nem lesz olyan virtuóz, olyan minden mellékzörejtől mentes, mint lenne a Roger Richardé. De hát mindebben maga egyedül lehet igazán a bíró. Kívánnám, szívből, hogy mentül megelégedettebb legyen. Egyébként az is meglehet, hogy Roger Richard, aki úgy tudom azóta nagy jassz lett a Radionál, ma már nem is vállal fordítói munkát. A Radio programjain gyakran látom a nevét. Egyébként jómagam úgy margóra szorultam, annyira nem tartok fenn érintkezést a külső világgal, hogy sejtelmem nincs róla a régi csikóim merre széledtek, kiből mi lett, ki lett király, ki meg schwarze Péter, ha ugyan ismeri ezt a nemes kártyajátékot, gyerekkorom egyik örömét feltéve, hogy nem én lettem a Fekete Péter, az akinek kezén megragadt a makk alsó.

Nem tudom észre vette-e, amióta a posta itt felemelte a vitel, illetve porto-díjakat, direkte tombol a drágulási hullám. Alig van nap, hogy ez vagy az nem drágult volna, ezzel szemben szinte minden este a Radio a kormány dicséretére felhozza, mi lett olcsóbb? Így például a pléhből való éjjeli edény, amit senki se használ, a matrica-kép, amit a gyerekek nyálas ujjal való dörgölés útján húznak le, a raffia és egyéb ily közhasznú dolog, ami a kutyának se kell. Ellenben minden egyéb váltig drágul, úgy hogy komolyan mondom, nőttön nő az aggodalmam, mi lesz ennek a vége? Rögtön újév után a mazut, amivel futunk és aminek 1000 literjét addig 18.000 frankon fizettük, 3.000 frankkal drágult, tegnap meg azt jelentette a Radio, hogy most literenként megint 2,50 frankkal lesz drágább. Erre persze könnyen felelhetné, hogy ne vegyem literenként. Nem is. De ha l000 literenként veszem, ez 2500 frank újabb drágulást jelent. Az embernek hideg fut keresztül a hátán, de ez nem hogy nem segít, de ellenkezőleg, még fokozottabb fűtésre kényszerít, ami persze a mazutistának jó, de nekem, mint fogyasztónak ugyancsak rossz. Roppantul sajnálom, hogy de Gaulle nem tömzsi ember, nem törpe, hanem olyan hórihorgasan magas. Talán ha aprókább lenne, akkor is hozzá idomulnának az árak, holott így egyre merészebben kúsznak ég felé. Az újságok is megdrágultak. A ruha is, a cipő, az olaj, a tej, a kenyér, a hal, a hús. Viszont, újságolja a feleségem, a baromfi, nevezetesen a tyúkhús hirtelen meglepően olcsó lett. A magyar népmese ezt már rég megérezte eleve. Innen hogy mint emlékszik, hogy már a gyerekkori olvasmányainkban erre a kijelentésre bukkantunk, hogy „tykom-bukom az is szép”. Tyúkról jut eszembe, ami sokféle botrányról hall itt most az ember: ballet-rose, meg call-girl skandalum. Annak idején a kitűnő IV. Henrik arról álmodott, hogy majd vasárnaponként minden francia fazekában majd tyúk rotyog. Hát azt hiszem most ennek az ellenkezőjéhez jutottunk el: minden tyúk fazekában rotyog egy-egy francia, ha ugyan több nem egyidejűleg. Ciceróval versenyt botránkozva sápítozok: „Ő tompora, ő Mózes”.

Hogy vannak egészségileg? Remélem, kedves felesége azóta kezd kilábalni a téli megpróbáltatásaiból. Nagyon kérem, mondja meg neki micsoda tisztelettel, szeretettel gondolok rá és milyen forrón kívánnom, hogy mentül frissebb erővel nézzen a tavasz elé. Hogy magát a Párizsban jártában nem láttam, őszintén sajnálom. Bár, igazat szólván, nem merem állítani, hogy be tudtam volna menni a városba és ebben a télvízben kijönnie Eaubonne-ba, bevallom, nagy kár lett volna, meg a maga számára rémes időveszteség. Hát várjuk be a szebb és jobb időket. Ha ugyan meg nem unom elébb ezt az örök fuldoklásomat, és el nem patkolok. Na, de ez is mindegy.

Isten velük, kedves Barátom. Hallasson magukról mielébb, még pedig ha lehet, jó hírek kapcsán. Követ hengerítene le ezzel a szívemről.

Meleg kézszorítással,

Adorján Andor