Kedves Barátom,

Persze igen megörültem sietős válaszának e hó 26-ról és, ha lehet, még inkább annak, megtudnom belőle, sikerült az előző írásommal valamelyes örömet szereznem magának. Hadd teszem most hozzá, hogy az AUX ECOUTES legfrissebb számában meg is jelent a kritika. Kedden bemegyek a városba, beviszem a redakcióba az e heti zöldségeimet. Majd akkor beszerzek pár példányt és elküldöm címére. A könyv rubrikában jelent meg a dolog, a 41-edik oldalon, azért jelzem, hogy ne kelljen sokat keresgélnie.

Nem tudom, szó szerint adták-e, vagy holmi törlésekkel, változtatással. Remélem, hogy nem. Biztosat nem tudok mondani, azért nem, mert többek közt az a fonák természetem van, hogy soha, de soha nem vagyok képes nyomtatásban újra elolvasni az írásomat. Valami szent rettegés él bennem, hátha butaságot írtam? Hátha rajta kapom magam valami olyan fogyatékosságon, ami örökre elveszi a bátorságot tőlem: írni és tollal akarni megkeresnem a kenyeremet. Ez az aggódás a kezdő korom óta él bennem és mind máig leküzdeni nem tudtam. Soha még nyomtatásban nem olvastam egyetlen cikkemet, egyetlen könyvemet se. Mindegy, na. Hiszen nem rólam van most szó, de magáról.

Apropós, hadd kérném meg valamire. Ajánlanám, ha csak valami elvi kifogása nincsen ellene, írjon az Aux Ecoutes főszerkesztőjének és egyben tulajdonosának pár sort. Talán a következőket: „Monsieur le Directeur, Lecteur assidu de AUX ECOUTES, je nʼignore pas le cruel deuil qui vous a frappé et qui nʼaurait pu ne pas émouvoir aucun de vos admirateurs, parmi lesquels ma modeste personne. Aussi, sans aucun espoir quʼaccablé, dans votre prostration vous puissiez daigner lire mon livre, je me permets non moins de vous en adresser un exemplaire en signe de profond hommage et en remerciement des deux notices que AUX ECOUTES a bien voulu consacrer à mon ouvrage. Veuillez trouver ici, Monsieur le Directeur, lʼexpression de mes sentiments très déférents”. Valami ilyesfélét, azt hiszem. De még ha erre nem is lenne hajlandó, hadd kérem meg, küldessen minden esetre egy példányt úgy Paul Levynek személyesen, mint egyet a lap szerkesztőségének. Ugyanis megállapították, hogy Flammarion nem küldött annak idején példányt a lapnak, hanem csak egyet, az én nevemre. Ha nem lenne ínyére írnia Levynek, hát persze nincs beleszólásom, részemről csak egy szuggesztióról van szó, a maga dolga megítélnie, akarja-e vagy sem. A cím: Monsieur Paul Levy directeur de AUX ECOUTES, 17, rue d’Anjou, Paris 8-ème. A levele borítékán jelezze, hogy „PERSONNEL”, mert így biztosabb, hogy az írása csakugyan el is jut Paul Levy-hez.

Most beszéljünk másról. Okosan tette, hogy gondolt de Gaulle-ra. Hátha kijön ebből is valami. A német és angol fordítások dolgának igen örülök. Azt hiszem, az adott viszonyok között okosabb, ha enged az angol kiadónak. A fontos, hogy kijöjjön a könyve. A többi majd megjön magától. Hogy szorgalmasan és kedvvel dolgozik a trilógia két másik könyvén, szintén igen jeles dolog. De nem tudom a „Le Rapide de Paris” helyén nem lenne-e jobb cím „lʼExpress de Paris”, vagy más efféle, de hát ez nem fontos. Majd elválik, amikor kész a könyv. Minden esetre tüntessen ki vele, hogy még kéziratban megmutatja nekem, hadd olvasom el. Hátha egyben másban tanáccsal is tudok szolgálni magának, amit vagy megszívlel, vagy nem, ez persze szuverén joga marad mindenképpen.

Az új címét persze előjegyeztem, de hát még van előttünk egy hónapnyi idő. Az persze nagy dolog, hogy Dreux-ben ilyen fényes lakása lesz. Kár, hogy nem négy év előtt történt a dolog. Akkor ugyanis kénytelen voltam eladni a kastélyunkat és a bútorzat egy elég tekintélyes részét elkótyavetyéltem, mert az új és sokkal szűkebb házunkba nem fért volna. Potom pénzen ment el ez a holmi, most magának milyen jó szolgálatot tett volna!

Igen hálás vagyok magának azért a pár szép és meleg szóért, amivel a feleségem hogyléte iránt érdeklődik. Hát lassan, lassan összeszedi magát, de az étvágya körül még sok a baj. Az orvos most már csak kéthetente látogat el és váltig biztat, rendbe jön majd minden. Ami pedig a csekélységemet illeti, hát persze köhögök. De Descartes-tal tartok mondván: Köhögök, tehát vagyok.

Az élet első felét átröhögtem, a második felét átköhögöm. Így aztán igazán nem panaszkodhatok, hogy az életem változatok híján lett volna.

Érdekes, amit az EXPRESS ügyében említ, hogy ott valami „magyar” fűrészelné magát. Ebben a kapcsolatban volna talán egy és más mondani valóm, de ez olyan részletes és hosszadalmas, hogy túl hosszúra nyújtaná a levelemet. Hát talán majd egy máskor beszélgetünk erről is. Élőszóval még inkább, mint írásban. Ha Párizsba látogat el, értesítsen róla idején, hadd találkozzunk. Vagy benn a városban, vagy ha akarja: kilátogat hozzánk ide Eaubonne-ba.

Minden esetre hadd kérem meg egy kis szívességre. Ha legközelébb elzarándokol a temetőbe, tegyen le a részemről is egy krizantémot a sírhantra. Előre is köszönöm.

Szíves barátsággal köszönti, a viszontlátás reményében,

Adorján Andor