Kedves Barátom,

Sietve felelek tegnap befutott levélkéjére. Ezt annál könnyebben teszem, merthogy, mint tudja, vakációzok és jól esik így fitogtatnom, hogy tudok néha nap időt keríteni a magam mulatságára is. Örültem az írásának, mint mindig, amikor látom, gondol reám. Még jobban örülnék, ha jelenthetném, hogy M. Bay-tól kaptam értesítést. Sajnos, Bay úr a dinnyét utánozza a fűben és hallgat. Baj, baj, good bay. Talán nincs Párizsban. Bár meglepne. De akárhogyan légyen is a dolog, most nem tehetek egyebet, mint várni. Afelől biztos lehet, hogy mihelyt Bay mukkanni talál és életjelt ad, nyomban élek az alkalommal beszélni vele és majd szóvá teszem a négy pontot is, amit maga a levelében különösen a szívemre köt.

Ami a másik óhajtását illeti, bár valóban nehezemre esik, de mégis nyomban teljesítem és elküldöm a Times Supplementje négy oldalát, ahol is a 473. számú oldalon a maga regényével foglalkozik a kritikus. Szerintem ostobaság volt részéről a maga regényét egy másikkal fogni egy kalap alá, holott a kettő között semmi rokonság nincs. Miért hasonlít össze két munkát, ami között semmi közös vonás nincs, sőt amint maga a kritikus említi, az egyik nagy hangon szól, a másik, megfordítva, halkan, Nem értem. De hát ez az ő dolga.

Igen megkérem, majd juttassa vissza nekem ezt a 4 oldalt még pedig lehetőleg nem több rétbe hajtva, mert vissza akarom illeszteni az újságba és persze nem szeretném, ha ez a pár lap túlságosan meggyűrődnék.

Hogy hamarosan ellátogat Párizsba, nagy öröm nekem. Nem kell sokat tépelődnie, délelőtt jöjjön vagy délután. Jöjjön, mint máskor tette, 11 óra tájt, aztán majd szépen velünk ebédel és utána meg elbeszélgethetünk valahogyan úgy hogy öt óra tájt autóbuszon lesétál a pályaudvarra és visszafordul Párizsba. A hét bármely napján, vagy akár vasárnap szívesen látjuk, csak két napon nem: kedden és pénteken, mert ez piac-nap és ilyenkor a hölgyek a vásáron vannak és aligha volna idejük a konyhával foglalkozni.

Ami az OBSERVER-t illeti, kapom újra, rendjén. E tekintetben is a kívánságához tartom magam. Várom, hogy személyesen jöjjön el értük. Az az előnye lesz belőle, hogy nem kitépett lapokat kap majd, ha nem teljes példányokat, amit mégis csak gusztusosabb forgatni, mint a facér-sorsra jutott oldalakat.

Újság nálunk semmi különösebb nincsen, hálás is vagyok érte az Úristennek. Megvallom, félek az újtól. Ritkán jó. A franciáknak igaza van: „Pas de nouvelles, bonne nouvelle.”

Vakációmat jobbadán arra használom, hogy megpróbálom kitanulni a dologtalan életet. Ez nagyon szokatlan valami a számomra, igazándiban talán majd csak a síromban kapok rá. Bár valamit nyilván ott is fogok tenni. Ha meg egyebet nem, hát porladni. És kukacokat etetni a szívemmel, mint kisfiú koromban a selyemhernyókat, frissen szedett eperfalevéllel. (Jut eszembe, gyerekkoromban Szombathelyt még az eperfát „szederfa” név alatt tiszteltük. Még csak amikor Budapestre költöztünk, tanultam meg, hogy aki nálunk egyszerűen „téns úr” volt Szombathelyen, a fő és székvárosban nagyságos úrrá lépett elő, alkalmasint így a szederfa is „eperfává”). Bár igaz, hogy Arany Jánosnál is már eperfa bólongat, este van, este van kiáltással, nem pedig szederfa.

Remélem, megbocsájtó fejbólongatással fogadja majd ezt a kis elmefuttatásomat és hamarosan hallat magáról. Addig is, baráti kézszorítással vagyok tisztelő és szerető híve

Adorján Andor