Kedves Barátom,

Eleve bocsánatot kérek jelen levelem minden képzelhető képzelhetetlen kuszaságaiért, meg ha az egyik írott sorom rámászik, álnokul, a másikra, mint két rivális tenorista, vagy mint ahogyan kóbor kutyák szoktak az utca sarkon, hogy ezen a népszerű módon is hozzájáruljanak a gyerekek nemi felvilágosításához. Az történt, hogy az öreg írógépem hirtelen sztrájkba lépett, egy kölcsön kapott masinával próbálkozok tehát, ami azonban egészen más szisztéma szerint jár mint az enyém. Hát szórakozottságomban mindig a megszokott régi gép szerint jár a kezem, helytelen billentyűket nyomok le, fonák emeltyűket emelek, főleg pedig a közöket mulasztom el respektálni. Ez a sokféle hiba még talán gyanúba hoz: elhülyültem. Ha csak ez lenne a baj! De ráadásul egyre bosszankodok is és siratom a megszokott masinámat. Kerek 40 esztendeje került hozzám, azóta, mindig együtt maradtunk, jóban-rosszban. Eddig csak azt fájdítottam, hogy egy napon majd el kell hagyjam őt. Arra nem is gondoltam, hogy talán ő hagyna majd özvegyen engem… Mit szól ezekhez a veres foltokhoz a papirosomon? Ezek megannyi lenyomási hibák.

Igen megörültem persze a levelének, annál inkább, mert nem tudtam, írjak-e magának Èze-be? Meddig marad ott? Viszont hogy most újra Dreuxben van hát nem várakoztatom meg a válasszal. Sok újságom ugyan nincs a maga számára, de hát legalább hadd tudja, hogy gondolunk magára és hogy változatlanul nagy kegyben áll a házban. Hogy közben itt is kitört a tavasz, mondanom se kell, sőt a gyümölcsfák már nagyrészt el is hullajtották a szirmaikat. Sok gyümölcs ígérkezik, hacsak a fagyosszentek nem akarják majd másképpen. A madarak már igen-igen szerelmesen csivognak, a csalogány olyan szívhez szólóan hívogatja a párját, hogy nem is tudom miért kell ilyen meggyőzően, ennyi hangmodulációval hívni. Az én időmben sokkal szolgálatra készebbek voltak a kancsalogányok. De hát azóta persze sok minden leromlott ezen a keserves világon. Vigasztal: lesz még rosszabbul is. Boldog, aki nem éli meg majd a végét.

Kedves magától, hogy eljuttatta hozzám Halász barátunk kritikáját a BUND-ból. Panaszosan említette nekem is, hogy a redakcióban töröltek egyet-mást az írásából, nyilván mert ezek a hájfejű svájciak azt hitték, honfitársi együttérzés vezette a tollat. Na, pár jelzőn persze nem fordul meg a dolog. Fő dolog, hogy a munkája ennyi nyelven megjelent és ezzel is megtágult a maga nemzetközi standingja.

A Plon-nal való összeköttetését igen helyesen értékeli. A Feux croisés nagyon értékes márka, világvonatkozásban is súlya van. De persze ez nem ok arra, hogy Plon kiuzsorázza magát. Hogy André Bay-jel is találkozott, kitűnő. Említette neki, hogy ismer engem, sőt hogy barátok vagyunk? Talán jobb hogy nem tette. Legalább majd Bay annál inkább megbízik bennem, ha olvasnom adja a maga kéziratát. Hányadán van a munkájával? És mi van az amerikai mozitervvel?

Magamról kevés írnivalóm van. Élek, még mindig dolgozok az Aux Ecoutes-nak és fáj elhagynom. Nem csak a kereset szempontjából, hanem mert igazán félek, megöl az unalom és a dologtalanság. Annyira véremben van a firka, hogy igen szerencsétlen leszek, ha nem lesz hol elmondanom, ami a begyemben.

Ha felrándul Párizsba, szeretném ha eleve, ideje korán tudatna velem, hogy felkészüljek rá és aszerint osszam be a munkámat meg az időmet.

Ez a pokoli írógép az idegeimre megy. Ezért nem is írok itt ma többet és bővebben. Újfent bocsánatot kérek. És a remélhetőleg nem távoli viszontlátás reményében, meleg kézszorítással, vagyok igaz barátja

A háznép lelkesen köszönti

Adorján Andor