Kedves Barátom,

Hálásan köszönöm e hó 11-éről kelt szíves levelét. Persze hogy nagy örömömre szolgált, mondanom se kell, (de azért mégis csak mondom, hadd tudja maga is a titkomat). Megnyugtató tudat a számomra, hogy a dolgai jól folynak, a kedve szerint és hogy a munkája a megérdemelt méltánylásra talál. Most még csak az kell, hogy a világ legszeszélyesebb isten asszonyának tegye a szépet: a Sikerre gondolok, aki jobbadán olyan vakon hagyja vezettetni magát a véletlentől.

Ne búsuljon, majd elkövetkezik ez is, kirobbanó módon, csak maga szépen türelemmel győzze. „Le génie est une longue patience”, mondta, ha jól tévedek Zola. A siker is valami efféle: türelem és kitartás dolga. No meg aztán persze nem szabad elfeledni a római szatirikus, Juvenalis tanítását se, aki szerint a Szerencsének hátul rövidre van nyírva a haja. Amivel azt akarta mondani, hogy ha a szerencse után futunk, ne számítsunk arra, hogy holmi hosszú hajviselete van, mint a hölgyeknek, úgy hogy könnyű belé fogózkodni, hanem bizony igen-igen kurta a haja, hát ügyesen markoljuk meg, ha egyszer utána vetettük magunkat. Jómagam mindezt csak mint elméletet tárom maga elé, nem gyakorlatból, mert a szerencsével nem igen volt találkozásom, sem elülről, sem hátulról, de nem bánom, mert így legalább tisztábban láttam mindazt, ami köröttem folyik és amiben élek.

Flammarionál nem kaptam meg még a könyvet, de majd megjön bizonyára. Persze hogy nyomban belé is vetem majd magam és közleni fogom, ami lelki reakciót ez a lecture majd kivált belőlem.

Ami Paul Levy halálát illeti, hát persze hogy megütött a dolog, ebben az én előrehaladott koromban az embert mindig megcsapja, amikor egy meghittje tűnik így le, és a szelek jönnek a fülébe fütyörészni a memento mori-t. Most már a 15-ik esztendeje vagyok a lapja belső munkatársa, havi fixszel, ami erre felé nagy dolog, mert a legtöbb francia újságíró is csak sor honoráriumot kap. Velem szemben Paul Levy mindig igen-igen szíves és jóindulatú volt, érdememen felül. Több ízben felmondtam neki a két utóbbi évben, mert már kezdek igen fáradt lenni. Ő ilyenkor mindig befogta a fülét, kijelentette, hogy nem hallotta, amit mondtam és – felemelte a fizetésemet. A végül már felmondani se mertem neki, mert még olybá vehette volna, zsarolom. A lap igazgatását most az özvegy vette át. Az egész redakció marad a régiben és úgy ítélem, hogy P. L. láttatlan mindig köztünk és velünk van… De azért az év végével mégis csak az a szándékom szépen búcsút venni és feladni ezt az idegölő újságírói munkát. Ötvennyolc év óta mívelem. Szeretnék most még pár évig tétlen elélni, helyesebben: az emlékeimet feleleveníteni, beszélgetni a rég elhunytakkal és így felkészülnöm a jövendő találkozásomra velük a túlvilágon. Nem kis dolog ám ez se.

Nagyon szépen köszönöm a szíves invitációját. Ne törje magát az autó után, hogy eljöjjön értünk. Abszolút kizárt dolog, hogy a feleségem kimozduljon innen. Az állatjait nem bízza senkire, Simonera se. Hiszen még csak azt se lehet elérni kedves nőmnél, hogy Párizsba menjen be valami divatszalonban körülnézni ruhát venni magának. A kutya, a macska, a tyúkok, kacsák mindennél elébbre valóak. Arra gondolni se lehet, ismétlem, hogy őt hazulról kihúzza valaki. Ami még engem illet, hát jómagam is igen nehéz fiú vagyok ám. Ellenben augusztusban egy hónapi szabadságot veszek. Talán inkább intézném a dolgomat úgy, hogy két napra elmegyek Dreuxbe ha van ott valami rendes szálloda, ahol egy éccakát el lehet tölteni. Akkor aztán talán lehetne majd róla szó, hogy vasúton elmenjek magához. Higgye el sokkal okosabb így. Zokon ne vegye, hogy ennyire törődök a kényelmemmel, de a mindenféle nyavalyáimtól sanyargatottan csak én tudom, mit bízok el, mit nem. Ne legyen túlságosan formalista, bocsásson meg, ha nem tudom viszonozni a látogatását, meg azért csak nézzen el hozzánk abban a biztos tudatban, hogy szeretjük, és igen szívesen látjuk.

Tele vagyunk cseresznyével. A familiám ifjabbik része az ágon ül és legel. A többi gyümölcs is szépen érik. Úgy látom befőttnek nem lesz híja. A pincében ugyancsak mosogatják már az üvegeket, amibe eltenni a sok ízt. Így éljük világunk. A változatosság kedvéért nagyokat izzadunk, mert napok óta kanukuláris hőség van errefelé.

Hogy Indig Ottó Görögországba készül, olybá magyarázom: Phidiasnak készül modellt ülni egy Apolló szoborhoz. Intse a nevemben, Circe szigetjét kerülje, mert ez az ádáz varázslónő még képes lenne vele is úgy kikezdeni, mint Odysseus hajósaival, akik lépre mentek neki, volt is aztán mi bánatot elröfögniök!

Mikor néz el legközelébb Eaubonneba megint? Lesz itt mit megbámulnia: a feleségem veteményes kertjét, szebb mint egy Szinyei-Merse kép. Amit szem száj megkívánhat, minden van benne. Én reggelente kimegyek sétálni oda, megcsodálni, ami harmat-gyémántot az éccaka meg a hajnal ráborít a babra, meg a zöldborsóra, a káposztákra meg a répákra, a tökökre meg az uborkákra, még a tormákra is, az eprekről és szamócákról nem is szólván. Hogy ez a világ leggazdagabb maharadzsája, az éccaka, honnan veszi ezt a rengeteg gyémántot.

Az egész háznép nevében igaz szeretettel köszönti öreg barátja

Adorján Andor