Kedves Barátom,

Június 27-iki szíves soraira válaszolok itt. Örültem megtudni belőlük, hogy hazatért Houlgate-ból ahol, remélem, kellemesen telt az ideje. Vagy legalábbis hogy jóleső diverzió volt a szemének valahára újra a tengert meglátnia. Így a Tukidides görög katonái, akik Perzsiából visszavonulóban, amikor vég nélküli gyalogolások után megint elébük tárult a tenger – ez az ígéret, hogy immár nincsenek messze a hazától – boldogan borultak az egymás nyakába. „–Thalatta! Thalatta!” ordítozták és összecsókolóztak, a buzeránsok kivált, akiknek az ilyesmihez minden ürügy direkt kapóra jön. (Bocsánat a kilengésért. A tenger-adta szédületemnek tudja be).

Idemellékelem a Monsieu Bay-hoz intézett levelem másolatát. Még mindig nem kaptam választ rá. Hogy azt írtam neki, a maga ügyén kívül másról is kívánok beszélni neki, nézze egyszerűen hadicselnek. Azt akartam vele elérni, hogy kíváncsibbá tegyem. De a sietségből, amellyel válaszolatlan hagy, arra következtetek, a kérésem nem valami nagyon lelkesíti. Érdekes, az emberek milyen sietősek tudnak lenni, ha a tulajdon érdekükről van szó és milyen angolosan flegmatikusak, mihelyt a más ügye forog kockán. Ebben az adott esetben tehát nem tudok mást mondani csak azt, várjunk türelemmel.

Időközben megkaptam a Times Literary Supplementje legutóbbi számát és örömmel olvastam benne a könyvéről szóló kritikát. Minden tekintetben igen dicsérő, bár a végén megjegyzi, kár, hogy a szerző nem győzte szusszal olyan jelesen végzeni is a történetét, mint ahogyan szőtte addig a meséjét. Nekem is pont ez volt a kivetésem, ha emlékszik. Meg is írtam volt magának, igen őszintén. A befejezés erőszakolt, a történetével nem szervesen összefüggő. Hogy a villamos elüt valakit, nem jellemzéke annak, amit a könyve lapjain keresztül feltár. Ez a végepizód mint valami deus ex machina hat. Kár. Na de nem baj. A fő dolog, hogy a kritika lényegében igen jó. Piedestal-t állít a maga talpa alá és, a kiadók szemében, feltétlenül erősíti a maga írói és művészi hitelét. Egy szó mint száz, szívből gratulálok a sikeréhez, a régi jó „Vivat sequentes” kiáltással. Hányadán van az egyéb műveivel? Min dolgozik?

Jómagam jelenleg szabadságon vagyok egész e hó végéig. Kár hogy nem jöhet pillanatnyilag Párizsba. Elbeszélgethetnénk, akár itt nálam, akár pedig a városban.

Újság nincs semmi nálunk. Bánatos vagyok, amiért ilyen szomorú nyarunk van. Hideg van és gyakran valami dermesztő szél jár, elaszik eső híján minden. Az ígérkező gyümölcs egyszerűen lehull a fáról, olyan ráncos, mint a vén majmok képe. A föld olyan kőkemény, hogy a hagymák direkt megfúlnak benne, levegő híján. Nyugtalanító egy nyár. Ha babonás lennék, rossz előjelnek nézném.

Apropós! Pillanatnyilag nem tudok OBSERVER-t küldeni, mert az AUX ECOUTES titkár kisasszonya elfeledte megújítani a félévi előfizetést a címemre. Azóta már pótolta a mulasztást, de a kiadóhivatal még nem indította meg újra számomra a lapot. Majd nyilván két-három számot egyszerre juttat el hozzám, kezdve a július 1-ediki számmal.

Nem adom fel a reményt, hogy hova-tovább Párizsban köszönthetem vagy Eaubonneban és addig is, igaz barátsággal köszöntöm, egyben a feleségem meg az unokahúgom nevében is.

Adorján Andor