Kedves Kollégám,

Szerettem volna nyomban felelni legutóbbi szíves levelére, de, sajnos, nem tehettem, mert történetesen rengeteg munkám volt és bizony, mi tagadás, már hamar elfáradok. Pedig az írása több okon is kihívta és megérdemelte volna a sürgős választ. Bocsássa meg, kérem, az akaratlan késést és egyben azt is, ha kissé tömött és sematikus formában írok. Ha másként tenném, félek túlságosan szószátyárrá lennék.

1. Ady volt szállodáját az Odeon közelében, a Venyigei Kázmér utcában igen jól ismerem, magam is laktam ott annak idején. És ugyanez utcában van a Stock-kiadó cég, régi barátaim. Bármikor, ha két nappal előre értesít a jöveteléről, gondom lesz rá, hogy találkozhassunk.

2. A „mellékelt dolgozata.” Persze hogy gonddal elolvastam. Sajnos, ez a szövegfordítás teljesen használhatatlan. Több szorgalomról és szótári böngészésről tanúskodik, mint stílusérzékről és a nyelv ismeretéről. Mondom ezt minden tudálékosság nélkül és nem mintha a legkisebb kedvem is volna a Kisfaludy Károly-csúfolta „Kulföldy” egyébként igen ízes szerepét játszani. Nem egy helyt magyarra kellett fordítanom a szöveget, hogy legalább megközelítően kitudjam, maga mit is akart mondani? Hogy a maga mondanivalója igen érdekes, igaz és tragikus: efelől biztos vagyok. Hogy művészi formát is tud adni neki, nem kevésbé kétségtelen. Viszont ez merőben amorf és gyilkos próza minden értéket megöl és eltakar, mint a sivatag homokja, amit hová elvitt a számum. (Nézze el ezt az „irodalmi” hasonlatot; számum-bánum).

3. A mi magát a műfajt illeti, az abszolút őszinte véleményem ez: ha magának itt már két-három, legalábbis tisztes sikerű regénye megjelent, szó lehet róla (kiadói szempontból), hogy az abszolút szubjektív természetű, szinte lírikus apró lelki reakciói is visszhangra találjanak az olvasónál, aki közben megszerette magát. De ameddig magát senki itt nem ismeri, az igen erős epikai vagy drámai fonál nélkül aligha számíthat igazi sikerre. Ez persze nem jelenti, hogy maga a műve meg nem érdemelte volna. Hanem csak azt, hogy magának egyelőre a mentül ekhózobb sikerre kell törnie, máskülönben a kiadóknál úgy kompromittálta magát, hogy ezentúl piszkafával se mernek magához nyúlni. Az ami maga előtt lebeg ezzel a műfajjal, itt korántsem új vagy ismeretlen. André Gide-nek több ilyen könyve is van, de ezeket már akkor írta, amikor az ő minden szívdobbanása vagy gondolat megvillanása, hogy úgy mondjam, irodalom-történeti, tehát nemzeti kincs volt. Egy két jó regény, izgalmas, (nem mondom: közönséges), a maga további karrierje szempontjából, itt nem hogy szárny, de ezer lóerejű motor. Holott az efféle lírikus lelki vallomás, önmegfigyelés: mankó.

4. Beajánlás hetilapoknál: azok a lapok, amelyeknél régebben dolgoztam, mind-mind megszűntek. (Revue des valeurs, Jour, Intransigeant, Monde Illustré, Eclair, Lu, Vu, Oedipe stb. stb.) Ahol pedig most dolgozok még, szinte kizárólag politikai hetilapok illetve folyóiratok (Aux Ecoutes du Monde, France-Europe stb), ahol nincs semmi belletrisztika. Majd küldök magának egy számot az Aux Ecoutes-ból megjelölvén benne a magam írásait; nem azért, hogy olvassa de csak hogy lássa micsoda szenny: fecsegés, anekdota, fa-forgács, de annak is olyan redva, hogy dehogyis kapna tűzre. Ha művelem, azért teszem csak, mert ennek a lapnak, jóban-rosszban vagy 25 éve vagyok munkatársa és aránylag engem igen jól fizet; arról nem is szólva, hogy a számomra előfizet egész sereg külföldi lapra, amit ide kapok házhoz, úgy, hogy akár hét szám se megyek be a szerkesztőségbe, de hazulról küldöm be neki postán a zöldségeimet. – Azonban mindez nem jelenti, hogy ne lennék szívesen segítségére, ha történetesen erre lehetőségem adódik. Csak ezt nem szeretném, ha hiú reménységeket támasztanék magában, amiknek aztán megfelelni nem tudok. A hajdani jó embereim, támaszaim rég elköltöztek egy állítólag jobb világba, magam is itt margóra sodródtam. Noha megtartottam mindenkor a magyar állampolgárságomat, mégis, több mint 30 évi francia hírlapírás után itt rendes nyugdíjat kapok, de a hajdani környezetem, a barátaim, az ú. n. „összeköttetéseim”: ki az égben, ki a pokolban, mialatt itt én magamban töprengek, vajon a két milieu közül majd melyikbe csöppenek? Nyilván a pokoliba, az érdekesek mind ott vannak.

5. Garával minap találkoztam, helyesebben ellátogatott hozzám. Említettem neki a dolgot. Valóban, olvasta a maga regényét és kitűnőnek találta, csak éppen kissé túl hosszúnak. Mondtam neki: maga lerövidítette vagy egy harmaddal. Gara ez idő szerint valóban igen el von foglalva, de az a benyomásom maradt, hogy a Flammarion felajánlotta honorárium lényegesen kevesebb, mint amit Gara másutt kap. (Ismétlem, ez szubjektív benyomásom, nem pedig általa felvetett deziderium.)

6. Hogy a frankfurti könyvvásár magának is meghozza az említett vásárfiát: szívbéli, forró kívánságom.

7. Igen örülök tudni, hogy kedves felesége őnagysága és maga, mindketten jó szívvel vannak hozzám és biztosítani szeretném a teljes viszonosságról.

8. Néhány nap előtt Sanglé-Ferrière is ellátogatott hozzánk. Nagyon örült hallani, hogy szándékuk van Párizsba rándulni. Szívesen is találkozik önökkel, ha idején értesítik. Címe:1, rue Jean Giraudoux Paris, 16ème. És pláne lelkendezett, a kedves, hallani, hogy Flammarion kihozza majd a könyvét.

Apropós, még egyet: Garát is megkérdeztem, ismeri-e Gyomai és Radványi Géza címét? Radványiról tudja, nincs Párizsban. Gyomai címét nem ismeri. Viszont ami a maga által kérdezett Balogh Lászlót illeti, a lehető legjobb véleménnyel van róla.

Ennyit hamarjában. Hallasson magáról mielébb és tudassa, mikor jönnek.

Őszinte barátsággal köszönti, istenben megboldogult híve,

Adorján Andor