Kedves Barátom,

Szerettem volna már korábban felelni legutóbbi szíves soraira, sajnos azonban képtelen voltam, olyan csőstül szakadt nyakamba a sokféle kellemetlenség, nyavalya, házi baleset meg más efféle balszerencse. Felsorolnom mind: magát csak untatná, rajtam meg nem segítene, legfeljebb annyiban, hogy Aeneast juttatná eszembe, meg a nagy monológját Dido királyné előtt: „Infandum, regina, jubes…” stb., ha a mind halványabb gimnáziumi emlékeim nem csalnak.

Feleségem állapota valamelyest javulásban, hála istennek, de az orvos még mindig heti kétszer jön piqureket adni neki. Vérvizsgálat is volt, az eredmény, hogy a kelleténél jóval több urée-t és pláne sok cholesterolt találnak a vérében. De hiába próbálják diétára kapatni. Fogalmam nincs hová vezet majd ez. A magam sokféle göthösségéről nem is szólok. Már megszoktam, szinte megszerettem őket, mint a létem integráló elemeit. Amik nélkül talán már el se lennék. Nappal nem is igen gondolok velük, de aztán. Jönnek az éjszakák, az álmatlanságok és ilyenkor váltig hány-vet a gond, mi lesz az enyémekkel, amikor én nem leszek többé. Talán nem kellett volna „őket ennyire óvnom minden szelecskétől, talán okosabb lett volna, ha kitanítom őket rá, hogy csupa éhes farkas sompolyog az ilyen ártatlanok körül, kiket egyedül az Úristen gondja véd. Na, de hát hagyjuk ezt.

A bajok tetézéséül (vagy talán merőben szolidaritásból), Gigi is megbetegedett, állatorvos jár hozzá, nem mondom: kezelni, inkább lábalni, amennyiben igen ronda daganatok támadtak szegény Gigink patáin. Feleségem igen megijedt, hátha rák, vélte. Most vagy három helyen kell igen gondosan befáslizni Gigi lábát és vigyázni, hogy le ne tépje, és neki ne álljon nyalogatni a kenőcsöt, mert abból aztán nagy baj lenne. Lehet, hogy operáltatni kell majd szegény állatot. Ráadásul most adófelszólítást is kaptam. Mellékesen: szeptember óta nem mozdultam ki a házból. Ha kérdezi, mivel foglalkozok, azt felelem, hogy jobbadán fuldoklással. Az ember nem is hinné, mennyi időt lehet ezzel is eltölteni.

De hogy valahára komolyabb témáról is szóljak, hát igen nagy örömömre szolgált, hogy egyetért velem, ami a Stockkal szembeni stratégiát illeti. Meggyőződésem, hogy magának így különb szolgálatot tehetek, különben nem javasoltam volna. Remélem, hogy időközben jól előre jutott a munkájával. Írja meg, hányadán van vele.

Közben Tábori Pál is látogatóban járt Párizsban. Felolvasást tartott azt hiszem a Pen meghívására, de nem tudtam persze elmenni. Sajnos, Palit nem tudtam meginvitálni hozzánk, sokféle házi bajok folytán, pláne hogy ami kedves Angelenkat is egyelőre elvesztettük. Pedig szerettem volna Palit meghívni, már csak azért is, merthogy az apja, Tábori Kornél igen igen jó barátom volt, mint fiatal újságíró már nem is tudom hány könyvét én írtam meg. Száz korona tiszteletdíjat fizetett per könyv. Szegény Kornél, gázkamrában végezte életét, egyidejűleg egész sereg más barátommal: Agai Béla, Csergő Hugó, Szomori Emil stb. Nekem Fábián Béla beszélte el a dolgot. Őt is ezzel a csoporttal vitték valamelyik Buchenwaldba, de Fábián, csellel, megúszta az összes veszedelmeket.

Nem tudtam, hogy Halásszal levelező viszonyban van. Jómagam most már hetek óta nem kaptam hírt tőle, a kritikáját se juttatta el hozzám. Halász igen derék ember, sajnálom, hogy ott Svájcban nem tud igazándiban bevágódni valamelyik lapnál. Igaz, hogy svájciakkal egy műhelyben dolgozni, vajmi bajos dolog. Én vagy hét esztendő hosszat írtam vasárnapi tárcákat a Zürcher Neue Illustrierte-nek Párizsból, de életem legkeserűbb kenyere ez volt. A kedves svájciak olyan tökfejűek, konokok, megátalkodottak, korlátoltak, hogy sehogy se jó akár egy levegőt szívni velük, pláne vitázni, ha az embernek sincsen megfelelő golyvája hozzá. Svájcban igazándiban három jó dolog van: csokoládé, a valuta és az ott megforduló idegenek, akik csupa szín, fantázia és regényesség. Van aztán még egy negyedik jó is: elhagyni a svájci területet és utána boldogan felsóhajtani, amiért hogy az ember valahára kiszabadult ebből az igen becsületes, igen tisztes, de szellemileg felettébb tikkasztó közegből.

Ha legközelébb megtisztel a levelével, írjon valamivel bővebben magáról, a lelki hogylétéről, a terveiről, a reménységeiről meg hogy miként látja a világ dolgait.

Apropós, mellékelek levelemhez megint egy-két újság kivágást. A Tasnády féle tárcacikk kapcsán említem, hogy a Basler Nachrichten esti kiadása napi folytatásokban közli egy cikk sorozatát BUDAPEST 1945 cím alatt. Naponta félreteszem, de majd csak akkor olvasom el, ha befejeződött a közlés. Képtelen vagyok folytatásokban olvasni egy ilyen egységes dolgot és megbarátkozni vele, hogy a metteur döntse el, micsoda dózisokban kanalazom az olvasmányomat. Az egész ciklust elteszem majd a maga számára, ha érdekli.

Mikor látogat el megint Párizsba? Ha közben itt valahogy a helyre billen nálunk a rend, mint ahogyan annyi megpróbáltatás után talán szabad remélnem, hát persze igen megörülnék találkozni magával még pedig itt Eaubonneban, mert tavasz előtt bizonyára nem nézek be Párizsba.

Feleségem szépen köszöni érdeklődését és, a többi házi néppel meg velem egyetemben, küldi a szívélyes üdvözleteit.

Igaz barátja,

Adorján Andor