Kedves Barátom,

Forduló postával felelek imént érkezett szíves soraira a szokottnál valamivel rövidebben, amit majd alkalmasint bizonyos megkönnyebbüléssel vesz tudomásul. Rövidebb leszek, merthogy pillanatnyilag rengeteg a dolgom, viszont meg szívemen fekszik, ne követni a maga rossz példáját és ad graecas calendas kitolni a dolgot.

Hosszú hallgatása valóban aggasztott. Nem tudtam mire vélni. Tűnődtem: megbántottam volna valahogyan, akaratlanul? Csak nem? Beteg netán? Hiszen csak tudatná pár szóban. Utazik-e és vaj micsoda ég alatt? Hogy Arany János szavával éljek: bántott a hab mi van magával? Na, csakhogy valahára életjelt adott. A többi már most nem is fontos, hogy ne mondjam, elmúlt esőnek kaucsuk kabát.

Örömmel veszem tudomásul, hogy a jövő hét során elrándul Párizsba és ezúttal majd Eaubonne-t is útba ejti. Leveléből úgy látom, még csak este lesz szabad, napközben tárgyalásai vannak. Nem tudom pontosan mit ért este alatt, de nem hallgathatom el, hogy itt nálunk fél kilenckor este már ágyban van mindenki magamat is beleértve. Ha tehát csak teheti, kívánatos lenne, hogy már 5 óra tájt itt legyen nálunk. Vacsorára nem merem marasztalni, mert ez bizonyos megerőltetést kényszerítene feleségemmel szemben. Akárhogyan legyen is, kérem, tudassa majd legalább 24 órával megelőzően, melyik napon jön és hány órakor. Hogy szívesen látott vendégünk, mondanom se kell.

Hogy új regényét befejezte, örülök rajta és sok-sok sikert kívánok. Hogy bolondok szerepelnek benne, csak helyeselni tudom, így legalább biztos benne, hogy közelebb jár a mai valóságos világhoz, amelyben csupa bolond járkál összevissza és parancsol, holott a józanoknak (ha még van ilyen) hallgass a neve. Ami Roger Richard-ot illeti, legalább 15 esztendeje nem láttam. Azt se tudom emlékezik-e még rám? Annak idején egy könyvkiadó vállalatot igazgattam, akkor sokat járt oda, nyilván mert volt mit kérnie tőlem. Vajon emlékezik-e még rám? Nem tudom. De ha megadja a címét, szívesen írok neki, hátha még nem múltam el egészen a memóriájában.

Hogy új regénye Szombathelyt játszódik, vagyis Sabaria-ban, nekem nagy öröm és tisztesség, t. i. én is ott születtem, ott is jártam iskolába 9 éves koromig. Oh, édes Szombathely, az egyetlen (a szüleim sírján kívül) ahová még húz a nosztalgiám. De boldog lennék viszont látni a Gyöngyös utcát a Szentháromság szobraival, de boldog lennék viszont látni a templomot, ahol az előtte való téren a megvadult ló maga után cipelte a lebukott lovasát. Wallis huszárnagyot. De szeretném viszont látni a jövedéki sóboltot, ahol Mayer Anna kisasszony árulta a sót, én meg, aki gyerek füllel énekelni hallottam a gyenge majoránnáról, sehogy se tudtam megérteni, hogy Mayer Anna miért gyenge és hogy mi van ezen a bolond vénkisasszonyon megénekelni való. Reminiscenciák, amiket majd olvasni fog talán a Mémoire-jaimban. De hát hagyjuk mindezt.

Az AUX ECOUTES-nál persze hogy még változatlanul dolgozok, de isten ments, hogy szerelemből. Bevallom szégyenszemre: kenyérérdekből.

Ennyit kutyafuttában. Mutatandó, mennyire meg tudom becsülni kedves levelét. Minden egyébről majd élőszóval. És mielébb.

A háznépem nevében a legszívesebb üdvözletekkel, igaz barátsággal köszönti tisztelő és megrokkant társa és híve

Adorján Andor