Édes Anyám, Éva!

Nem tudom hanyadika van, ma kaptuk a levelet. A pénz megjött. Mi van anyámmal, hogy reszket a keze? Beteg?? Mi történt?! Rémeket sejtünk mindenütt, csupa rossz hírt kapunk otthonról, Balázs sajtója rémes, mindenki halálra van sértve, Bóka szörnyű kritikát írt az Új Magyarországba. (Nem kell elküldeni, már láttuk) A Szabad Népet megkaptuk, Keszi azért ír így fanyalogva-dícsérgetve, mert Lukács, utasította, hogy vonja vissza első mellékmondatát. Ez az egyetlen közép-fi nom hír. A többi csupa rossz. Csak ne írjon irodalomtörténetet az ember!! Elevenekről!!! Nagyon fel vagyunk dúlva, állandóan haza-fülelünk, pár hete alig élvezzük Párist. Írni sem tudok! Pedig belefogtam egy eposzba. Nem vicc, valódi eposz. S ilyen rémes hazai hírekkel legyen kedve az embernek írni! De Schöpflin bácsit is elmondták hamisítónak, gazembernek, hazugnak az irodalomtörténete után. S ez csak egy kis népszerű könyv!

A pénzügy. Csak nem tetszik képzelni, hogy Anyáméktól akarjuk elvenni a kétezer forintot?! Ez a Balázs honoráriumának egy része, s az egész pénzküldés csak akkor lesz aktuális, ha azt kitapossa Löbléktől. Ilyen körülmények közt nehéz lesz. Hát honnan vegyék Anyámék a pénzt?! Tudjuk mi azt, hogy 2 000 forint nem fityfirity! De ha nem, ha meg tudjuk szerezni, akkor érdemes kiküldeni. Majd még meglátjuk, hogyan. Nem rossz a bridzs-partner ötlet sem. De küldje csak, ha lehet Sanyi, mert nem biztos, hogy hivatalos árfolyamon küldik (1 ft . 18 fr.)

Azt írja Anyám, hogy nem írunk rendesen, csak utasításokat. Ez azért van, mert annyira idegesek vagyunk, s annyira csak a könyv dolgával törődünk. Állandóan a < levelek > leveleket lessük, meg az ujságokat. Nem is élünk mi itt, külföldön. Róma jobb volt. Itt nincsenek barátok, francia ismerősöket szerezni roppant nehéz, s Párisban pedig az élet, az irodalmi-művészi mozgolódás lenne érdekes; nem elég megnézni a műemlékeket, mint Rómában. Most a képzőművészet az egyetlen vigaszunk. A Louvre csodálatos, már minden porcikáját láttuk egy csomószor, messziről megismerjük a stílusokat. De akárhol is, főleg az olasz reneszanszban eléggé otthon vagyunk. 10 méterről tippeljük meg Tiziánt – de Boltraffiót is. A nématalföldiek közül még csak a nagyokat éreztük meg pontosan; Rembrandt, Rubens, Van Eyckek, Franz Hals, Themiers, [!] Brouwer, – és persze Brueghel. Végtelenül szeretem őket, mindet, minden festő egészen közel áll hozzám, mindegyik nevét, stílusát roppant öröm látnom. Csak az szomorít, hogy a modernek sajnos nem hatnak rám. Még {Picassót|} sem értem teljesen, pedig ő itt már „great old man”, kicsit démodé, a nagy, öreg semmi. Ezer újabb, kicsi van már. Meg kell tanulnom! Lehetetlen, hogy a régieket annyira szeretem, s hogy az újakat meg nem. – Most nagyon édes szobánk van, a hoteles őrült és a szoba is őrült. 4 drb. renaissance oszlop (asztalláb?) áll az ágy mellett, kagylókkal világítunk; a ház mint minden Párisban – XIV. Lajos korabeli. Trianon azért gyönyörű! Láttam Dubarry szánkóját: egy jaguár, s a hasában ült a széphölgy. Így száguldozott a havas utakon, persze ló vontatta. Mulatságos és izléstelen. Olvasom Molieret, Racinet, Saint-Simont, Montaignet – az újságokat sokkal nehezebb megérteni. Menzán eszünk, nagyon moslék. A divat rém hosszú, fantasztikus kalapok.

A bőrönd megjött? Ezer csók:

Ágnes

Kézcsók Balázstól. Az egyházi adót tessék kifizetni

Publications

Buda Attila, „Szorong a szívben a világ” Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs itáliai, valamint franciaországi levelezése 1947–48-ból, Táguló körök: Tanulmányok, dokumentumok az Újholdról és utókoráról, szerk. Buda Attila, Budapest, Ráció, 2014, 266–267.