Kedves Barátom,

Pénteken befutott soraira legszívesebben nyomban feleltem volna, de fájdalom nagy késésben voltam az Aux Écoutes-nak szombaton, mostani elküldendő zöldségeimmel. Ez a munka pedig annál inkább a körmömre égett, merthogy nálunk itt már szombat délután négykor zárják a postát. Egy szó mint száz, még csak ma, vasárnap van érkezésem visszatérni legutóbbi levelére.

Sajnálom persze, hogy a lakása dolga késik. De talán ebben a pogány hidegben jobb is magának a barátoknál laknia, ahol szükség esetén gondozzák is, meg aztán a fűtéssel sincs megakadva. Talán áldania kell érte az Úristent, hogy a Bon Marché késik a szállítással. De minek vigasztalni magát, aki sokkal okosabb, semhogy ne tudná: végül minden úgy van jól, ahogyan van, kivált ha nincsen módunk változtatni a dolgok menetén.

Örömmel hallom, hogy alkalmasint elruccan Parisba és hogy ez esetben Eaubonne-ba is elnéz. Sajnos, nincs módomban azt mondani: ne fáradjon, majd ezúttal én jövök be magához. Persze hogy illem szerint ezt kellene tennem, de egészségileg egyáltalán nem vagyok jól, fulladozok és félek, pláne ha köd van, vagy ilyen szigorú hideg, hogy hiába ígérném: bejövök. A vége mégis csak az lenne, nem tudok kimoccanni. Hát ezért előre bocsánatot kérek érte, ha nem tudom mostanában viszonozni a látogatását, hanem igenis megkérem, nézzen ki hozzánk. De ne félórára, aminek édes-kevés az értelme, hanem mint a múltkor, ebédre. Most hogy már kitűnően ismeri a vonatok járását meg az autocar menetrendjét. Csak arra hadd kérném meg, tudassa velünk egy-két nappal előre a dátumot, mert nincs mindig itt vásár. A kedd és a péntek nem jó nap. Akkor a csarnokba kell menni és nincs idő felkészülni vendégre. A hétfő is nehéz, mert minden bolt zárva. De (ha értesülésem helyes), van a hétnek még négy szabad napja. Ha ezek egyikére esnék a választása, hát menne minden „wie geschmiert”.

Nagy az elégtételem, amiért hogy a papok is azt tanácsolták, ne csináljon a Generális leveléből reklám dobot. Ennél mindketten jobbat érdemelnek, a Tábornok is, maga is, a regényéről nem is szólván. Attól tartottam, talán nehezményezni fogja a tanácsomat. Felesleges aggodalom volt, annál jobb. De már kieszeltem egy másik módot, amely megengedné, hogy a levélnek hasznát lássa, még pedig igazán úgy, hogy magát semmi, de semmi felelősség ne terhelhesse érte, még a Generális szemében se, sőt. A mód, amire gondolok, voltaképpen nem magának lenne reklám, de neki. Bár igen nehezményezek a részéről sok mindent, de majd erről élő szóval beszélgetünk el.

Tudassa velem idején, mikor jön. Addig is a legszívélyesebben köszöntöm, igaz barátsággal.

Adorján Andor