IGy_GL52

Date: 08-02-1964
Language: Hungarian
Repository: Petőfi Museum of Literature
Document type: Letter written by hand
Publisher: Tüskés Anna (15-12-2017)
Folio number:

Kedves Laci,

           

            átadta már Rousselot, amit küldtem[1]? Végül is azért küldtem el, hogy ne kelljen elmondanom, mit beszéltem rólad az itteniekkel. Azt gondoltam, minek külön-külön elmagyaráznom, mit csináltál te s mit csinálhatsz? Leírom, közzéteszem, még ha te pirulsz is egy kicsit vagy megsértődsz, átmenetileg. (De remélem, még se bántódtál meg!)

            A cikk címe[2] ez volt „Utunk a világirodalomba”. Folytatása lett volna az „ön-interju”[3]-nak. Azért nem jelenhetett meg, mert közben – más miatt – rámszakadt egyéb oldalakról az emelet[4]. Álljuk ezt is, bár egy kicsit malter-poros szájjal.

            Épp Rousselot távozásának másnapján beszéltem Aczél Györggyel, három órát. Abból pontosan egy – a beszélgetés eleje – teljesen rólad szólt. Kibővítve s az élőbeszéd hangsúlyával azt mondtam el, amit a cikkben. (Aminek letiltásáról nem esett szó.) Aczél igen humánusan, értelmesen, de a lényeget szerintem mégsem érzékelve ujra s ujra arra tért vissza; ha te egy hónapra hazajönnél, bizonyosan másképp látnál. Ugy ahogy már Németh is, Déry is. S akkor kezdődhetne értelmes együttműködés.

            Én azt mondtam, ez előtt is lehetséges az egy irányu jó törekvéseket egybekapcsolni. Ujra elmondtam a Vén cigány második kiadását[5] s hogy a Que sais-je-nek[6] milyen jó volna egy magyar irodalomtörténet. Ekkor maga elé vonta a jegyzőtömbjét s ezeket fölírta.

            A továbbiakban a helytelen viselkedésemről volt szó. Ezt nem részletezem. Végül is igen jó szavakkal váltunk el. A Kegyenc előadásáról nem esett szó. Én nem

 


[1] Az 1964 januárjában, az És-ben megjelent öninterjú tervezett, ám letiltott folytatásának részletéről van szó. (Megjelent: Kulin Borbála, Illyés Gyula-levelek Gara László párizsi levelesládájából, 1964-ből. Hitel, 2006 április, 70-79.) A Garának elküldött gépiratos lapok alján Illyés kézírása: „Kedves Laci, nem akartam fölösleges csóválásokra bírni a fejedet, azért nem küldtem el az És-beli öninterju e folytatását. Meg nehogy mégis, valami elkallódás következtében, akár részleteiben is, nyilvánosságra jusson ott, (…) ezzel ugyanis itt okoznék másoknak is kellemetlenséget. De a rád vonatkozó részt mégis csak eljuttatom, merőben baráti jelül, vagyis teljesen magán-olvasásra, vagyis semmiképp sem közlésre, mert … -stb!stb! Ezt akartam ugyanis rólad hivatalosan előadni, s ezt is fogom majd elmondani, ahol csak kell. Ma még nehezen tudom elképzelni, mért nem jelenhetett meg. Eljön nyilván ennek is az ideje. Addig is zárkózz be vele valami kamrába s gyertyafénynél olvasd el, ám rögtön tépd is el, gyujtsd meg s hamuját huzd le egy alkalmatos víz-zuhatagon az öröklét mocsaraiba. Szeretettel, öleléssel, Gyula”

[2] Azaz a fenti dokumentumé.

[3] 1964. január 25-én jelent meg az Élet és Irodalomban (VIII. évfolyam, 4.szám)Illyés „öninterjú”-ja, Három hónap külföldön címmel.

[4] Illyés itt minden bizonnyal a L’Express-ben megjelent interjú (ld. 45. levél) következményeire céloz. Standeisky Éva kitűnő tanulmánya (Népi írók, parasztpárti politikusok és a hatalom (1960-1973) In: Múlt századi hétköznapok, Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról, Budapest, 1956-os Intézet, 2003.) idézi a Politikai Bizottság jegyzőkönyvét: „Köpeczi elvtárs [a kiadói főigazgató] közölje az irodalmi lapok vezetőivel, hogy Illyés Gyula írásait is [Kiemelés – S. É.] a legszigorúbb szűrésnek vessék alá, s csak pozitív hangú írásait közöljék. A könyvkiadásban csökkenteni kell az Illyés-kiadványok számát. (1964-ben 10 Illyés-kötetet terveztek kiadni).” Standeisky hozzáfűzi: „Drámái előadásának korábbi tilalmát megerősítették, de mivel az a hír járta, hogy Illyés a Nobel-díj várományosa, ez visszafogta a hatalom képviselőit. A költő nyilvános megrovásától eltekintettek, négyszemközti dorgálásával Aczél Györgyöt bízták meg, akinek pontosan megszabták, mit mondjon a költőnek. A jegyzőkönyvi javítások enyhítő célzatúak, a düh csökkenéséről, pontosabban az átszövegező diplomáciai érzékéről tanúskodnak.”

hoztam elő, ő nem említette. Ez a mi etikettünkben azt jelenti, hogy a darabot nem adják elő; hogy semmit nem fognak előadni tőlem. Egy kicsit tehát dörög köröttem – nem az ég, ahogy írni akartam – hanem a jég, afféle jégzajlásként, mert igazánból a szokásos jó magyar elhidegülés levegőjét érzem; ismered: az elhuzódásét, amikor valakit elsodorhat a víz.

