Kedves Barátom,

Ezúttal a mellékletek tüzér-ütege nélkül, mint könnyű lovasság állítok be magához, megköszönni legutóbbi szíves levelét.

Örülök, ha úgy találja, hogy valamiben szolgálatára lehettem. Ez annál kellemesebb tudat a számomra, merthogy régi meggyőződésem, hogy ne mondjam morális archimedesi tételem, hogy az ember olyan mértékben érdemes élni, amely mértékben másnak is használ vele. Milyen kétségbeejtő, sőt elviselhetetlen gondolat volna borz módjára pusztán azért élnünk pusztítani a gabonát és rontani a levegőt.

Ami már most a maga dolgát illeti, sajnálkozással állapítom meg, hogy Bay úr mindkét levelemet válaszolatlan hagyta, legalábbis mindeddig. Bezzeg amikor most vagy két esztendeje neki, illetve Stock-nak volt szüksége rám sokkal szaporább volt a leveleivel. Mit tegyek? Nincs módomban móresre tanítani senkit. Nekem egyebekben nem az a fontos, hogy Bay levélileg feleljen, hanem hogy a maga ügyében meg legyen döngetve körülötte a palánk. Ha a közbenjárásomnak nem volna foganatja, ne rám vessen majd érte.

Hogy írt Gallimard-nak, a Seuil-nek és Albin Michel-nek, igen jól tette. A munka tervét is igen-igen javallom. Persze erre semmi szüksége, jól tudom, mégis, hadd említem, mellékesen és futólag. A kiadók rettenetes emberek. Ha egy írónak kicsattanó sikere van, mind fut utána, akár a fáraó felesége a bibliai József után. De viszont ritka, hogy elébe menjenek, bízzanak benne, építsenek reá. De azért ne keseredjen el. Bemondom vaktában, a végén maga kerül majd felül és valóságos udvara lesz kiadókból. Bízzon önmagában, nem fog megcsalatkozni.

Ami már most az anekdotát illeti az íróról és a gatyamadzagról, hadd állapítom meg, hogy magának van igaza. Nincs szüksége Barabás Lóri tanúságtételére, mert most már magam is emlékszem: valóban Bródy Sándorral kapcsolatban járta ez a história és semmi kétségem, hogy meg is történt, vagy legalábbis történhetett volna. Az egész história nem is vág össze Molnárral. Elsőbben, mert Feri nem szokott volt hazudni, de még ha hazudott volna is, hosszú gatyát nem viselt évtizedek óta, most hogy maga a levélben Bródyt említi, mint a történet hősét, igen jól visszaemlékszek. Valóban vele kapcsolatban mesélték az esetet. Mégis, mert hogy maga kéri, küldjem el a német cikket, hát itt találja a kis kivágásomat. Azzal a kéréssel, majd juttassa vissza, mert szükségem lesz rája.

A német cikk a humorról értekezett, igen ostobán. El is dobtam volt, csak éppen ezt a Molnárról szóló kis darabkát őriztem meg, mert majd egyszer, ha több nyugalmam lesz, írok Molnárról hosszan. Ez holmi anyag lett volna hozzá. Most még jobban megörülök rajta, hogy eltettem. Mert módom lesz vele bizonyítani, mennyire kennek rá mással esett ügyeket. Szeretném, mondom, ha nem kallódna el a maga kezén ez a kis kivágás, hanem ha visszajuttatná hozzám, amikor majd elolvasta. Bródy Sándorról is sok mesélni valóm van. Szófiában 1915-ben két hétig aludt velem egy szobában, a túlzsúfolt hotelben, ahol dehogy lehetett akkor szobát kapni. E két hét története egymagában kész mesekönyv. Amikor azt mondom, hogy egy szobában aludt velem, ezt úgy értse, hogy csak ő aludt, én a szememet le nem hunytam, Bródy olyan szörnyen hortyogott. „–Sándor bá!, mondtam neki, amikor végső elkeseredésemben felköltöttem, Sándor bá nem tudok aludni”. Ő már eleve kitalálta miről van szó, mert azt felelte: „Én se, fiúkám. Hallod ezt a rémes hortyogást?” .

Meg kell jegyeznem, hogy amikor sehol nem kapott volt szobát, és végül hozzám állított be, elővigyázatból megkérdeztem: „– Sándor bá, nem hortyog maga?” – Én, felelte, már hogy én? Eszembe nincs, fiam. Dehogy hortyogok”. És amikor később szemére hánytam, hogy becsapott, mert a gőzfűrész hangja szirén-dal az ő hortyogásához képest, azzal intézte el a szemrehányásomat, hogy én éber állapotában kérdeztem tőle, nem hortyog-e, már pedig ő ébren sose hortyog, egyedül és kizárólag, amikor alszik.

De jobb ha nem kezdek bele taglalni, mi volt ez a két hét, mert mindjárt könyv kerekedne ki belőle. Bródyt Az Est küldte ki az első helyreállított Orient expressel, amely Berlinből Konstantinápolyba vitt el a leigázott Szerbián keresztül. Az egész holmi manifesztációnak volt szánva a Nyugat számára, az első világháború egyik első szakában. Bródy alig ért Konstantinápolyba, Enver pasa feleségéről írt egy olyan hárem-cikket, amit mintha egy Jókai regényből metszett volna ki. Következmény: hogy 24 órával utóbb kiutasították Konstantinápolyból. Közben: a Miklós Andortól kapott pénzt is nagyjában elkártyázta volt, még Pesten, elutazás előtt. Most aztán nem akart hamarost visszamenni Pestre, hanem nálam bújt meg, két hétig. Szolidban és onnan küldtem én az ő „konstantinápolyi” cikkeit Az Est-nek tovább, azzal az ál-kifogással, hogy Sándor ezeket „meghitt úton” juttatta hozzam, a török cenzúrát elkerülendő. Sándor bá az én kontómra evett-ivott, amibe bele is egyeztem, azzal a feltétellel, hogy se kártya adósságot nem fizetek majd érte, se netáni gyerektartási költséget, se hölgyeknek tűpénzt, már amennyiben, gáláns ember, szubvencionálni kívánná őket. Hébe-hóba, Szófiából, még „konstantiápolyi” táviratokat is küldtem; Bródy Sándor aláírással jöttek is Az Est-ben… De szép idők voltak!

Na, de elég a merengésből. Már ennyi is elég volt hozzá, hogy megsajduljon a szívem és hogy úgy nézzek utána, annak, ami elmúlt, mint valami bánatos öreg tehén az elfutott lokomotív füstje után, ami még üszkösen, kormosan oszladozik a levegőben.

Isten megáldja, kedves Barátom. A viszontlátásra. Feleségem köszöni a róla való megemlékezését és szívesen viszonozza.

Igaz barátja,

Adorján Andor