Kedves Barátom,

Kitűnő ómennek nézem, azzal kezdem ezt a mai vasárnapomat, hogy minden egyéb teendőmet megelőzően a maga legutóbbi szíves levelére válaszolok. Köszönöm, ami baráti érzést és figyelmességet pazarol rám. Hiába, sajnos, a legsztoikusabb bölcselem, vagy akár a coué-i rugaszkodás öncsaló dadogással egybekötve, hogy ma jobban vagyok, mint voltam tegnap és holnap jobban leszek, mint ma. Rág a féreg és elébb-utóbb persze neki lesz igaza. Nem vagyok jól sehogy se. És ezzel kapcsolatban hadd köszönöm meg már elöljáróban a gondoskodását, amivel a Recosen-t ajánlja. Tegnap megint itt járt az orvosom, újra alapos vizsgálat alá fogott és persze felhasználtam az alkalmat, hogy a maga rekommendációját is megemlítsem neki. A doktorom igen jól ismeri a Recosen-t, (rendelvényt is adott két tubusra), de hozzá tette, hogy ez inkább egy a kényelmetlenségeket csillapító, de nem igazán gyógyító szer. (Persze ezt ne említse a kedves nővérének, merthogy minden beteg bizonyos autoszuggesztió alatt áll és mihelyt hisz egy szerben, hát ez a szer egyben hatékony is.

A két Recosen tubust meghozattam, tegnap este óta szedem is, majd meglátjuk micsoda eredménnyel. Néha elnézem ezt a sok skatulyát, tubust, ostyát, folyadékot, kapszulát, amit a testem különböző nyílásain keresztül temetek magamba és megállapítom: nem tudom, hogy beteg létemre ez a sok szer meggyógyít-e, ellenben kétségtelennek nézem, hogy ha egészséges lennék, hát feltétlenül beléjük betegednék.

Ennyit rólam és a Recosen-ről.

Ami már most a maga által felvetett másik ügyet illeti, igenis megvan a Literay Supplement illető száma és ha kívánja elküldhetem, de csak betekintésre, merthogy gyűjtöm a lapot és persze nem akarnám csorbítani az évfolyam teljességét. A cikk az október 28-i számban jelent meg 697. oldalon. Ha ír érte a TIMES kiadóhivatalának (London, Printing House Sqare, E.C.4), küldenek magának akár több számot is belőle. De ha csak bele akar tekinteni, hát rendelkezésére tartom persze ezt az én példányomat.

A legnagyobb készséggel teszek majd eleget a kívánságának francia nyelven írni kritikát az új regényéről, sőt igen örülök, ha ezzel magának szolgálatot tehetek. De persze a véleményemet még csak akkor tudom megírni, ha egyszer a teljes munkát ismerem.

Ehhez a levelemhez is mellékelek egy-két újságkivágást, noha ezek nincsenek összefüggésben magával. Talán érdekelik mégis. Az egyik: olasz riport Budapestről, 4 évvel a forradalom után, milyen ott az élet, talán érdekeli, hogyan látja az ottani életet (?) a talján szem. A másik cikket a DIE WELT-ből vágtam ki, kritika az általam minap említett Indro Montanelli darabról, amely szintén Pesten játszódik, ama szomorú napokban. Tartogatok e kettőn kívül még néhány érdekes újság cikket. Már legalábbis engem érdekelt és elég vakmerő vagyok hinni, hogy majd többé-kevésbé magát is megüti ez a lecture. Persze ha csalódnék, és inkább untatja ez a kéretlenül magára rótt olvasmány, hát csak mondja meg, nehogy hasztalan kínozzam és terheljem vele. Eltettem például a maga számára, két német beszámolót a tótföldről, hogyan változik meg egész Szlovákia képe. Nekem nagy fájdalom volt ez az olvasmány, merthogy nagyon szerettem Pozsonyt, egyik kedvenc kiránduló helyem volt, Kérivel, tavaszi szombatokon. Minden antikváriusát ismertem, elannyira, hogy részletfizetésre adtak el nekem nem egy szép bútordarabot, amit aztán elküldtek a pesti lakásomra. És imádtam a Tátrát, és Iglót és Kassát és Késmárkot, és Görgőt és Toporcot, ahol mindváltig Görgey Arthur nyomait kerestem, sőt találtam. És szerettem Miskolcot, ahová eljártam hol {Böhm|} honvéd ezredeshez, hol meg öreg {Lévay Józsefhez|}, aki alispán volt és költő, hiszen ismeri, ugye: Gondolataim mostan / Mulatozva járnak / Gazdasága körül / Jó édesapámnak. A drága öregúrral meséltettem magamnak március 15-éről, Petőfiről, Jókairól, Vas Gereben-ről, akit ő konokul csak az eredeti nyelvén említett: Radákovics-nak, soha se tudtam kihámozni miért ez a konokság? Elszorul a szívem, amikor ezeket a régi, kedves, szép és soha ki nem múló emlékeimet melengetem. De hát hagyján. Kit érdekel ez ma?… Lévay sokat mesélt volt nekem Arany Jánosról meg Gyulay Pálról és még többet Petőfi özvegyéről, aki olyan szépen elfeledte, hogy ő volna a „feleségek felesége”, vagy mi a szösz. Femme souvent varie, bien fol qui sʼy fie. (Zenéjét szerető Verdi, La donna è mobile szöveggel persze, de hanem hát a lényege azon: Az asszony ingatag. Mondják, anélkül hogy ez nekem csak valamelyest is meggyőződésem lenne, sőt éppen az ellenkezőjét hiszem. Mert ha a nők igazán olyan ingatagok, állhatatlanok lennének, senkinek se jut eszébe egy ilyen közhelyes igazságot megállapítani, versbe foglalni és muzsikát is szerezni rája.

Most pedig kívánok magának jó munkát, jó egészséget. Hogy egy párizsi és vele kapcsolatosan Eaubonne-i vizitet helyez kilátásba, nagy öröm a számunkra. Várjuk. Addig is sok szíves üdvözlet mindannyiunktól, akik itt türelmetlen várjuk a karácsonyt, az újévet, de mindeneknél is inkább a tavaszt. Ha történetesen nem találnám megélni, hát magát kérem meg, hogy a nevemben külön is, kalaplengetéssel üdvözölje.

Baráti kézszorítással

Adorján Andor