Kedves Barátom.

Minden netáni aggályát eloszlatandó, sietve értesítem, hogy levélkéje még idején futott be ide. Csak éppen még hogy ceruzával írtam volt meg a megbeszélt cikkecskét. Tudnia kell a technikámat, már t. i. ami a francia firkámat illeti. Elébb ceruzával írom meg, sietve és elég vázlatosan. Utána aztán neki állok fúrni és faragni, lehetőleg eltüntetni belőle az idegenszerűségeket, ami a stílusukban, vagy a sintaxisukban anti-gallikus és még csak amikor így ízre jónak találom, másolom le gépbe. A magát érdeklő ügyet illetőleg még a legelsőbb fázisnál voltam, tehát semmi baj. Megjegyzem és ezt jó hittel vallom, hogy ahogyan megírni szándékoztam a dolgot, abszolút veszélytelen volt, mert hiszen a levélből nem idéztem volna semmit, csak éppen a tényt említettem volna, hogy a Tábornok, tudjuk, valóban elolvasta azóta a könyvet, sőt írt is a szerzőnek, megköszönni a figyelmét. – Mint információt ezt megkaphattuk volna más oldalról is, nemcsak a szerzőtől, hiszen, mint jellemző anekdotát, elmondhatta volna valaki a titkárságból is. De hát persze minden efféle furfangosságnál is okosabb a példaszó: Nem szól szám, nem fáj fejem. Ha maga utóbb meg találná gondolni magát, mindig megpróbálhatjuk azt a módot, amit kikogitáltam volt. Bár úgy látom, hogy az igazgatónk nagyon haragszik, amiért a két legutóbbi számot elkobozták Algíriában, ahol sok az előfizetője.

Hogy általában a tanácsommal meg van elégedve és belátja az igazat, nagy öröm, elégtétel és megnyugvás a számomra. Ugyanis kicsit attól tartottam, zokon veszi kicsit a szuggesztiómat, az aggályoskodásomat és hogy ezúton netán megfosztom egy hasznos és visszhangos publicitástól. Az idevágó tanácsom annál nehezebbemre esett, merthogy ellentétben volt azzal, amit a papi jóakarói járható útnak véltek. Merem állítani, én jobban ismerem a francia érzékenységeket és pláne a hiúkét, az önhittekét és pláne a politikusokét és katonákét, akik Calibanok, ha másoknak mennek neki, de egyszerre Narcisus-sá változnak, ha más csak lehelni is mer feléjük. Hát még ha hivatkoznak rájuk, vagy más próbálni élni a tekintélyükre való hivatkozással, amelynek minden atomját ők maguk akarják kihasználni. Erről fejezeteket lehetne írni. Egy szó, mint száz, minden jó, ha a vége jó…

Megjegyzem, ha kedve van rá, és ha pap barátai is javalják, írhatna a Tábornok-titkárságnak egy igen udvarias levelet, (amit majd mindenesetre a Generális is látni fog) és amiben megköszönné a választ és pár szóban hozzá tenné, hogy azt a bizonyos engedélyt kérő levelét maga még csak nagy tusakodás után írta meg. Tartott ugyanis tőle, hogy fontoskodónak fogják ítélni, ha ilyen autorizációt kér. De egyben a lelkiismerete nem engedte volna meg felhasználni másképpen a Tábornok írását. Még csak most látja, milyen helyes volt a skrupulusa; inkább fontoskodónak hinni, ami nem a természete, mintsem valahogyan balul használni azt a kitüntetést, ami a Tábornok-államfő részéről érte.

Ezt a papokkal tíz sorban papírra veti, a legjobb franciasággal. Az előnyei belőle: az összekötése az Elysées-vel folytatódik. Az Elysée meglátja belőle, hogy magának lemondásába került nem élni a levéllel. Hogy magának skrupulusai voltak, szóval, hogy egy mélyen lelkiismeretes, gondolkodó ember.

De ha persze ez az újabb levél és a szelleme nem vág össze a maga érzésével, vesse csak nyugodtan el a tanácsomat, egyáltalán nem orrolok majd érte. És ezzel ezt az ügyet el is végeztük. Függöny le.

Hogy jól érezte magát nálunk, persze hogy nagyon örülünk rajta, csak kár, hogy olyan hamar el kellett sietnie. Feleségem egyébként a legmelegebben viszonozza a maga üdvözleteit. valamint a két másik hölgy is, a kis unokahúgom Simone, meg aztán az angyali Angela, hat szempár, ami úgy vigyáz rám, mintha valami Tanagra volnék, nem is goromba vályogkorsó.

Jólesik tudnom, hogy Fayardnál is jól áll a dolga és hogy így szépen lassan egyenesbe jut. Mindváltig azt fájlalom csak, hogy keserű napjainak kedves osztályosa nincs most maga mellett élvezni a jót is, bár lélekben bizonyára ott repdes maga körül most is, talán abban a pillanatban, amikor maga az ébrenlétből az álomba csúszik át, vagy amikor pillanatig mintha tavaszi leheletét érezne az utcán jártában. A világ, biz Isten csupa csoda. És jó hogy itt így van, mert különben el se lehetne viselni.

Isten megáldja, kedves Barátom. Szeretettel köszönti a viszont látással majd együtt járó székelygulyásig, tisztelő híve és barátja,

Adorján Andor