Kedves Barátom,

Remélem, szerencsésen átvészelték az ünnepeket az obligát velejáróival: az aktív és passzív üdv-kívánatokkal. Ez idén egyébként még külön ajándékot is kaptunk, amin, ha akarják, most együtt mélázhatunk el: a frank devalvációra gondolok és a nyomán következő sorozatos drágulásokra. Ördög vinné el! Hogyan is mondta az egyszeri, cigány, akit hétfői napon vittek el akasztani? „– Na hiszen, ez a hét is jól kezdődik!” Jómagam az új esztendővel kapcsolatban sóhajtok fel nem kevésbé rezignáltan.

Mostanában ugyancsak rám jár a rúd! Év közben, mint pontos nyárspolgár, kéthavonta leróttam az adómat, ugyanannyit, mint a megelőző évben. Gondoltan: kvitt vagyok és elégedetten dörzsölten kezemet. De a fiscus, sajnos, más véleményen volt és utólag kaptam egy friss befizetési parancsot, amiből kiderült, hogy a korábbi esztendőben 57.000 frankkal tévedtek, tehát két héten belül tartozok befizetni úgy a múlt évi tévedés összegét, mint az ez idei részt, összesen 114.000 frankot. Ehhez jött, két nappal utóbb, egy újabb korrektúra, külön még más 13,700 frankot kell befizetnem a taxe civique cím alatt behozott rendkívüli és egyszeri adó címen. Így fest az, ha karácsony alkalmából a kincses tár is megemlékezik a szegény emberről. De jó is, hogy esztendőnként csak egyszer esik karácsony. Kettőt ki se bírna az ilyen magamfajta lézengő ritter, hogy Katona Józseffel szóljak.

A devalváció meg az élet-drágulás igen súlyosan érint, mert hogy négy ember gondja a vállamon, ugyanakkor, amikor a munkaképességem állandó fogyatkozását érzem meg a nőttön növekvő fáradtságomat, múlt évben még én tapostam a 75-ik évemet. Holott ez idén a 76-ik évem tapos engem. A különbség óriási és mint holmi revans a kegyetlennél is kegyetlenebb. Régebben az ember a nappali megpróbáltatásai elől az éccakai álmába menekülhetett el. De most? Ki tudna aludni, amikor az éccaka is csupa veszedelem: hol Floridában, hol az ázsiai sztyeppéken sütnek el holmi spaciális vagy pláne kozmikus lövedéket, megzavarni már nemcsak a földi rendet és nyugalmat, de a csillagok nyugalmát, a planetáris egyensúlyt, a szférák harmóniáját, az univerzumot. Amikor az almába haraptunk, elvesztettük a Paradicsomot. Ugyan micsoda vackorba haraphattunk most, hogy magát a világot veszejtjük el?

Na de hát üssünk meg valamivel vidámabb hangot. Örültem, hogy hírt kaptam maguktól, és ha nem feleltem rá korábban, részint az ünnepek miatt volt (lásd fennebb), részint meg mert nem is igen lett volna miről írnom. Örömmel vettem tudomásul, hogy Gara fokozottabb sietséggel dolgozik majd a fordításokon, sajnálattal, hogy a Fischer Verlag nem volt jó tipp. Viszont újra ajánlom figyelmébe a Zsolnay-Verlagot, amely úgy tudom Bécsben, Hamburgban és Berlinben tevékenykedik, hasonlóan a Desch Verlagot, Hamburgban, amely pláne nagy díjakat is tűz ki a számára új írók toborzását elősegítendő.

Kérdezősködik a feleségem fog-operációját illetőleg. Köszönöm az ide vágó érdeklődését. A műtét ugyancsak kínos volt és nehéz. Erre való tekintettel feleségem velünk lakó unokahúga is elkísérte tantiját a műtő-szobába, többek között avégből, hogy majd ő sikoltozzon a páciens helyett, aki sokkal is büszkébb és rátartibb természet, semhogy engedjen az efféle emberi gyengéknek. Az illető unokahúg már akkor kezdte a sikoltozást, amikor csak meglátta, a fogorvos micsoda fúrókat és harapó fogakat süllyeszt belé a szegény beteg szájba valóságos buldózereket, amilyenekkel évszázados fákat és tonnányi földet rontanak ki a talaj-ágyból. Aztán megindult a dynamo, segíteni a fogorvos mechanikai erőfeszítését. A húg sikolya lassan-lassan üvöltésbe ment át. A beteg ellenében némán ült, sőt mosolyogva, mert mulattatta a doktor ugrándozása és a muszkli-játéka. Néha egy-egy reccsenés is hallatszott, mintha a gyökér engedett volna kicsit. A húg ordított. A dynamo búgott. Az orvos izzadt. A beteg mosolygott. A gyökér megint roppant egyet. És amikor a fog valamikor kinn volt, a padlóról kellett felmosni a szegény fogorvost. Amikor felocsúdott a boldogtalan, kérte feleségemet, hogy a további teendőket illetőleg adjon neki most kétheti respitumot. Ebben meg is egyeztek. Tudniillik majd még egy fogat kell kihúzni és erre való tekintettel a fogorvos most egy tornaintézetben kíván trenírozni. Nem csekélység.

Remélem, hogy ezzel sikerült kielégítenem kíváncsiságát, talán túlontúl is, bocsánatot kérek érte.

A tél igen megvisel. De talán majd csak kilábalunk ebből is. Olyan bánatos látvány ez a sok lombját-vesztett fa, ahogy irgalomért esengve nyújtja az ágait ég felé. Ha már minket embereket nem, akik nem érdemeljük meg, de legalább a fák és a madarak rimánkodását talán meghallgatja az Úristen és ád majd új tavaszt. Amit mindannyiunknak forró szívvel kívánok.

Kedves felesége őnagyságának adja át köszöntésemet, magát pedig baráti érzéssel üdvözli, roskatag híve,

Adorján Andor