Olvasd el ehhez Németh immár nyilvános köszönetét a februári Kortársban az előszó s a kiadás körüli buzgolkodásért[1]; azt hittem én épp Cushing állítása ellenére is megkedveltetni akartam a magyar irodalmat s íme meglepő módon az ellenkezőt tettem. Mindezt puszta adatul, milyenek a látási viszonyok, ha még a hálára=kötelezett is bicskákat lát, baráti kezekben.

 

  1. Lehetne kezdeni 5-10 sornyi lexikális életadattal.
  2. Utána ilyesmi: ez a tag azok közé tartozik, akik – mivel prózát is írtak – maguk is beszámoltak az életükről s itt annyi a Puszták Népéből, amennyit egy ilyen előszó elbír. Vagyis: társadalmi helyzet, anya, apa, nagyszülők, stb. Az idézeteket váltogatom a te közvetlen összefoglalóiddal, a saját szavaiddal, hogy mindezt hogyan is értse egy tanulatlan francia.
  3. A 11-19 évekről Flóra küldene adatokat
  4. A párizsi éveket bevezethetné amit az Europe-ban közöltek a Második Nyelv-ről, illetve abból részlet.
  5. A hazatérést 1926-ban - szintén elmondtam, például a Magyarok I. 141-144 oldalán (Ezt küldöm)
  6. A népi író mozgalmat te is eléggé ismered. Ez még külön tanulmánynak is érdekes lehetne: egy ország, ahol írók alapítanak pártot!
  7. Harc a hitlerizmussal illetve a pángermanizmussal.
  8. A háboru.

 

Ezután már csak a művek ismertetése volna helyes. Ez tehát egy kövezkező levél anyaga lehetne. Itt tán még Cs.[1] is adhatna anyagot, ötletet. Ments ki különben nála s indokold meg – tán levelem elküldésével – miért nem írtam még neki. Addig is várom véleményedet a tervhez és sok szeretettel ölellek

                                    Gyula

 

Flóra külön írt, tán már megkaptad. Járt édesanyádnál.

 


[1] Cs. Szabó László

Szándékosan veszek másfajta papírt[2], nézzünk magosabbra is. Épp írni akartam Seghersnek, hogy mi a döntésem abban, amire gondolkodási időt kértem, amikor megjött a lapod a találkozásotokról, a kiadó körülményeiről. Teljesen elfogadom, erről fogom tudatni. Örülök, hogy így fordult. Ha te az előszón, én máris a József Attila, a Szabó Lőrinc bevezetőkön működtetem az agyam. Remek volna, ha mind a három sikerülne, azok, ezek ellenére is!

            Május 15 közeli idő, de nekem nincs rossz tapasztalatom az írói roham-munkákról. Zavar egy kicsit, hogy majdnem egy Hugo-féle <áthúzva: sa vie> „raconté par un témoin de sa vie”[3] fenyeget, de mire jó egy örökölt szemérmesség, ha épp az álszemérem ellen nem biztosit?

            Hadd mondjam el hát az én szerkezet-tervemet. Rajtad áll persze, elfogadod-e, vagy csinálsz mást.

 


[1] Kortárs, 1964. 2. szám, Németh László, Interjú és levél: „Egyik írótársunknak egy magyar könyvet kellett volna második hazájának bemutatnia,” (aki ehelyett) „a magyar irodalom angol szakértőjét idézve, meglepő módon azt magyarázta el, miért érdektelen a nyugatiak számára a magyar irodalom.” 1964-ben jelent meg Németh Iszony c. regénye franciául, I. Gy. előszavával, melyben a magyar irodalom értehtőségét, élvezhetőségét tárgyalja a magyar irodalom nemzeti mivolta kapcsán. Itt idézi Illyés G.F. Cushing, a londoni egyetem magyar tanszékvezetőjének állítását, miszerint a magyar irodalom – noha színvonala világirodalmi rangra emelhetné – azért nem sikeres Nagy-Britanniában, mert az angolok számára érthetetlen, nemzeti volta miatt. Illyés előszavában a magyar irodalom – s vele együtt a dunai népek irodalmának – sajátos, nemzeti voltát taglalja. Ezt értelmezi Németh úgy, hogy Illyés a magyar  irodalom érdektelenségét bizonygatja.

[2] Itt a szöveg vékonyabb másolópapíron folytatódik.

[3] (francia): életének egy tanúja által előadva.

[5] „A Vén cigány – Le vieux Tzigane –tizenhat (…) szajnamenti lirikustól kapott más-más francia köntöst és egy teljes irodalmat azonnal zsüriül, hogy melyik ruha a szebb, illőbb. A könyv rögtön elfogyott.”- irja Illyés az „Utunk a világirodalomba” c., a levélben említett írásában. A kiadás és a fordítók megnyerése Gara László munkáját dicséri. Ennek a könyvnek a második kiadásáról van itt szó, ami nem jött létre.

[6] A Que sais-je ? francia, 1941-ben alapított, a nagyközönséghez szóló, de specialisták által írt ismeretterjesztő gyűjtemény, mely az egyik legnagyobb nemzetközi adattárrá nőtte ki magát.


Publications

„Hadúr ?megfizet érte, reméljük!” Illyés Gyula és Gara László levelezése 1939–1966, éd. by Borbála Kulin, Budapest, Balassi, 2007, 112-116.