Drága Ágnes és Balázs!

Köszönöm a leveleteket, nagyon jól esett. Nem konvencióból írom, hanem azért, mert szeretlek Benneteket, és olyan őszintén kiderült minden sorotokból, hogy amit írtok, komolyan is gondoljátok. Nagyon jó lesz, ha már hazajöttök, s miután én is budai lakos lettem, remélem, gyakrabban össze tudunk jönni.

Ami házasságom bombaszerűségét illeti, hát ez, ha Párizsban ekkora explóziót jelentett, képzelhetitek, milyen volt Pesten. Nyilván nem unatkoztok, ha leírom, hogy annyira titokban ment, hogy Gizike nevű társbérlőm és lakótársam se tudta, csak akkor, amikor a soffőr az esküvő után felment az Általatok ismert Hold-utcai lakásba, és azt mondta rideg tárgyilagossággal és kemény hangon: „Szabó kisasszony két bőröndöt kér és azt üzeni, hogy alighanem nem alszik itthon, mert ma délelőtt férjhezment.” Szemtanúk állítása szerint az eredmény óriási volt. Mindenki hasonlókép reagált a dolgokra, 3-án még valami fogadáson együtt voltunk Tiborral az Írószövetségben, s ő az egyik sarokban csevegett, én a másikban. Ne mondjátok, hogy nincs érzékem ahhoz, hogy a magánéletem valóban magánélet legyen. Pedig a Tibor-én ügy ép a Bárány-kötettel egyidős, tavaly kezdődött a Spender-fogadáson. De ki láthat az emberi szívek mélyére? És hát se Tibor sem én nem vagyunk közlékenyek.

Nyilván sejthetitek, hogy az én tanúm Bóka volt, a Tiboré pedig Devecseri, aki úgy került bele a pakliba, hogy ő mutatott be egymásnak minket. Az esküvő, mint gondolhatjátok, a nyilvánosság teljes kizárásával folyt, (ruhám, Ágnes, csodálatos volt!!!! Sötétkék ballonvászon kiskosztüm, fehér masnival, majdnem bokáig ér, teljesen sveifolt, seszlis, óriási fehér virágklipsz, piros nylontáska, piros szandál, magas, piros antilopkesztyű). Bejöttem hivatalba szabályosan nyolcra, tizenegykor hazamentem átöltözni, visszajöttem, dolgoztam tizenkettőig. Akkor kijött Bóka és azt mondta, hogy induljunk a jugoszláv fogadásra. Kollégáim fel se néztek. Megjött lenn az autó Gigivel, {Devecseri|}-házaspárral és persze Tiborral, lementünk, V. ker. előljáróság, utána városligeti Gundel, ebéd. (Csodálatos asztal, Ágnes, csodálatos ezüstökkel, porcellánokkal, kerek, nagy virágpompa és amit akarsz, persze, csodálatos ebéd is), — ez minden. Remélem, meg vagytok elégedve. Ti vagytok, esküszöm, az egyetlen emberek, akikkel valamit is közöltem. Tudjátok, hogy képtelen vagyok mindenfajta megnyilatkozásra.

Leveledet, Balázskám, esküvőm napján kaptam meg. Délelőtt a fent vázolt események miatt nem tudtam elolvasni, csak másnap került rá sor. Nem valami romantikus izék miatt, hanem egyszerűen reálisan nem jutottam hozzá. Ide s oda rohangáltam, amíg végre minden lefolyt. Mikor elolvastam, szomorúan láttam, hogy nem tudok rá válaszolni csak akkor, amikor már vége lesz a szabadságomnak. Két hétre u. i. elmentem esküvői szabadságra. Mert akármilyen diplomáciai képességgel rendelkezem is, olyan hülye nincs a Kultuszban, aki elhiggye, hogy ha én egy vagy két nappal az esküvő után bemegyek, közbotrányt keltve a VKMbe, s egyenesen Gombosék felé, és valami ilyesmiről kezdek beszélni, hogy ott < … > csak nyájas érdeklődésről van szó. Nem kell magyaráznom, hogy Balázst tettem volna ezzel lehetetlenné, olyannak feltüntetve, mint aki maga sem bízik magában és megrémült és bizonytalanná vált, s most ijedten felderítteti valamelyik barátjával a terepet. Nem haragusztok, hogy ilyen lakonikusan megírom, de azt hiszem, Nektek is ez a nézőpontotok. Elég bajotok van amúgy is, nem lehet Balázs felé valami ostoba rémhírt költetni általam, egy ügyetlen lépéssel. Higygyétek el, Gyerekek, ha megoldható lett volna, nincs az a családi esemény, ami meggátoljon, de így elképzelhetetlen volt. Ha én soronkívül bemegyek a Balázsról vagy a könyvéről kezdek kérdezősködni, gyanús és tapintatlan lett volna a viselkedésem. Így úgy döntöttem, megvárom, míg újra aktív leszek, s valami más, VIII. főosztállyal kapcsolatos ügy intézése közben vagy után vetem fel, Balázskám, a problémádat. A kritikát amúgy is láttad, ezt még azzal kell kiegészítenem, hogy többé-kevésbé elhamarkodottnak ítéli az írótársadalom a könyvet. Legjobb barátaid is azt mondják, hogy csomó helytálló és hézagpótló közlés ellenére is, nem volt szerencsés gondolat < nálad >. Én is azt mondom, a te szempontodból. |: t. i. rengeteg ellenséget szereztél! :| Nem akarlak megijeszteni, Balázs, de tudod, menynyire szeretlek Benneteket, és már régen érzem, hogy haza kellene jönnöd. Itt olyan cseppfolyós az élet, s az irodalom oly könnyen felejt, hogy személyedre volna már szükség. Rád is vonatkozik, Ágnes, küldj már verseket, a jó Jézus irgalmára, mert itt mindenki olyan könnyedén felejt. Állásilag nincs zűr Veled, legalább is osztályod tagadja, – nagyon diplomatikusan ma végre sikerül, egy teljesen más dolog kapcsán, úgy nebenbei csevegni Rólad, – de a könyvvel a következő a helyzet: mióta Te elmentél, alakult egy könyvvásárlást felülvizsgáló, ú. n. racionalizáló bizottság, mely minden kultusz-könyvvásárlást ellenőriz illetve engedélyez, azokban az esetekben is, amikor az ígéret a könyv megvételére esetleg egy évvel ez előtt történt. Ritkán ülésezik, lassan dolgozik, ez előtt van most az ügyed. Esetleg két hónapba is beletelik, míg döntést hoz. (Ezt Luhn mondta, a könyvreferens.) |: Félek a döntéstől! :|

Édes Gyerekeim, nem tudom, ki van Nektek még valaki a baráti körötökben, aki ilyen őszintén jót akar Mindkettőtöknek: sajnos, nem sok jót írhatok a dolgotokról. Ha nem akarjátok, hogy az Újhold is elvesszen, s a köröttetek kialakuló feledés és közöny még inkább masszív legyen, szánjátok rá Magatokat a hazajövetelre.

Ha nem válaszoltok gyorsan és hosszan, átkom Rátok és kitagadlak Benneteket. Sokszor csókollak Mindkettőtöket

Magdolna

Tibortól kézcsók, üdvözlet. Ahogy illik. Szeressétek egymást.

Publications

Buda Attila, „Szorong a szívben a világ” Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs itáliai, valamint franciaországi levelezése 1947–48-ból, Táguló körök: Tanulmányok, dokumentumok az Újholdról és utókoráról, szerk. Buda Attila, Budapest, Ráció, 2014, 278–280.