Kedves Barátom,

Mély sajnálkozással látom a tegnap befutott szíves soraiból, hogy akaratlanul, micsoda mély vizeket kavartam fel magánál. Hadd nyugtatom hát meg hamarosan: oda se neki! Ne vegye ennyire lelkére a dolgokat, hiszen hová jutnánk, ha mindenféle önváddal kellene megfizetnünk mások hanyagságáért, vagy mulasztásaiért. Meg vagyok győződve a maga jóindulatú barátságáról és ha a Flammarion expedíciója botlott, hát eszembe sincs magát tenni érte felelőssé.

Július havában még bejártam hetente a redakcióba, hiszen a vakációm idejét kellett békén kicsatáznom; ha tehát a könyv megérkezett volna nevemre címezetten, hát meg is kaptam volna. Meg aztán az AUX ECOUTES hetente háromszor beküldi nekem a turini LA STAMPA példányait, ahhoz is játszva tették volna hozzá a könyv-küldeményt. De hát nem került erre a sor. Majd a maga kívánsága szerint még külön, személyesen is megérdeklem a dolgot. Az a szándékom, hogy ha csak időjárás megengedi, kedden, ötödikén bemegyek a városba, többek közt a fizetségemet felvenni, hát majd akkor külön is szóvá teszem a dolgot a redakcióban. Ha péntek-szombatig se kapott volna tőlem hírt, hogy a könyv megkerült, ez arra mutat majd, hogy a műve valahol elkallódott. A redakcióban bizonyára nem, ott olyan példás a rend, hála a kitűnő titkárnőnknek, akit erről az oldaláról is kerek 25 éve ismerek.

Viszont, ha új példánnyal tisztel meg, igen-igen kérem, se háláról, se tiszteletről ne biztosítson a dedikációjában. Nem szolgáltam rá a hálájára (ami egyben lekötelezettséget jelent), se tisztelni valója ez igen-igen szerény személykémmel szemben. Ha szeretettel van hozzám: nagy az örömem rajta és annyival is inkább, mert a szeretet, ha őszinte, hát annyival értékesebb a hűvös tiszteletnél és a vinculumot jelentő „hálá”-nál.

Örömmel látom soraiból, hogy az AUX ECOUTES-ban megjelent kritikából nyomban látta, hogy ez nem az én pennámból folyt ki, nem én vagyok a szerzője. Egyébként talán a maga szempontjából jobb így, legalább nem kell élnie a gyanúperrel, hogy holmi baráti elnézés hunyorgat ki a dicsérő sorokból.

Derék dolog, hogy nyűvi az írógépét. Csak dolgozzon, írjon szépeket, kettőzze meg így is az életét és zárja be magát a tulajdon lelki világába, amely bizonyára annyival szebb és dúsabb, mint az a másik, a külső, amellyel szemközt hova-tovább már védeni se tudjuk magunkat.

Sok szíves és baráti köszöntéssel az egész háznép részéről, vagyok igaz barátja,

Adorján Andor