Kedves Kollégám,

November 14-éről kelt szíves és lekötelező soraira még csak ma van érkezésem válaszolni, Bocsánat a késésért, amelynek még a ténye sem igen érdekes a maga szempontjából, hát még az okai és a körülményei. Kár is lenne a számat hűteni az egyenkénti felsorolásukkal. Meg aztán, igazándiból, nem is lett volna semmi különösebb jelenteni valóm, ami megérdemelte volna, hogy idejét lopjam vele. Sok mondani valóm, sajnos, most sincs. De nem akarnék neveletlennek tűnni, hát inkább hozom itt magának a fecsegésem ocsúját, mintsem traktálnám a hallgatásom aranyával.

Ami úgy látom ez idő szerint leginkább érdekelné részemről: Winkler úrtól máig se kaptam választ. Talán rosszul tettem, hogy megírtan neki, mi járatban kívánok vele találkozni. W. kivált a második világháború óta mindent óvatosan kerül, ami a magyar honi eredetére emlékezteti. Válasza híján telefonáltam is egyszer az irodájába, de csak a titkárnővel tudtam beszélni. Kértem, juttassa gazdája eszébe a levelemet. De ez a lépés is hatástalannak bizonyult. Természetesen ezek után nem kívánok tovább inszisztálni nála.

Ehelyett megpróbálok most itt egy másik tippel szolgálni magának, talán többet ér a Winkler-félénél. Minap az egyik nagy svéd napilapban, amit kapok itt a címemre küldve, az ide mellékelt novellát pillantottam meg. Fogalmam sincs róla, ki ez a „Stefan von Lukács”, talán maga ismeri. Elolvastam a novellát. Habár kicsit Koestler Artur-ra emlékeztet, reminiszcencia létére is igen jónak találtam. Az illető újság, a legnagyobb és leggazdagabb stockholmi napilap: a SVENSKA DAGBLADET. Ebben az újságban nem egyszer láttam egy magyar újságíró rendszerint igen jó cikkeit a magyarországi eseményekről. Talán maga ismeri ezt a kartársunkat: Hámori Lászlónak hívják. Nem volna-e jó dolog összeköttetésbe lépnie vele, avégből, hogy a maga novelláit, regényeit elhelyezze Svédországban, ahol óriási kultúra van és ritka betűszomj. Az emberek ott rengeteget olvasnak. Az ilyen újság, mint a SVENSKA DAGBLADET naponta 20-24 lepedőnyi oldalon jelenik meg, de csak a mióta kontingentálták és restringálták az újságok terjedelmét. Vasárnaponként most vagy 30-32 oldala van az ilyen restringált újságnak. Talán Hámori tudna valamit tenni.

A LÁTÓHATÁR című magyar exil-revü hátán látom, hogy a lap svédországi képviselője HÁMORI MAGDA. Talán ez a hölgy Hámori László felesége, vagy lánya, vagy egyéb hozzátartozója. A címe: Kanadastigen 17, Stockholm-Lidingo. Ezt hogy „Lidingo” ne feledje ki a címből. Lidingo ugyanis egy kis sziget, Stockholmon kívül, de közigazgatásilag a Nagy Stockholmhoz tartozik, Hámori Magda, feltételezem, a maga levelét majd eljuttatja az említett Lászlónak. Vagy ha bármi okon nem akarna nekik írni, megteheti, hogy a SVENSKA DAGBLADET felelős szerkesztőjének ír, közvetlenül, vagy esetleg annak az INGRID SCHREVENIUS nevű hölgynek, aki a novella alján mint fordító van megnevezve.

A svéd lapok általán jól fizetnek, igen okos lenne, ha sikerülne ezzel a lappal ú. n. svéd és dacszövetséget kötnie. A SVENSKA minden vasárnap közöl két nagy novellát, jobbadán olaszt, vagy spanyolt, de sporadikusan már máskor is láttam ott magyart. Svédországban ez idő szerint több mint 8.000 magyar menekült él és persze a szerkesztő gondol rá, milyen öröm ezeknek, ha magyar író művét hozza kedvükért.

Igen kedves és mulatságos minapi sorain elindulva, minap megkérdeztem Kéri-t, ki volt a Károlyi-kormány kultuszminisztere? Azt felelte Kunfi Zsigmond. Ami a lainzi találkozásukat illeti, Palikám már csak igen homályosan emlékszik reá. De viszont tévesnek mondja azt a hiedelmét, mintha Kunfi valóban morfium-spricekkel élt volna. Kéri szerint ez holmi elterjedt balhiedelem volt, de ő, aki közel állt mindenképpen Kunfihoz, megcáfolja a dolgot. Szerinte a valóság az, hogy Kunfi, bizonyos intim okoknál fogva igen nagyfokú lelki depresszióban szenvedett, nagyon boldogtalan volt a házaséletében, és ezek a körülmények néha úgy felizgatták, hogy direkt csillapító szereket kellett szednie, (tehát éppen az ellenkezőjét annak, amit maga gondolni látszik!). Az öngyilkosságát is az okozta, hogy a kínos és konok álmatlansága ellen veronált szedett, végül sokkal tömegesebb dózist, mint amit megbírt volna. Fogalmam sincs, magát érdeklik-e ezek a részletek. De mivel meglehetne, hogy egyszer valami emlékiratában kitérne reá, hát ide írom ezeket a dolgokat minden netáni tévedés kikerülése végett.

Kéri, szegény, elég rossz testi állapotban van. Ugyanaz a baja van, ami nekem, de az állapota, úgy látom, sokkal előrehaladottabb az enyémnél. Alig tud járni az utcán és igen-igen gyenge. Minden mozdulat elfárasztja. Felül rá nem állja meg cigaretta nélkül, amiben a neje rossz példával jár előtte. Az élete úgy látom teljesen rendetlen. Reggel három óra előtt le nem fekszik, addig csak elpiszmog, olvasgat, írogat, fütyörészik a hotelszobájában és árnyakkal társalog. Viszont másnap nem kel fel 10-11 óra előtt. Három óra felé aztán meg is mosdott, fel is öltözködött, akkor megiszik egy feketekávét fél pohár kirsch-pálinkával benne és egy fél brioche-t, amivel aztán el van intézve a reggeli és az ebéd dolga. Hát persze, hogy ez nem valami ragyogó életrend. De ami Kéri gondolat villogását illeti: legelső rendű ma is, az ítélete kiváló, éles okos, néha fantasztikus, de mindig érdekes. Kitűnően ír és a kedve szerint szelídíti, töri be ezt a mi nagyszerű, minden kunsztra kész magyar nyelvünket… Ha csak cseppet is engedné a módom, de itt tartanám Kérit magam mellett, tiszta búzán és kendermagon, merthogy senki emberfiát nem szerettem olyan vérmesen és vakon, mint éppen őt. A sors borzasztó igazságtalan volt ezzel a remek emberrel, akinek legfőbb bűne: a gyermekded tisztasága, gondtalansága, meg aztán a fejedelmi lenézése minden iránt, ami a köznapi élet kontingenciáit kiteszi. Mint a mezők lilioma a vesztimentáris gondjait, mint az egek madarai az élelmezésük gondját, e potomságokat az Úristenre bízza. Alapjában: boldog lélek.

Sajnálattal vettem tudomásul leveléből, hogy tavasz előtt aligha néz el Párizsba. Remélem, akkor majd bővebben láthatom kedves mindkettejüket. Addig is, juttassa el, kérem kézcsókomat kedves feleségének, magát pedig baráti szeretettel, melegen köszöntöm.

Adorján Andor