Kedves jó Barátom,

Örülök tudni, hogy valamelyes hasznát veszi az újság küldeményeimnek, csak azt sajnálom, váltig, hogy az olasz meg a skandináv lapokkal szemben allergikus, mert ezekben találna ugyancsak bő és hálás anyagot. Én gyönyörűséggel szürcsölöm őket, olyan példásan nívósak, intelligensek és mondhatnám pittoreszkek. Az amerikaiak érdeklődését is megütnék. Ami azonban azt illeti, hogy az egyes cikkek piros vagy kék ceruzával vannak megjelölve, jaj, dehogyis vegye úgy, mintha ezzel magának merészelnék útba igazítással szolgálni. A dolog úgy van, hogy amikor a lapokat kézhez kapom, átlapozom őket és a magam számára jelölöm ki, mit olvassak majd el éjszaka az ágyamban, ha nem tudok aludni. És hogy az újság oldalak forgatásának zöreje át ne hallassék a feleségem hálószobájába, hát az egyes oldalakat mindjárt ki is tépem az újságból. Igen könnyen meglehet, hogy amit így a magam számára kijelöltem, magát nem érdekli. Hiszen magam is csak a cím után meg a magam szimatja alapján kék ceruzáztam meg az egyes cikkeket. Ismétlem, dehogyis mernék magának efféle utalással szolgálni.

Levelemhez idemellékelem a maga egyik újabb tárcáját, a BASLER NACHRICHTEN-ből vágtam ki, a március 18-iki szám hozta. Ugyancsak idemellékelek magának egy igen mulatságos kis anekdotagyűjtést Galgóczy generálisról, talán maga már nem ismerte? Galgóczy, jó magyar ember a javából, még Fejérváry Imrénél is „draufgangerebb”, híres volt a gorombaságáról. Akinek dolga volt vele, vacogott belé a lába, a derék generális néha olyan „zaftosakat” mondott. Azért küldöm ezt a kis antológiát, mert talán mulattatni fogja és ki tudja, hátha egyik másik kis vonást, mint a monarchiára jellemzőt, maga egyszer valami regényében is felhasználhatja. Tudja, Molière mit mondott, amikor szemére hányták, amit innen-onnan kölcsönbe vett Plautustól, Menandertől meg másoktól. „Je prends mon bien où je le trouve!”.

Ami a születésem napját illeti, jaj, dehogyis adok meg dátumot. Évek óta, még a testvéreimet is megkérem, ne gratuláljanak, inkább segítsenek elfeledtetnem ezt a gyásznapot, amikor megint egy esztendővel lettem öregebb. Ilyenkor jobb még piszkafával se hozzám nyúlni. Egyébként is hozzá kell tennem, hogy egyelőre még csak 79 éves leszek és tehát ettől fogva a nyolcvanaik évem felé baktatok. Lehetőleg lassan, minden szándékos sietség kizárásával.

Sajnálom, hogy Stock-nál ilyen döcögőn indulnak el a dolgai. Ha végleg tavaszra fordul az idő, úgy hogy baj nélkül kimozdulhatok hazulról, megkísérlem rendez-vous-t kéri Bay-tól és elmennék beszélgetni vele, hátha elébbre tudnám vinni az ügyet. Bár sok illúzióval nem merem kecsegtetni se magamat, se magát hogy a sok izgalom, fáradozás kissé a kedvét szegi, igen jól megértem. Ha valahová elszokik pihenni: jól teszi. Mi van az èze-i utolsó bölénnyel? Nem látná szívesen vendégül, éppen most a két szezon között, amikor a tél már a végire jár és a nyári még nem kezdődött meg? Hogy ha Párizsba ellátogat, elnéz ide Eaubonneba is, eleve öröm a számomra. Valóban mindentől és mindenkitől olyan elszigetelten élek, mint valami bivaly a pocsolyában. (Látnia kellene, hogyan él az ilyen magányos bivaly a dél-macedóniai pocsolyákban. Egész nap ki se lép belőle, az ember nem érti, mit eszik? A sár cafatokban lóg le a szőréről, ami valóságos pamaccsá kogul. És kivéve a szeme fehérjét az egész bivaly olyan fekete és szakállas, mintha Belzebub nagykövete lenne ezen a mi nyavalyás világunkon. Ennyit a bivalyról, mint olyanról, Macedóniában.

Károlyi Mihály temetéséről persze hogy tudok. Mihály jobbat érdemelt volna, mint azt, hogy Kádár temesse. Emlékszem, mikor egyszer ebéden voltam nála a miniszterelnöki palotában, sok mindenről elbeszélgettünk és Mihály többek közt-azt mondta: „Én forradalmi miniszterelnök vagyok és mint ilyen, nem feledhetem el, hogy vagy győzők, vagy lámpavason végzem!” Rossz próféta volt. Nem győzött. És ami pedig a végét illeti, a lámpavasnál is kegyetlenebb sors: Kádár jóvoltából pihen honi földben és a kommunisták jóvoltából hordja nevét egy budapesti utca. Mihály sorsában minden olyan kegyetlenül igazságtalan!… Annak az ebédnek még két emléke él bennem: hogy Katinka olyan közel lépett a nyílt kandallóhoz, hogy lángra kapott a szoknyája, úgy téptük le róla, tüzes asszony volt, szó sincs róla. Még ma is az? Kérdem. A másik emlékem, hogy Fesztetich Sándor is jelen volt és a vitlink közben F. mindenben nekem adott igazat, Károlyi ellenében. Dehogy hittem volna akkor róla, hogy valaha majd nyilas lesz… Tempora mutantur et nos mutamur in illis.

Drága Barátom, hallasson magáról mielébb. Írja meg, mi a szándéka? Hova megyen pihenni?,Mikor köszönthetjük majd itt?

Addig is, igaz szeretettel és barátsággal köszöntöm az egész ház, valamint külön persze a magam nevében.

Adorján Andor