Kedves Barátom,

Régóta nincs hírem maga felől és bánt a gond, hátha valami baja esett? Remélem megkímélte ettől az isteni gondviselés. Valószínűbb, hogy talán a nagy munkássága foglalja el, akár hogy valami új regényen dolgozik, akár hogy a kiadókkal kell tárgyalnia. Akárhogyan legyen is, szeretném, hogy tudja, sokat gondolok magára, gyengédséggel, barátsággal.

Időközben elég súlyos megpróbáltatásokon estem keresztül magam is. Szegény feleségem, most vagy öt hete, súlyosan megbetegedett. Tüdőgyulladása volt, súlyosbítva valami gasztrikus megbetegedéssel, alkalmasint valami rosszat evett, talán osztrigát, talán egyebet. Az orvosunk naponta háromszor jött el kezelni, ügyelni rá és csak úgy tömte belé a penicillin oltásokat, talán többet is a kelleténél. Igen-igen válságos napok voltak. Két hét múltán szegény betegünk valahogyan tápászkodni kezdett, de mindmáig igen gyenge, étvágytalan, álmatlan. Még mindig kezelés alatt áll. Nagyon lesoványodott. A régi energiájából, életkedvéből is alig maradt valami. Az orvos nyugtat: rendbe jön majd minden. De igen fájdalmas látni ezt a lassú, ezt a késedelmes, ezt a nehéz rekonvalescenciát.

Hozzá, magam is igen fáradt vagyok, csüggeteg. Az életem elég nehéz és küzdelmes. A háború, a német megszállás, a pénz devalváció igen súlyos anyagi károkat okozott nekem. Az exodus öt hosszú esztendeje alatt és azóta: a régi összeköttetéseim nemcsak hogy meglazultak, de semmivé lettek, sok jó emberem meghalt, egy új nemzedék van ma és persze meg is öregedtem. Arany Jánosnak százszor igaza van: „Csak bírja, bírja öreg ember a hasát – De csak fiataltól telik a gyorsaság”. Vén csont, aki vagyok, mit kezdhetek manap? Ezt mind nem panasz gyanánt mondom, csak a tényt állapítom meg és, persze, sajnálom. Szerettem volna egészen feladni a munkát, de, fájdalom, a viszonyok nem engedi, sok a családi terhem. És hiába hogy 77 éves vagyok muszáj tovább cipelnem a jármot. Kár. Mert ha nem kellene a mindennapiért dolgoznom, még tudnék valami szépet, jót írni. Vágynék is rá, mint ahogyan egy prostituált mereng el rajta, milyen jó is lenne férjhez menni és gyereket szülni.

Apropós! E héten megpróbáltam az AUX ECOUTES-nak írni a maga könyvéről. Nem tudom kiadják-e, idehatóan, sajnos, nincs elég befolyásom. A lap tulajdonosa és főszerkesztője, Paul LEVY rémes nacionalista és mint ilyen aligha hajlamos idegen írót magasztalni. Felül rá a szerencsétlen ember ez idén nyáron elvesztette a 17 éves fiát, aki frissen maturált és igen képes embernek ígérkezett. Ez a szörnyű csapás mélyen lesújtotta az apát. Még komorabb lett, még megcsontosodottabb. A cikkeimet, mint rendesen postán küldtem be a lapnak, kísérő sorokkal megkértem Levy urat, adja ki ezt a kis cikket. Megteszi-e, nem tudom. Minden esetre idemellékelem magának a másolatát, ezzel a megjegyzéssel, hogy amit írtam: abszolút gondolom is nem pedig baráti megvesztegetettség diktálta a tollam alá. Még sokkal melegebben írtam volna magáról, de tartottam tőle, hogy ez esetben teljesen reménytelen a megjelentetése. A bevezetőben is ezért hivatkozok Duhamelre, Daniel Ropsra és az Aux Ecoutes egyik olvasójának levélkéjére, hogy e hármas érv hatása alatt mégis csak helyet találjon ez az íráskám. Hogy milyen boldog lennék, ha magának csak a legkisebb szolgálatot tehettem, mondanom se kell. Lehet, hogy odabenn a redakcióban megváltoztatnak egyet-mást. Én minden esetre közlöm magával, szó szerint és eleve, hogy mit írtam. Ha megjelenik az írásom, küldök majd magának a lapból egy-két példányt. Ha nem kap tőlem példányt, ez azt jelenti, hogy minden igyekezetem kudarcot vallott. Ne engem kárhoztasson érte, igazan nem rajtam múlt.

A cikkecskémen kívül mellékelek egy a SVENSKA DAGBLADET-ből való kivágást, megint egy magyar novellát, svéd fordításban. Svéciában nagy becsülete van a magyar íróknak. Azt hiszem, írhatna maga direkt a Svenska Dagbladet-nek, közölje vele, hogy Flammarion kiadta a regényét, hogy jó sajtója van stb. és kínálja fel nekik folytatásos közlésre. Egyben írjon a BONNIERS kiadó vállalatnak Stockholmba, kínálja fel nekik is kiadásra a regényét. A svéd korona igen megbecsülésre méltó. És nyomban követné a dán meg a norvég korona, mert a három ország minden kiadója egymást kopírozza.

Hamarjában ennyit. Hallasson magáról. Mikor rándul el Párizsba? Szeretném viszont látni.

Igaz barátsággal köszönti,

Adorján Andor