Kedves Barátom,

Köszöntöm Párizsban és persze igen megörültem szíves sorainak. A vasárnapi találkozásunk reménysége is igen-igen kecsegtet. Képzelje, immár közel négy hónapja ki nem tettem lábamat az utcára és senki mással találkozásom nem esett, mint a szó legszorosabb értelmében véve a házi népemet. Hát már ezért is nagy és kívánatos változandóság ez, más arcot is látnom, más hangot is hallanom, mint amiket minden nap.

Sajnos, ezúttal nem tudom ebédre meghívni, pedig be szeretném, pláne hogy Karácsony van. De fájdalom, a körülmények nem engedik. Nincs háztartási alkalmazottunk, vulgo: cselédünk, Most a drága Angela is itt hagyott bennünket, kénytelenségből, mert olyan reuma bénítja szegény teremtést, hogy a lábán megállni alig tud, mozogni meg pláne nem. Szánalom látni a boldogtalant. Felül rá a feleségem is igen beteg. Tegnap előtt két óra hosszat macerálta egy gyomorspecialista, aki vagy tíz felvételt is eszközölt, röntgent, részint a gyomorról, részint a nyelőcsövéről, de mint tegnap kijelentette, hogy nem tud pozitívat mondani, hanem ha azt, hogy se rák, se fekélynek nyoma nincs, ami persze már magában véve igen megnyugtató. De ez nem változtat azon a tényen, hogy feleségemet állandóan kínozza a görcs, képtelen rendesen táplálkozni és szemmel láthatólag fogy. Az orvos szerint csak gyomoridegességről van szó, helyesebben: minden kis izgalmat nemhogy szívére vesz, de a gyomrára. Szerintem ez kicsit olcsó magyarázat, mert az idegessége nyilván nem ok, hanem következmény. Nem azért szenvedi a pokoli kint, mert ideges, hanem ideges, mert nagy a kínja, holott ő egészségre született, mozgásra és tevékenységre. Most pedig tétlenségre van kárhoztatva, mert minden a gyomrára megy.

Mindenesetre nagyon-nagyon szerencsétlen vagyok miatta. Az adott körülmények között persze hogy nem hagyom a konyhában foglalatoskodni, sütni-főzni a kedvére, és annál is kevésbé mert csak nagyon könnyű ételeket szabad fogyasztania. Nem kívánhatom tőle, hogy pecsenyéket süssön, ő meg olajban sütött halacskát egyen. Ezért nem invitálhatom magát ide, ahogyan szeretném. Ha azonban vasárnap délután valóban van kis érkezése és az idő, meg a maga kedve engedi, hát tárt karral várom. Viszont ha szekercék találnának esni, vagy ha más, fontos teendője akadna és képtelen volna kijönni, nem kárhoztatom érte. Ám mégis, ha teheti és kijön ide hozzánk, nagy volna az örömöm rajta. Délután 1/3-tól kezdve bármikor jön, nagyon szívesen látjuk.

Még marad, hogy mindenképpen boldog karácsonyi ünnepet kívánjak. Svájcból azt írják, kijött ott a könyve németül. Bravó. – Feleségem szegény, bár csikorgó gyomorral de barátságosan üdvözli, hasonlóképpen Simone, Gigi és last but not least, jómagam igaz barátja.

Adorján Andor